BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már a kettős állampolgárokat is a frontra küldi Ukrajna

Az ukrán határőrszolgálat szóvivője közölte, hogy a kettős állampolgároktól is elvárják, hogy teljesítsék a kötelességüket Ukrajna védelmében. Andrij Demcsenko azért beszélt erről, mert kiderült, hogy június 1-jétől azok a 18 és 60 év közötti férfiak sem hagyhatják el az országot, akiknek van más útlevelük is.

Azok az ukránok, akik egy másik ország útlevelével is rendelkeznek, elsősorban Ukrajna állampolgárainak minősülnek, és ennek megfelelően az ukrán állampolgárságból eredő jogok és kötelezettségek vonatkoznak rájuk – jelentette ki Andrij Demcsenko, az ukrán határőrszolgálat szóvivője szerdán az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek adott interjújában.

Ryanair At Krakow Airport
útlevél
kettős állampolgár
Már a kettős állampolgárokat is a frontra küldi Ukrajna / Fotó: NurPhoto via AFP

A szóvivő az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint arra reagált, hogy a kijevi amerikai nagykövetség kedden közölte: június 1-jétől Ukrajna megtiltotta a 18 és 60 év közötti, kettős állampolgársággal rendelkező hadköteles férfiak külföldre utazását. A külképviselet felhívta a figyelmet: Ukrajna a kivételek közül eltörölte a külföldi tartózkodást, amely korábban bizonyos 18 és 60 év közötti ukrán férfiak számára engedélyezte az ország elhagyását.

Ezzel a változtatással a kettős állampolgársággal rendelkező férfiak, köztük az Egyesült Államokban élők sem hagyhatják el az országot

– közölte a külképviselet, emlékeztetve arra, hogy az ukrán jogszabályok nem ismerik el a kettős állampolgárság intézményét.

Saját fegyverével támadhatja meg a Nyugatot Oroszország

Oroszországban egyre fontosabb kérdéssé válik, hogy meddig kell tűrni Moszkvának, hogy az ukránok nyugati fegyverekkel támadják az ország területét. Egyesek szerint a Nyugat a saját háborúját vívja Ukrajnán keresztül, viszont Oroszország nem lőhet vissza Németországra vagy Romániára. Lehetséges, hogy Moszkva mégis megtalálta a módját, hogy világháború nélkül csapjon le a Nyugatra.

Az ukrán határőrszolgálat szóvivője elmondta: „Az a megfogalmazás, amelyet különböző források terjesztenek, miszerint a kettős állampolgárságú ukránokat mostantól nem engedik ki az országból, finoman szólva nem helytálló. Még egyszer leszögezhetem, hogy Ukrajnában nem engedélyezett a kettős állampolgárság. Még akkor is, ha ukrán állampolgárok egy másik ország útlevelével rendelkeznek, elsősorban Ukrajna állampolgárainak tekintendők, és az ukrán állampolgárok jogai és kötelezettségei vonatkoznak rájuk.”

Hangsúlyozta, hogy ugyanezek a normák voltak érvényben korábban, a háború kitörése előtt is. Szavai szerint a határőrök többször is azonosították azokat az ukrán állampolgárokat, akik külföldinek adták ki magukat az útlevél-ellenőrzés során. Demcsenko szavai szerint az ilyen állampolgárokat a törvényben meghatározottak szerint mindig felelősségre vonják.

Jelezte, hogy a jogszabályi módosítás, amely június 1-jétől érvényes, nevesítve a tartósan külföldön élők kiutazásáról rendelkezik. Felhívta a figyelmet, hogy nem szabad összekeverni a többes állampolgárságú embereket Ukrajna azon állampolgáraival, akik tartósan külföldön tartózkodnak, és akiknek az úti okmányaiban szerepelnek az állandó külföldi tartózkodási helyükre vonatkozó bejegyzések és az, hogy ebből a célból utaznak ki az országból. Korábban a tartósan külföldön élő 18 és 60 év közötti ukrán férfiaknak lehetőségük volt Ukrajnán kívülre utazni a hadiállapot idején, azonban „a jogszabályi változások miatt ez a lehetőség most korlátozott lett számukra” – magyarázta a szóvivő.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.