BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lemondott az észt miniszterelnök

Mivel megválasztották az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, így lemondott észt miniszterelnöki tisztségéről Kaja Kallas. Észtország első női kormányfője a lemondása napján ünnepelte 47. születésnapját. A miniszterelnök lemondása automatikusan maga után vonta hárompárti kabinetjének lemondását is.

Lemondott hétfőn Kaja Kallas észt miniszterelnök, hogy még az idén az Európai Unió külügyi vezetője legyen.

Ukraine Recovery Conference
Kaja Kallas
Észtország
miniszterelnök
Európai Unió
külügyi és biztonságpolitikai főképviselő
Lemondott a miniszterelnökségről Kaja Kallas, hogy átvehesse Josep Borrell székét / Fotó: AFP

Észtország első női miniszterelnöke a tallinni elnöki palotában tartott rövid megbeszélésen nyújtotta be hivatalosan lemondását Alar Karis elnöknek.

Karis elnök a találkozón összegezte Kallas három és fél évét a kormányfői tisztségben, szavait a BNS balti hírszolgálat idézte. Kijelentette, hogy ennek az időszaknak olyan mérföldkövei voltak, mint a koronavírus-járvány, a gazdasági recesszió és a háború, amelyben Oroszország megtámadta Ukrajnát.

A ma 47 éves Kallas vezetésével Észtország Európában az egyik leghangosabb támogatója volt Ukrajnának a 2022. februári orosz támadás után.

A miniszterelnök lemondása automatikusan maga után vonta hárompárti kabinetjének lemondását, melyet az általa vezetett jobbközép-liberális Reformpárt, a balközép Szociáldemokrata Párt és az Észtország 200 (Eesti 200) liberális párt alkot. 

A kormány ügyvezetőként marad a helyén az új kabinet július végére vagy augusztus elejére várható megalakulásig.

A Reformpárt június 29-én jelentette be, hogy a párt régi tagját és éghajlatvédelmi miniszterét, Kristen Michalt választotta miniszterelnök-jelöltnek Kallas helyére, akinek utolsó fő feladata az volt, hogy Észtországot képviselje a múlt heti washingtoni NATO-csúcstalálkozón.

Michal kinevezését az államfőnek és a 101 fős parlamentnek kell jóváhagynia, ahol a koalíció kényelmes többséggel rendelkezik. Michal tavaly április óta tölti be a klímaügyi miniszteri tisztséget. A 49 éves volt gazdasági és igazságügyi miniszter a kilencvenes évek vége óta aktív tagja a Reformpártnak, Észtország legjelentősebb politikai alakulatának.

Kaja Kallasnak azért kellett lemondania az észt miniszterelnöki tisztségről, mivel a június 27–28-i európai uniós csúcstalálkozón megválasztották az unió új külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének. Kallas Josep Borrellt váltja a kulcsfontosságú pozícióban.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.