Tudatosan következetlen Németország Ukrajna-politikája

Olaf Scholz kancellár Európa-szerte zavart és megdöbbenést kelt azzal, hogy ellentmondásos álláspontot képvisel Ukrajnával kapcsolatban, a zűrzavaros, ellentmondásokkal teli német álláspont mögött azonban mély megfontolások húzódnak meg.

Scholz zavarba hozta európai szövetségeseit azzal, hogy az orosz megtorlás kockázatára hivatkozva megtagadta Kijevtől cirkálórakéták szállítását, miközben szidja a szövetségeseket, amiért nem nyújtanak több katonai segélyt Ukrajnának az Oroszország elleni védekezéshez. 

– mondta a héten Emmanuel Macron francia elnök, nem is nagyon titkolva, hogy Scholznak szánta a megjegyzést. 

– állította a múlt héten Ben Wallace volt brit védelmi miniszter.

Valójában azonban Scholz egy átgondolt stratégia mentén cselekszik – értékeli a helyzetet a Politico című lap.

Csak ami a túléléshez kell

Scholz felismerte, hogy Ukrajna képes megvédeni magát Oroszországgal szemben – Moszkva villámháborúja nem működik. Azóta az a stratégiája, hogy Washingtonnal együttműködve éppen csak annyi fegyverrel és felszereléssel látja el Ukrajnát, amennyi a túléléshez szükséges, beleértve a légvédelmi ütegeket és tankokat, miközben visszatartja a győzelemhez szükséges eszközöket.

Egyébként nem is csinál titkot ebből a megközelítésből. A kancellár, aki a Szociáldemokrata Párt (SPD) színeiben politizál nem hajlandó kijelenteni, hogy azt szeretné, ha Ukrajna megnyerné a háborút. Álláspontja kissé dodonai: 

Tűnhet ez ugyan puszta szócséplésnek, játéknak a mondatokkal, viszont az ukránok számára fontos lélektani támogatást jelentene, ha Európa politikai és gazdasági nagyhatalmának vezetője csatlakozna győzelmi törekvéseikhez, egyértelmű üzenetet küldene Moszkvának Berlin elkötelezettségéről.

Mély félelem Oroszországtól

Az ok, amiért Scholz nem hajlandó kimondani, hogy azt akarja, hogy Ukrajna nyerjen, ugyanaz az ok, amiért nem adja át az országnak a cél eléréséhez szükséges felszerelést: az Oroszországtól való mélyen gyökerező félelem.

Scholz attól tart, hogy az, ha Ukrajnát olyan fegyverekkel látná el (például Taurus rakétákkal), amelyekkel az lerombolhatná a Krímet Oroszországgal összekötő kercsi hidat, és esetleg még Moszkvát is támadhatná –, olyan mértékben háborítaná fel Vlagyimir Putyin elnököt, hogy 

Hasonló volt a vita a Leopard harckocsik küldéséről. Scholz itt is mély aggodalmának adott hangot, nagyon fázott attól, hogy a csúcstankok az orosz–ukrán háború kiszélesedéséhez vezessenek. Csak azután engedett, hogy Washington is beleegyezett néhány Abrams harckocsi küldésébe. Addigra azonban az oroszoknak bőven volt idejük arra, hogy kiépítsék a védelmi vonalaikat – Ukrajna elveszítette a kezdeményezést, a taktikai előnyt. 

Ezúttal azonban Scholz megmakacsolta magát; kategorikusan elutasította a Taurus rakéták küldését, nehogy egy ilyen lépés – ahogyan fogalmazott – „egyfajta háborúba való bevonódáshoz vezessen”. 

A kancellár nincs egyedül Németország pánikszobájában. Egy szerdán közzétett felmérés szerint a németek közel 60 százaléka ellenzi, hogy Ukrajnának Taurus rakétákat szállítsanak. Ez jóval magasabb a februárban mért 49 százalékhoz képest.

Az ukránoknak nyújtott segítséggel kapcsolatos berlini hozzáállást talán egy német közmondás fejezi ki legjobban: „Meghalni túl sok, élni meg túl kevés.” Ugyanakkor az a német megközelítés is nagyon sokba kerül, hogy az ukránoknak csak annyit adnak, amennyi a kitartáshoz szükséges. 

Németország eddig 17,7 milliárd euró értékű katonai segélyt vállalt. Ezzel az Egyesült Államok után a második helyen áll a hozzájárulások értékét tekintve, de a GDP százalékában kifejezve csak a 11. helyen.

Ez azt sugallja, hogy a németeknek meglenne a költségvetési kapacitásuk ahhoz, hogy sokkal többet adjanak. Viszont nem akarnak. A közelmúltban végzett felmérések szerint 

Míg 40 százalék szerint Berlin elég fegyvert küldött, további 40 százalék szerint még túl messzire is ment. 

A Vörös Hadsereg emléke 

Ahhoz, hogy megértsük ezeket a tendenciákat és az Oroszország provokációjától való német félelmet, Németország 20. századi történelmébe kell betekinteni. Németország két háborút is vívott Oroszország, illetve a Szovjetunió ellen – katasztrofális eredménnyel.

Ahogyan a második világháborúban Oroszországnak a náciktól elszenvedett szörnyű veszteségei beleégtek az ottaniak kollektív pszichéjébe, úgy 

– legyen szó Sztálingrádban elvesztett apáról vagy nagyapáról vagy a közeledő Vörös Hadsereg markába szorult civilekről.

Túl a félelmeken, avagy az Ostpolitik maradványai

Németország Oroszországhoz fűződő viszonyát azonban nem csak a félelem határozza meg, sőt. Sok német, aki a kommunista Kelet-Németországban nőtt fel, Oroszországot még mindig inkább barátnak, mint ellenségnek tekinti. Kelet-Németországot a szovjetek soha nem igázták le olyan mértékben, mint Lengyelországot és a Varsói Szerződés más országait, ezért Németország keleti részén az Oroszországhoz való viszonyulás – a mai napig – sokkal pozitívabb.

Ez a tendencia a politikai közvélemény-kutatásokban is tükröződik: az oroszbarát Alternatíva Németországért (AfD) párt mind az öt keletnémet tartományban (Berlin kivételével) vezet.

Bár a volt Nyugat-Németországban, ahol az ország lakosságának több mint 80 százaléka él, kevésbé érzékenyek Oroszországra, de ott is széles körben elterjedt az a meggyőződés, hogy az Oroszországgal való bánásmód titka a párbeszédben rejlik. 

Sok német a hidegháborús elkötelezettség nyugatnémet stratégiájának (Ostpolitik) tudja be, hogy a hidegháborúnak vége szakadt. Az Ostpolitik Willy Brandtnak, a Németország első háború utáni szociáldemokrata kancellárjának nevéhez fűződik, a 70-es években vezette be. 

Ezért a Taurus rakéták küldésének elutasítását – amelyet nem a parlamentben, hanem a legnagyobb német lapok főszerkesztőivel folytatott megbeszélésen jelentett be – nem elszigetelten, hanem szélesebb politikai stratégiája részeként kell értékelni.

Választások előtt

Scholz vonakodása attól, hogy mindent megtegyen Ukrajnáért, azt sugallja: végcélja az, hogy Ukrajna, inkább előbb, mint utóbb, beleegyezzen a béketárgyalásokba. Ebből a szempontból a németek kezére játszik, hogy az amerikai kongresszus republikánus képviselői nem hajlandók újabb segélycsomagot elfogadni Ukrajnának.

Ha a német kormánykoalíció nem omlik össze váratlanul, 

Mivel a kancellár személyes megítélése történelmi mélyponton áll, a koalíció programja pedig a teljes zűrzavar képét mutatja, ráadásul a gazdaság is a mélyponton van, szüksége van egy témára, amellyel tematizálhatja a kampányt. Scholz egyetlen téren teljesít jól a belpolitikai felmérések szerint: az ukrán háború kezelésében. 

A „békekancellár”

Az elmúlt napokban a kancellár megduplázta a tétet, és 

– ezt a becenevet egyébként gyakran használták Willy Brandtra is. 

– jelentette ki egy múlt heti videóban. Az üzenetet még hangsúlyosabbá tette, hogy Emmanuel Macron francia elnök viszont egyáltalán nem zárja ki, hogy a Nyugat katonákat küldjön Ukrajnába. Ez a stratégiai kétértelműség azonban a legutolsó dolog, amit Scholz akar. Éppen ezért világosan jelzi Putyinnak – és a világ többi részének –, hogy mit nem fog tenni Ukrajna támogatására, és miért nem fogja azt megtenni.

Ebből a szempontból még kapóra is jött a kancellárnak az a nemrég nyilvánosságra került felvétel, amelyen német katonatisztek beszélgetnek a Taurus rakéták Ukrajnába küldésének politikájáról és logisztikájáról. Bár a tisztek csalódottságukat fejezték ki Scholz álláspontja miatt, a felvétel világossá teszi, hogy a kancellár nem enged álláspontjából, főleg a választási kampány közeledtével. 

– mondta a héten Axel Schafer, a német parlament veterán szociáldemokrata képviselője. „Van egy Friedenskanzlerünk” – tette hozzá.