BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vucic: Szerbia Európa része, nem tud és nem is akar máshová tartozni

A belgrádi magyar követségen került szóba az Európai Unió bővítése a Nyugat-Balkán felé. Vucic gratulált Orbán Viktor bátorságához is, hogy a magyar miniszterelnök mer a békéről beszélni.

Szerbia számára az egyetlen járható út az európai út – mondta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök péntek este Belgrádban, miután leszögezte, hogy Szerbia Európa része, nem tud és nem is akar máshová tartozni. A politikus minderről a Magyarország belgrádi nagykövetsége által, a magyar soros EU-elnökség kezdete alkalmából rendezett fogadáson beszélt.

Serbian President Aleksandar Vucic in Belgrade
Aleksandar Vucic világossá tette, hogy Európában képzeli el Szerbia jövőjét / Fotó: Anadolu via AFP

Vucic megköszönte Magyarország támogatását, és meggyőződésének adott hangot, hogy a jó együttműködés a jövőben is folytatódik. Mint mondta, hazánk igazi barátra lelt Szerbiában, és nem fogják elfelejteni a jó dolgokat akkor sem, ha azt mondják, hogy a politikában a hála tart a legrövidebb ideig.

Szerbia az EU-tól csak tiszteletet kér

A szerb államfő elmondta, hogy Szerbia az Európai Unióval együtt szeretné építeni a jövőjét, Brüsszelt csak arra kéri, hogy tisztelje ezt az országot úgy, ahogyan azt Budapest is teszi, és ezt Szerbia meg fogja hálálni. Hozzátette, hogy mindenkit, köztük azokat is, akik nem értenek egyet Szerbia álláspontjával, arra kérnek, hogy értsék meg, hogy egy önálló, szuverén országról van szó, amely néha szeretné kifejteni gondolatait. Bár lehet, hogy másoknak erre nincs igényük, a szerbeknek van.

Vucic mindemellett Magyarországnak is köszönetet mondott, amiért mer a békéről beszélni, noha ez Európában nem népszerű gondolat. Mint mondta, sokaknak fog ez a szó az eszébe jutni, amikor rájönnek, hogy időben kellett volna róla beszélni, és nem akkor, amikor a dolgok komolyra fordulnak. Ezért 

Orbán Viktor miniszterelnöknek és kormányának is gratulált, hogy mer a békéről beszélni

Hozzátette, hogy ő maga is sokszor igyekezett a békéről beszélni, mert úgy gondolja, arra van a leginkább szükség, habár az egyelőre nem látszik, hogyan lehetne elérni.

A magyar elnökség új lendületet adhat az unió bővítésének

Az Európai Unió szerbiai küldöttségének vezetője, Emanuele Giaufret pedig kiemelte, hogy a magyar uniós elnökség új lendületet adhat az EU bővítési folyamatának. Reményét fejezte ki, hogy a következő hat hónap során Szerbia jelentős előrelépést tud elérni. Ehhez kemény munkára és politikai elkötelezettségre van szükség.

Magyar József, Magyarország belgrádi nagykövete is Szerbia európai integrációjának felgyorsításáról beszélt, kifejtve, hogy Budapest azt szeretné, ha mihamarabb új csatlakozási fejezetcsomagot nyitnának meg Szerbia és az Európai Unió között, és ha a stagnáló fejezetekkel kapcsolatban is megindulnának a tárgyalások. Hozzátette: Magyarország szeretne hozzájárulni a Nyugat-Balkán nyitott kérdéseinek megoldásához, ebben pedig igazán fontos, baráti és stratégiai partner Szerbia.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.