BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Választások 2024: mit jelentenek Németország szempontjából a választási eredmények?

A szélsőjobbot nem tépázták meg a botrányok, a szocialisták és a zöldek hatalmasat buktak. Elindult a jobboldali gőzhenger Brüsszel felé.

A német szociáldemokratáknak az exit pollok alapján elszenvedett veresége csaknem két és fél évvel azután következett be, hogy Olaf Scholz kancellár és SPD-vezér átvette a kormány irányítását Berlinben.

Katarina Barley, a német szociáldemokraták csúcsjelöltje, az Európai Parlament jelenlegi alelnöke megtudja a választási eredményeket / Fotó: AFP

A párt mai európai választási szereplése azonban az exit pollok szerint azt jelzi, hogy a választók közölték: elégedetlenek a párttal, és gyakorlatilag lenullázták. Az SPD siralmas 14 százalékkal végzett, ami azt jelenti, hogy csak minden harmadik szavazatot kapta meg, szemben a 2021-es szövetségi választáson a szavazatok több mint felével.

Az eredmény a pártot a szélsőjobboldali AfD mögé és a konzervatív CDU/CSU-szövetség mögé helyezi, amely több mint kétszer annyi szavazatot szerzett (29,5 százalékkal), mint az SPD, és ezzel egyértelmű győztes lett.

A Zöldek pártja mindössze 12 százalékot kapart össze, ami hatalmas, 8,5 százalékos visszaesés a 2021-es eredményhez képest.

Az SPD és a Zöldek mellett a Scholz vezette koalíciós kormányban részt vevő, szabad demokraták, az FDP megalázó, 5 százalékos eredményt ért el, ami kevesebb mint fele a szövetségi választásokon elért 11,5 százalékos eredményének, de nagyjából megegyezik a legutóbbi, 2019-es európai választási pozíciójával.

Az AfD sikere csapás lesz azok számára, akik azt hitték, hogy miután az elmúlt hónapokban botrányt botrányra halmoztak – orosz kapcsolattal, kínai kémkedéssel, megvesztegetéssel vádolták őket; fő jelöltjük, Maximilian Krah indulását megtiltották, mert egy olasz lapnak adott interjúban lekicsinyelte a náci rezsim bűneit – sokan arra számítottak, hogy a választók elfordulnak a párttól. Úgy tűnik, ennek éppen az ellenkezője történt,

a szélsőjobboldali párt az exit pollok szerint 16,5 százalék körüli eredményt ért el, ami jelentősen több, mint a 2019-es vagy 2021-es megmérettetésen. 

Az este harmadik egyértelmű német győztese Sahra Wagenknecht, aki új pártjával, a BSW-vel az exit pollok szerint 5,5 százalékot ért el, vagyis a pártnak lesz képviselete az uniós parlamentben. Eközben a szélsőbaloldali Baloldali Párt (Die Linke), amelyhez Wagenknecht korábban tartozott, kevesebb mint 3 százalékot szerzett, ami megalázó csapás. Ha parlamenti választások lettek volna Németországban, a párt be se jutott volna a törvényhozásba. 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.