BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Ez már a földi pokol: megdönthetjük idén a tavalyi melegrekordot

Egy éve túlléptük a másfél Celsius-fokos célt, azóta nincs visszaút.

Júniusban már az egymást követő 13. hónapban haladta meg a globális átlaghőmérséklet 1,5 Celsius-fokkal az iparosodás előtti szintet, és az előző hónap ismét rekordot döntött, a legmelegebb június volt a feljegyzések kezdete óta – jelentette hétfőn az Európai Unió Copernicus klímaváltozás-figyelő szolgálata.

Egy éve folyamatosan dőlnek a melegrekordok / Fotó: AFP

Az év első hat hónapjában átlagosan 1,64 Celsius-fokkal volt magasabb a hőmérséklet, mint 1850 és 1900 között, vagyis a világ immár egy éve nem tudja elérni a 2015-ös párizsi klímakonferencián kitűzött, „ideális” célt, bár egyelőre sikerült két Celsius-fok alatt tartani az emelkedést.

Ez már több statisztikai anomáliánál, azt mutatja, hogy nagyszabású és folyamatos változás zajlik az éghajlatunkban

– idézte a Bloomberg Carlo Buontempót, a szolgálat igazgatóját a jelentés eredményével kapcsolatban. „Elkerülhetetlen, hogy újabb rekordokat döntsünk majd meg, még ha a szélsőségek e sajátos sorozata véget is ér valamikor”, hacsak az országok nem csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását a légkörbe és az óceánokba.

Arra ugyanis van esély, hogy a szélsőségek sorozata véget ér, mert 2015 és 2016 között volt már egy hasonló globális melegrekord-széria. A Copernicus felhívta a figyelmet, hogy 

a hőmérsékleti átlagokat 20-30 éves időszakokra kalkulálják, nem 12 hónapra.

Európa délkeleti része szenved a leginkább

A júniusi európai átlaghőmérséklet 1,57 Celsius-fokkal haladta meg az 1991 és 2020 közötti azonos hónapokét. Az idei volt a feljegyzések kezdete óta a második legmelegebb június a kontinensen.

Toulouse: Hottest Day Of August Ever Recorded
2024 még melegebb lehet, mint 2023 / Fotó: AFP

Különösen Európa délkeleti részén és Törökországban volt kiugróan meleg, Nyugat-Európában, Izlandon és Oroszország északnyugati részén viszont az átlaghoz közelebbi vagy az alatti hőmérsékletet mértek. Görögországban ismét többtucatnyi erdőtűzzel küzdenek a tűzoltók.

Izlandon, Európa középső és a kontinens délnyugati részén az átlagosnál több volt a csapadék a múlt hónapban, ami súlyos áradásokat okozott Németországban, Olaszországban, Franciaországban és Svájcban.

Extrém hőség Ázsiában, halálos áldozatok a mekkai zarándoklaton

Európán kívül a június különösen meleg volt Kanadában, az Egyesült Államok nyugati részén, Mexikóban, Brazíliában, Szibéria északi részén, a Közel-Keleten, Észak-Afrikában és az Antarktisz nyugati részén.

Melegrekordok dőlnek meg a világ minden részén / Fotó: AFP

Szaúd-Arábiában több mint ezer zarándok halt meg a brutális, 52 Celsius-fokos hőségben, és hasonló volt az időjárás Indiában és Pakisztánban is. Júniusban világszerte ötmilliárd ember, csak Indiában 619 millióan szenvedtek extrém hőségtől, többen meghaltak, a fővárosban, Újdelhiben súlyos vízhiány alakult ki.

2024 megdönti 2023 rekordját

A legfrissebb adatok alapján valószínűsíthető, hogy 2024 megdönti 2023 rekordját , és a legmelegebb év lesz a feljegyzések kezdete, vagyis az 1800-as évek közepe óta, mert a klímaváltozás és az El Nino is csúcsokra emelte eddig idén a hőmérsékletet.

Zeke Hausfather, a Berkeley Earth kutatója erre 95 százalékos esélyt adott

a Reutersnek nyilatkozva, és ugyanezt jelzi előre Friederika Otto, az Imperial College London Graham Intézetének klímakutatója is.
 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.