BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lemondta találkozóját a kínai külügyminiszter a G7-ek nyilatkozata miatt

A csoport szerint az egész térség stabilitását veszélybe sodorhatja Kína válasza Nancy Pelosi amerikai házelnök tajvani látogatására.

Kína határozottan helyteleníti a világ legfejlettebb iparosodott demokráciáit összefogó G7-országcsoport tajvani helyzetre vonatkozó közleményét, ezért lemondta a találkozót Vang Ji kínai külügyminiszter és japán kollégája, Hajasi Josimasza között – tájékoztatott Hua Csun-jing külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján. A két tárcavezető a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) kambodzsai külügyminiszteri találkozójának keretében tárgyalt volna.

VANG Ji
Vang Ji kínai külügyminiszter a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége, az ASEAN és Kína miniszteri megbeszélésén, 2022. augusztus 4-én Fotó: Kith Serey

A G7 szerdai közleményében azt írta:

az egész térség stabilitását veszélybe sodorhatja Kína válasza Nancy Pelosi amerikai házelnök tajvani látogatására.

Az országcsoport külügyminiszterei rámutattak: a törvényhozók hivatalos nemzetközi látogatásai hozzátartoznak a nemzetközi közösség életéhez, ezért Pelosi tajpeji vizitjét sem lehet „ürügyként használni a Tajvani-szorosban folytatott agresszív katonai tevékenységre”.

Az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia, Németország és Olaszország, valamint az Európai Unió alkotta csoport külügyminiszterei a nézeteltérések békés rendezésére és párbeszédre szólítottak fel.

Leszögezték: továbbra is elfogadják az egy Kína elvet, és nem változtatnak a Tajvannal kapcsolatos álláspontjukon.

Nancy Pelosi személyében huszonöt éve először kereste fel Tajvant az amerikai képviselőház elnöke, aki kiemelt helyen, rögtön az elnök és az alelnök után áll az állami protokollsorrendben. 

Kína a saját területének tartja az 1949 óta önálló kormányzattal működő szigetet, és ellenzi a tajvani vezetők kapcsolatait külföldi politikusokkal.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.