BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Alain Delon vagyonát 200 millió euróra becsülik – mit kezdenek vele az örökösök?

Alain Delon örökösei talán egy időre megbékélnek a gyászban, és abbahagyják a több mint egy éve folytatott méltatlan vitát egymással és Delon élettársával. Az mindenesetre tény, hogy apjuk kívánságát tiszteletben tartják, és douchyi birtokán, szűk családi körben temetik el, és nem kap olyan rangos állami temetést, mint barátja, a másik legenda, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondo. De hogy csillapodnak-e a kedélyek az örökség körül, az erősen kérdéses.

Az elmúlt évek elsősorban a Delon család vitáit hangosították fel, úgy tűnt, komoly harcba kezdett az örökségért a három testvér apjuk élettársával. Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, tavaly nyáron összefogtak a sztár felnőtt gyerekei – Anthony, (59) Anouchka (33) és Alain-Fabien Delon (29) –, hogy kilakoltassák Hiromi Rollint (66), az egykori japán sminkest apjuk házából. Azt állították, a nő el akarja vetetni magát, és a vagyonra pályázik. A bíróság azonban elutasította a keresetet, mert Rollin úgy nyilatkozott, régóra tartó és stabil kapcsolata van a színésszel. Rollin és Delon 1992-ben találkoztak a Casanova visszatér című film forgatásán, viszonyuk volt, gyakori hullámvölgyekkel, ahogy a színész fogalmazott. De csak 2019-ben, Delon agyvérzése után kezdett személyesen is gondoskodni a sztárról az asszony.

(FILES) French actor Alain Delon poses during a photocall before being awarded with an Honorary Palme d'Or at the 72nd edition of the Cannes Film Festival in Cannes, southern France, on May 19, 2019. French film legend Alain Delon has died at the age of 88, his three children told AFP in a statement on August 18, 2024, following a battle with ill health. (Photo by Valery HACHE / AFP)
Alain Delon vagyonát a gyermekei öröklik, a hírek szerint nem egyenlő arányban / Fotó: AFP

Március elején állapodtak meg a testvérek abban, hogy kérik a bíróságtól apjuk megerősített felügyeletét, amit április 4-én a montargisi bíróság jóvá is hagyott. Már januárban bírósági védelem alá került az idős színész, ezt minősítették át akkor „megerősített kurátorsággá”. Az indoklás szerint a döntés a vagyon védelmét célozta.

Alain Delon vagyonát 200 millió euróra becsülik

Az intézkedés azt jelentette, hogy kurátort neveztek ki a színész pénzügyeinek irányítására, vagyonának kezelésére, többé egyedül nem rendelkezhetett ezekben az ügyekben. A francia sajtóban azt találgatták, mi lesz a sorsa az Alain Delon International Diffusion SA nevű cégnek, ahol a színész volt az elnök, az alelnök pedig a lánya. Egy időben parfümöket és napszemüvegeket is piacra dobott, de ruhamárkája is volt. 

Anthony Delon korábban úgy nyilatkozott, hogy apjuk végrendeletében kikötötte, hogy Anouchka örökli a vagyona felét, két fia pedig egy-egy negyedet. A nyilvánosság előtt a színész gyakran részesítette előnyben a lányát a fiaival szemben, többször nevezte kedvencének, ezt a lánya is hangoztatta. A vagyon legnagyobb részét maga a birtok képezi, ahol kíváncsi szemektől elzárva élt a sztár. 2018-ban beengedte a Paris Match riporterét, rengeteg fotó készült az emlékekkel teli, múzeumra hasonlító házról. Megmutatta a tavat, amit a gyerekeinek épített, a kápolnát, amely köré eltemette 35 kutyáját. Azt is elmondta akkor, hogy az a kívánsága, szűk körben, itt temessék el.

74121036
Alain Delon kedvence a lánya, Anouchka volt / Fotó: AFP

Szenvedélyes gyűjtő volt

Alain Delon rajongott az órákért, ahogy az óragyártók is rajongtak azért, hogy viselje a csuklóján az újdonságaikat mind a filmekben vagy a nagy filmfesztiválokon. A Le Figaro külön cikket szentelt Delon órák iránti szenvedélyének, a cikkben azt írták, az óragyártás krémjét viselte aktív évtizedei alatt, ugyan eklektikus ízléssel válogatott, de mindig a legjobbak közül. Volt a gyűjteményében Rolex, IWC, Breitling, Cartier, Vacheron Constantin és persze Audemars Piguet. A stílusteremtő olasz iparmágnás, Gianni Agnelli mellett Alain Delon az elsők között volt Franciaországban, aki átvette a rögtön kultikussá váló órát: az Audemars Piguet Royal Oak darabját. Sokszor viselt Cartier órákat is, például a Pacha, Panthere, Santos és Tank típusokat. Az órák mellett érdekelték befektetési céllal a műtárgyak és a borok is, szívesen járt aukciókra.

2012-ben elárvereztette a gyűjteményét, mert – ahogy ő fogalmazott – gyűlölte a posztumusz értékesítést. Így került kalapács alá 2012 áprilisában többek között egy IWC Portofino, egy Zénith Chronographe El Primero, egy fehérarany Blanpain Day & Night, egy acél Rolex Daytona, valamint a Royal Oak Jumbo is. Az utóbbinak a becsült értéke 2500 euró volt, de végül 68 750 euróért adták el egy kínai gyűjtőnek. Ahogy a szakértők mondták, ezek a darabok egyesítették mindazt, amire egy igazi gyűjtő vágyik: a ritka modellt, kiváló állapotban, és az exkluzív származást. A gyűjtemény másik kiemelkedő darabja a monogramjával gravírozott arany a Cartier Lapis Lazuli, ami 2000 euróról 55 ezer euróra ment fel, majd egy évvel később monacói Artcurialban már 80-120 ezer euróra becsülték. A gyűjtemény végül félmillió eurót hozott Delon konyhájára. A gyűjtők pedig, akik megvásárolták ezeket a darabokat, pontosan tudják, minden egyes, Alain Delonhoz kötődő órának vagy műtárgynak az ára jelentősen megemelkedik azzal, hogy eltávozott a művész.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.