BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiderült, ki lesz az Orbán-kormány legújabb minisztere – megvan Csák János utódja

Hankó Balázs lett az új kulturális és innovációs miniszter. A KIM élén Csák János helyét veszi át. Hankó elmondta, hogy elődje munkáját igyekszik folytatni, és számára a legfontosabb az egyetemek fejlődése, illetve a fiatalság lehetőségeinek bővítése.

Megtiszteltetés és felelősség az, hogy a miniszterelnök a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetésére kért fel, „nem posztot, hanem feladatot kaptam” – mondta a kulturális és innovációs miniszter hétfőn az MTI-nek adott interjújában. Hankó Balázs szerint nemzetünk versenyképességét és közösségein alapuló identitásának erősítését és őrzését kell szolgálnia. Köszönetet mondott Csák János miniszternek, akitől az elmúlt években sokat tanult a vezetésről és a diplomáciáról. „Az ő munkáját kívánom folytatni” – hangsúlyozta.

Hankó Balázs, Kulturális és Innovációs miniszter
Ő az Orbán-kormány legújabb miniszter: Hankó Balázs / Fotó: MTI

A kormányzati tapasztalataival kapcsolatban kifejtette, hogy már sok különböző helyzetben segítette az elmúlt években a kormány munkáját: volt már

  • tanácsadó, 
  • miniszteri biztos, 
  • helyettes államtitkár és 
  • államtitkár is. 

A KIM-ben 2022 nyarától felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárként, 2022 decemberétől pedig négy terület – a felsőoktatás, szakképzés, felnőttképzés, innováció – államtitkáraként végezte feladatát.

Rendkívüli: Lemond Csák János kulturális és innovációs miniszter

Bejelentette Csák János kulturális és innovációs miniszter, hogy lemond a pozíciójáról.

Ugyanakkor már 2010-től az egészségügyért felelős államtitkárságon tanácsadóként dolgozott, ezt követően pedig 2017-től mint az orvosegyetemek fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, majd 2020 nyarától mint felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár dolgozott Palkovics László miniszter mellett.

A szakmai hátteréről azt közölte, hogy eredendően gyógyszerész és egyetemi oktató, de az utóbbi években közszolgálatban dolgozott különféle vezetői állásokban.

Az egyetem főgyógyszerészeként felelős volt az ország legnagyobb betegellátó intézményének, a Semmelweis Egyetemnek a gyógyszerellátásáért, több tantárgy oktatója volt, kutatási területe a gyógyszerészi gondozás és beteg-együttműködés a helyes gyógyszeralkalmazás érdekében. 2022-ben habilitált, és 2023-ban kapta egyetemi tanári, professzori kinevezést a Semmelweisen; az egyetem vezetésében Merkely Béla rektor stratégiai helyettese volt a helyettes államtitkári kinevezéséig, 2020 nyaráig.

Családjáról azt mondta, hogy felesége is gyógyszerész, akivel közösen végeztek az egyetemen. Négy gyerekük közül a legidősebb már egyetemista, második gyerekük most érettségizik, és immár a másik kettő is gimnazista. Közös kapocsnak nevezte, hogy családjuk elég aktív Gödöllő közösségi és egyházközösségi életében.

Szakmai terveiről kiemelte, hogy mindenekelőtt a versenyképesség erősítése a feladata.

Mivel azt akarjuk, hogy legyenek sikeresebbek a magyar fiatalok, versenyképes egyetemek, 21. századi szakképzés kell. Meggyőződésem, hogy egyetemeinknek, szakképzésünknek, felnőttképzésünknek, innovációnknak a magyar gazdaság szolgálatában kell állnia. Azon fogok dolgozni a számok nyelvén, hogy legyen egy egyetemünk 2030-ra a világ legjobb száz intézménye között, legalább három az Európai legjobb százban. Célom, hogy Magyarország legyen Európa tíz leginnovatívabb országa között. Jó alapjaink vannak, gondoljunk csak a gyógyszerészként általam jól ismert magyar gyógyszeriparra

– mondta Hankó Balázs.

Az interjúban elhangzott az is, hogy a szakképzésben is van teendőnk: tavaly az Eb-n a magyar szakképzés ezüstérmes lett, most az a cél, hogy legközelebb legyen aranyérmes.

A kulturális területen két célt tűzött ki: a nemzeti identitásunk megőrzését és a magyar kulturális élet értékközvetítő szerepének erősítését.

„Arra törekszem, hogy azokat a személyeket és csoportokat, akik értékeket teremtenek, megbecsüljük és további alkotásra sarkalljuk. A magyar kultúra gazdag és különleges. Feladatom és szándékom, hogy egyszerre lehessen a népi kultúrát vagy az anyanyelv ápolását mindennapjaink részeként megtartani és a magas kultúra alkotásait is megvédeni. Ez az a magyar modell, amelynek nemzetünk jövőjének Kárpát-medencei dimenzióban kell biztos alapot adnia, és ez az a versenyképességi fordulat, melyet Európának is ajánlunk július 1-jétől kezdődő elnökségünk során” – mondta Hankó Balázs.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.