BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meghökkentő eredményre jutottak a németek: drágább Horvátországban nyaralni, mint Spanyolországban

De így is megéri nekik az Adriát választani, ugyanis a legköltségesebb a saját országuk.

A németek a nyaraikat legtöbbször saját országukban töltik, pedig az éves külföldi vakáció általában jóval olcsóbb számukra. Ugyanis, függetlenül attól, hogy Olaszország, Görögország, Törökország vagy Horvátország kedvenc dél-európai úti céljairól van szó, ezekben az országokban a német turistáknak kevesebbet kell fizetniük az étteremlátogatásért vagy a szállodában való éjszakázásért, esetenként pedig sokkal kevesebbet, mint otthon írja a Deutsche Welle a német statisztikai hivatal legfrissebb eredményeire hivatkozva.

A wiesbadeni Szövetségi Statisztikai Hivatal hétfőn, június 17-én azt közölte, hogy Spanyolországban a szállodai és vendéglátóipari szolgáltatások költségei átlagosan 26 százalékkal alacsonyabbak, mint Németországban. Görögországban a német turisták 23 százalékkal fizetnek kevesebbet a szállodákban eltöltött éjszakákért vagy az éttermekben való étkezésért, Törökországban pedig akár 41 százalékkal is kevesebbet fizetnek, mint a Szövetségi Köztársaságban.

Horvátországban átlagosan 18 százalékkal kell kevesebbet fizetniük ezekért a szolgáltatásokért. A németországi átlagnál jóval többet kell fizetniük az ebből az országból érkező turistáknak a svájci vagy észak-európai turisztikai tartózkodásuk alatt.

Ezért a német statisztikusok szerint Horvátország drágább ország a turisták számára, mint a nagy dél-európai versenytársak, Törökország, Görögország, Portugália és Spanyolország.

Ami a dél- és délkelet-európai turisztikai célpontokat illeti, a német statisztikusok azt állítják, hogy Olaszországban a legmagasabbak az árak. De még ezek az árak is alacsonyabbak, mint Németországban – átlagosan 5 százalékkal. A legolcsóbb nyári vakáció Bulgáriában és Albániában van. Bulgáriában átlagosan 55 százalékkal kevesebbe kerül a szállodában eltöltött éjszaka és az étteremben való étkezés, mint Németországban, Albániában pedig 54 százalékkal.

Fotó: Gardel Bertrand / Hemis.fr

A magyaroknak is át kell gondolniuk, hova utaznak, Horvátország drága lett

Magyar szempontból sem mindegy, hogy miképp alakulnak az árak Horvátországban, ahova tavaly összesen 728 ezer magyar beutazó érkezett, 21 százalékkal több, mint 2022-ben. Pedig a horvát Fogyasztóvédelmi Szövetség elnöke áprilisban megkongatta a vészharangot:

Az árak kezdenek abszurd mértéket ölteni, már nem tudom, hogy mi mennyibe kerül.

Ana Knezevicet a nyári hónapok előtt kérdezték, hogy idén milyen turisztikai szezonra számít. A szakember nem köntörfalazott, szerinte minden drágább lesz idén nyáron, amiben az euró is benne van vastagon. Mint ismert, 2023 januárja óta déli szomszédunknál a hivatalos fizetőeszköz az euró, aminek az árakra gyakorolt hatását kezdetektől vita övezi. Egy horvát közgazdász a drágulást azzal magyarázta, hogy Horvátországban egyes termékek és szolgáltatások árai még mindig alacsonyabbak, mint az eurózóna többi országában, a vásárlóerő-paritás pedig továbbra is alacsonyabb náluk. 

A külföldről érkezők Horvátországban összehasonlítják az árakat saját országuk áraival, és látni fogják, hogy azok alacsonyabbak, emiatt pedig készek fizetni ezekért a termékekért vagy szolgáltatásokért akár többet is

mondta Damir Novotny, aki szerint egyébként belső strukturális okai is vannak a jelenségnek. Ugyanis míg Görögországban, Spanyolországban vagy Franciaországban a lakosság és a turisták étkeztetése után többlet keletkezik, addig Horvátország nincs ebben a helyzetben, helyette importálnia kell, ami így nyomást gyakorol az árakra.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.