BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
NÉMETH Zsolt; TÕKÉS László; ORBÁN Viktor

Az év beszéde: Orbán Viktor felfedi a lapjait a Tusványoson – elmondta, mit fog tenni

A magyar miniszterelnök hosszú évek óta tart nagy hatású beszédeket Tusnádfürdőn. Ezeket nemcsak a magyar, hanem a nemezközi nyilvánosság is árgus szemmel figyeli. A mostani kiváltképp különleges, mert talán még sosem került rá sor ilyen feszült politikai környezetben. A Világgazdaság élőben tudósította az eseményt.

Csúcspontjához érkezett szombat délelőtt a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, vagy ahogy a köznyelvben ismerik, a tusványosi fesztivál.

NÉMETH Zsolt; TÕKÉS László; ORBÁN Viktor
Az év beszéde: Orbán Viktor felfedi a lapjait a Tusványoson – elmondta, mit fog tenni / Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda

A rendezvény hagyományosan masszívan közéleti fókuszú, az itt elhangzottak hosszú időre tematizálják a nyilvánosságot. Így volt ez az idén is, például amikor Lantos Csaba energiaminiszter bejelentette, hogy maga Zelenszkij elnök feküdt keresztbe az ukrán–magyar olajválság megoldásának.

A legnagyobb esemény azonban minden évben Orbán Viktor nagyszínpados előadása. Ez jellemzően egy egyórás felszólalás, amelynek keretében a magyar miniszterelnök teljes spektrumos értékelést és elemzést ad a nyilvánosságnak. Immáron szokásosnak mondható, hogy ezek a gondolatok felrázzák, stimulálják a közbeszédet, és ezúttal is erre lehet számítani. Már csak azért is, mert talán még 

sosem került sor ilyen feszült politikai környezetben Orbán Viktor tusványosi beszédére.

A júliusban átvett magyar uniós elnökség és a magyar miniszterelnök békemissziója sokkolta Brüsszelt, és látványos, de inkább súlytalan retorziókkal válaszolt. Ennek a hátterében ott lehetnek a júniusi európai parlamenti választások hatásai is, amely életre hívott egy európai patrióta mozgalmat: a Patrióták Európáért tömörülés rögtön a harmadik legnagyobb frakciót adja, a hagyományos európai parlamenti pártok pedig meg is kezdték az ellehetetlenítését és a kiszorítását.

Eközben Magyarországot gigabírság befizetésére kötelezte az európai bíróság a migrációs szabályok megsértése miatt. Gulyás Gergely éppen pénteken üzente meg: ha ennek a folyamatnak az a vége, hogy a magyar kormánynak fel kell adnia a déli határ védelmét, akkor visszatérnek a 2015-ös állapotok, és újabb migránskaravánok indulnak majd útra Magyarországról Ausztriába és Németországba.

Az orosz–ukrán háború napról napra véresebb, de talán már látszik az alagút végén a béke fénye. A világ pedig új amerikai elnökre vár, amely az ukrajnai harcok jövője szempontjából kulcsfontosságú. Úgy alakult, hogy ezeknek a világ alakulását meghatározó történéseknek Magyarország – messze a tényleges súlya fölött – ezúttal az aktív részese, a magyar kormányfő pedig befolyással bír a jövőre.

Ezért is rendkívüli fontosságú, mi hangzik el a Tusványos nagyszínpadán Orbán Viktortól. Az év beszédét a Világgazdaság élőben tudósította, alább ez olvasható. A cikk végén a teljes előadás megtekinthető.

Orbán Viktor nem érti a brüsszelieket

Orbán Viktor valamivel negyed 11 előtt kezdte meg előadását. Először a román vezetéssel folytatott tárgyalásairól számolt be. „Haladunk” – jelentette ki. Azt mondta, hogy szó van egy Bukarest–Budapest gyorsvasútról és Románia schengeni csatlakozásáról is.

A román oldalról elmaradt a tavalyi heves reakció Orbán Viktor érkezésére, de Brüsszelé nem. Sérelmezi, hogy háborúpártinak nevezi a magyar kormány az uniós politizálást. A háború béke, a béke háború, ez az új nyelv. De azért az erjedés megkezdődött, lassan elmozdulunk a békepárti politika felé. Az ukránoknak leesett a tantusz, most már csak az európaiakra várunk. Trump a kapuk előtt. De ma nem a békemissizó a téma.

  1. Az első fő pont a háború. Ez ugyanis felfedi a valóságot, amelyben élünk.
  2. A második, hogy mi lesz a háború után.
  3. A harmadik, hogy hogyan kell felkészülnie Magyarországnak az új világra.

A magyar kísérlet azért nem túlzó, mert mégiscsak a magyar a leghosszabb ideje hivatalban lévő kormány, Orbán Viktor pedig a legrégebben regnáló miniszterelnök. Amiről tehát beszél, azt mind látta.

A háború a Mátrix piros bogyója

A háború a mi piros bogyónk – utalt a Mátrix című filmklasszikusra. A háború elvisz egy magaslesre, és egy eddig nem ismert perspektívát ad. Új, letisztult közegben találjuk magunkat, ahol nincs torzítás, ideológia, médianyomás, csak a brutális valóság. Százezres emberveszteségeket termel a háború, de a felek nem akarnak leállni.

Azért, mert mindkettő hisz a győzelemben és az igazában. Az ukránok orosz inváziónak értékelik a háborút, az oroszok pedig önvédelemnek, mert Ukrajnát a NATO felfegyverezte. Ezért béke csak kívülről lesz. Fontos látni, hogy Kína és Oroszország a Nyugat szemében ellenséges tömb. De érthetetlen, ez miért éri meg a nyugati világnak.

Ahogy azt is ki kell emelni, hogy Ukrajna erős ország képét mutatja. A kérdés, hogy mi ennek az oka. Ukrajna eddig ütközőállam volt, most azonban felvillant a nyugati perspektíva. Ukrajna lehet a Nyugat keleti határőrvidéke. Megnőtt a szerepe. Amit mi követelőzésnek látunk, az valójában ukrán részről annak a kikövetelése, hogy ismerjék el új küldetését.

Ugyancsak meg kell állapítani, hogy Oroszország gazdasága rendkívül életképes. A 2014-es szankciókból levonták a tanulságokat, és ezek szerint is cselekedtek. A Nyugat terve az volt, hogy az új szankciókkal bedönti az oroszokat. „Mindenkinek van egy terve, amíg szájon nem vágják” – idézte Orbán Mike Tyson bokszolót. Oroszország sokkal fejlettebb annál, mint ahogy azt állítják.

A következő megállapítás, hogy az európai politika összeomlott. Erre ékes példa az Északi Áramlat csővezeték felrobbantása, amely Orbán Viktor szerint egyértelműen Amerika vezetésével végrehajtott terrortámadás volt. Példátlan, hogy ezt az EU és Németország szó nélkül hagyta, ahogy Angela Merkel lehallgatását is.

Nincs többé Párizs–Berlin-tengely vagy ha van, lényegtelen. Helyette van London–Varsó–Kijev. A közvélemény bünteti azt a német, francia politikát, amely nem felel meg az USA érdekeinek. Lengyelország lehet az USA új főhadiszállása Európában. Az a cél, hogy Oroszországot meggyengítsék, Németország pedig túlfejlődjék. Lengyelország ezért adta fel a V4-es tengelyt.

Mondjunk néhány keresetlen, de testvéri szót a lengyelekről, miután rongyosra rugdosták a fenekünket. 

A legszemforgatóbb politikát folytatják Európában.

Minket oktatnak ki morális alapon, miközben vásárolják az orosz olajat – jegyezte meg a miniszterelnök.

Miért van vita Magyarország és az EU között?

A nyugat szellemi magányosságot él. Lassan mindenki Oroszországot támogatja. Kína, Észak-Korea nem meglepő. Irán már igen, India abszolút, ahogy Törökország és a muszlim világ is. Az igazi feladat a számunkra, Közép-Európának, hogy meg kell érteni újra a Nyugatot. Mert irracionálisnak tűnnek, de mi van, ha mégis racionálisak.

Miért ütközik össze Magyarország rendszeresen a nyugati államokkal? Orbán Viktornak van erre megfejtése. Ők azt hiszik, nem léteznek nemzetállamok többé, miközben szerintünk ebből indul ki minden. Nincs többé közerkölcs, ha valaki megnézte a párizsi olimpia megnyitóját, ezt láthatta.

Abszurd, hogy Kelet-Európában százezrek ölik egymást, miközben délről százezreket engedünk be a migrációval. De az EU ezeket nemcsak gondolja, hanem deklarálja is. A nemzet csak egy átmeneti képződmény, ahogy jött, úgy mehet is. Ez egy új mentális tér. Ezért nem tudunk egy malomban őrölni. Trump éppen a nemzetállami állapotba készül visszaemelni az USA-t, ez a tét. Ezért akarják megölni.

Orbán Viktor tegnap beszélt Trumppal, aki személyes üdvözletét küldte a Tusványos résztvevőinek.

A Nyugat azt tapasztalja, hogy üres, nem nagy lett, hanem kicsi. Nem vágynak nagy eszményekre, sem nagy célokra.

Megjelent az agresszív törpe

Mi a nagyság titka? Hogy képes vagy arra, hogy nálad nagyobbat szolgálj. Ilyen az Isten, a haza meg a család. Ha nem ezt teszed, hanem helyette önmagad nagyszerűségére összpontosítasz, akkor amit kapsz, az nem a nagyság lesz, hanem a nagyképűség. Ezt érezzük minden pillanatban, amikor Nyugat-Európával tárgyalunk. A feleslegesség érzése agresszivitást szül, megjelent az agresszív törpe mint új embertípus.

Az elit elítéli a népet, mert a jobboldal felé mozdul el. A nép elítéli az elitet, mert nem a hétköznapi dolgokkal foglalkozik. Nincs megállapodás, hogyan lesz ebből képviseleti demokrácia. A felsőfokú képzettségűek Nyugaton 30-40 százaléknyian vannak, akik nem tisztelik a kétkezi dolgozót. Erre példa az Európai Néppárt, amely begyűjti a jobboldali szavazatokat, majd ezeket eltolja balra. Brüsszelben visszatért a három T: tiltott, tűrt, támogatott. A Fidesz tiltott, miközben a belpolitikai ellenfeleik az erősen támogatottba kerültek, különösen azok, amelyek most csatlakoztak az Európai Néppárthoz.

Csakhogy közben nemcsak a Nyugat modern, hanem Kelet is. A háború segített megérteni a világ valódi hatalmi állapotát, a Nyugat bicskája ebbe beletörik, ami felgyorsítja a világ átalakulását. A magyarok sorsa azon dől el, értik-e, mi folyik a világban, és mi lesz a háború után.

Most Ázsia jön

Új világ jön. Orbán maga is alábecsülte annak a változásnak a nagyságrendjét, amelyben most vagyunk. Ilyenre ötszáz éve nem volt példa. Eddig a változások nyugatias módon történtek, de ezzel szemben most a nyugati világ nem belülről kapott kihívást. Ezért a változás logikája is más, világrendszerváltás zajlik, amely Ázsiából indult ki. A következő évtizedekben, évszázadokban, Ázsia lesz a világ központja. Kína, India, Pakisztán, Indonézia.

Ott van tőke, technológia, pénz, a katonai erőviszonyok pedig kiegyenlítődnek. Ez visszafordíthatatlan 2001 óta, akkor vették fel Kínát a WTO-ba. Trump az USA utolsó lehetősége, hogy magánál tartsa a világelsőséget. Meg kell nézni, kit választott alelnökjelöltnek. Elsőséget az élvez majd, hogy megerősítsék Észak-Amerikát. Kevésbé lesz fontos az USA világban betöltött szerepe. Komolyan kell venni, amit Trump mond. Meg fogják fizettetni mindenkivel mindennek az árát.

Végül fel fogják adni a demokráciaexportot. America first. Mi erre a válasza Európának? Az első a skanzen, USA alá betagosítva. Nincs benne fejlődési dinamika. A második Macron elnök javaslata, be kell nevezni a versenybe. Mégiscsak 400 millió ember él itt, van tőkevonzó képessége, lehet nagy beruházásokat véghezvinni. A háború után új kiegyezés kell Oroszországgal. Az EU-nak meg kell erősítenie magát, védelmi projektként kell léteznie.

Ukrajna nem lesz se NATO-, se EU-tag, erre fel kell készülni. Nincs rá pénz. Újra ütközőállam lesz. A lengyelek vissza fognak térni a V4-be, várjuk őket szeretettel.

Mit kell tennie Magyarországnak?

Rögzíteni kell, hogy ötszáz éve az utolsó nagy világrendváltásnak Magyarország a vesztese lett. Ennek a korszaknak a szimbóluma Mohács. Tisztázni kell most a viszonyunkat az új változáshoz: veszély vagy lehetőség?

Ha veszély, akkor együtt kell úszni az USA-val és az EU-val. Ha nem veszély, hanem lehetőség, akkor saját fejlődési útvonal kell, változtatni kell, és kezdeményezőnek kell lenni. „Én az utóbbit hiszem, nem veszély, hanem lehetőség” – közölte.

De megvannak-e ennek a peremfeltételei? Ha az USA-beli fejlemények nekünk kedvezően alakulnak, nem hiszi, hogy van olyan ajánlat a részükről, ami jobban megéri, mint az EU-tagság.

Az amerikaiak folyton pedzegetik, hogy Magyarországnak ki kellene lépnie.

De ha lesz is ajánlat, meg kell fontolni. Kínától megkapták a maximális ajánlatot, jobb nem lesz. Vegyünk részt egymás modernizációjában. Hajlandók befektetni, Kínában hajlandók piaci részvételt nyújtani. Nyugat-Európa nem tér vissza a nemzetállamokhoz. Ők ismeretlen vizeken hajóznak. Az EU-nak meg kell fizetnie a háborús kaland árát. Az EU tudomásul veszi, hogy Közép-Európa benn marad az unióban, de saját külpolitikát visz.

Szükség van egy stratégiára, egy magyar nagy stratégiára. Az új horizont nem 2030, hanem ennél sokkal hosszabb. Ezzel megvagyunk, ez a válasz. Ezt a 2022-es választások után azonnal megkezdték, ez Orbán Balázs valódi feladata.

Bekapcsolódtunk Trump kampánycsapatába, a Magyar Nemzeti Bank elemzői az ázsiai kutatásokba, Bóka János miniszter az uniós ügyekbe. Van stratégia, de nincs jó állapotban, mert a nyelvezete túl értelmiségi. Nem emészthető, nem közérthető, kell még jó fél év. Vésővel írták, de bemutatja, ami már megvan.

  1. A veleje a konnektivitás. Nem engedjük magunkat bezárni se Nyugatra, se keletre. Nem szállunk be a blokkosodásba, barátokat gyűjtünk önálló úton.
  2. A nemzeti alap a szuverenitás védelme, a gazdaságé is. Megvannak a nemzeti bajnokok, amelyek versenyképesek a nemzetközi térben: 15 ezer ilyen középvállalat van most, 2010-ben 3000 volt. „Ha 2025-ben békeköltségvetést tudunk csinálni, nagy programot indítunk a kisvállalkozásoknak" – jelentette be. Termelőközpontnak kell maradnunk, nem szabad átváltani szolgáltatás fókuszra. Mert csak itt találni százszázalékos foglalkoztatást.
  3. Mi a társadalom teste? Szilárd és rugalmas egyszerre. A demográfiai hanyatlást meg kell állítani. Jól indultunk, de elakadtunk, viszont 2035-re népességileg önfenntartónak kell lennie Magyarországnak. Szintén 2025-ben egy év alatt meg kell duplázni a gyermekek után járó adókedvezményt, valószínűleg két lépcsőben. Ennek feltétele, hogy béke legyen. A családoknak rendelkezniük kell saját vagyonnal. Van munka, de munka nélkül nem tudsz megélni, ez az ajánlat a cigányságnak. A falvakat meg kell tartani.
  4. Nem tagozódunk be, hanem megőrizzük a sokszínűséget. Nyelvőrzés, a zéró vallási állapot elkerülése, amikor egyenrangúnak ismerik el az azonos neműek kapcsolatát.
  5. Nem Kis-Magyarországból indulunk ki. Minden magyar lakta területet magában foglalja és összekapcsolja. Elégtelen a Kis-Magyarország keret. Ezért belátható időn belül minden társadalmat támogató programot ki kell terjeszteni a határon túli területre. Például a családpolitika ilyen, erre évi 100 milliárdot költenek, miközben a Gyurcsány-kormány anno csak 9-et. 

Amit meg kell ragadni, az a szabadság, amelyet befelé is építeni kell. A magyar ember személyes szabadságát. Nem vagyunk militarizált ország, hiperfegyelmezettek, nem tűrjük jól a hierarchiát. A magyarnak a rend nem önérték, hanem a szabadsághoz szükséges állapot. Ez egy genetikai adottságuk a magyaroknak.

Az ellenfelek támadni fogják, mert betagozódást akarnak. Ezt a küzdelmet vállalni kell, de ezt nem a mostani kormány fogja befejezni, hanem a 20-as, 30-as fiatalok. Két álláspont lesz: liberális és nemzeti. Minden mentes politikusok szemben a vagányokkal. Ezért a toborzást el kell kezdeni. A nemzeti tábor csak trombitaszóra bújik elő, csak magasba emelt zászló alatt gyűlik össze. „Ilyen fiatalok kerestetnek, köszönöm a figyelmüket” – zárta 2024-es tusványosi előadását Orbán Viktor.

Hogyan bírja Orbán Viktor?

„Én nem bírom, hanem bizonyos szempontból élvezem” – így reagált arra a kérdésre, hogyan bírja még, miközben „ő maradt lassan az egyetlen normális vezető”. A felvetés a közönség soraiból érkezett. A miniszterelnök elmondta, ennél izgalmasabb munkát intellektuálisan nem lehet találni. Arra, hogy a felesége meghallgatja-e az előadásait, úgy reagált, hogy nem tudja, de mindig meg szokta ígérni.

Kitért a párizsi olimpia megnyitójára. Higgadtságot javasolt, ne sértsük meg a franciákat. Már csak azért sem, mert Macron politikájával sokkal több a közös, mint gondolnánk, és valakivel együtt kell majd működni. Másrészt pedig minden nemzetnek joga van ahhoz, hogy megmutassa magát. „Hát, kérem, ezt láttuk. Végeztem, Zsolt” – mondta legutoljára Orbán Viktor a színpadon, valamivel fél 12 után.

Németh Zsolt az elköszönést megelőzően bejelentette, hogy 2025-ben július 22–27. között szervezik meg a 34. tusványosi fesztivált. 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.