BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A sportsikerek mögött széles körű együttműködés áll

A párizsi olimpia megmutatta, hogy a sport által jobb hellyé tehetjük a világot. A sportsikerek mögött ma már széles körű együttműködés áll, beleértve a szponzorokat és a sportolókat felkészítő szakembergárdát.

A párizsi olimpiai és paralimpiai játékok megerősítették az olimpiai mozgalom küldetését, értékét és erejét – mondta Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja a Sport.Üzlet.Reggeli powered by Origo Sport című rendezvényen, amely az MBH Bank támogatásával valósult meg. Kifejtette: az ötkarikás játékok küldetése, hogy a sport által jobb hellyé tegyük a világot, békés versengésben valósuljon meg a nemzetek összekapcsolódása. Mindez Párizsban megvalósult – mutatott rá.

Fürjes Balázs szerint a hibák abból fakadtak, amikor a politikát és az ideológiát a sport elé helyezték / Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerint jelzésértékű, hogy az olimpián tízezer-ötszáz atléta, több mint kétszáz olimpiai küldöttség vett részt, és fele-fele arányban most valósult meg először a nemek közötti egyenlőség.

Összesen kilencmillió jegyet adtak el, a közvetítéseket pedig három és fél milliárdan követték.

A hibák abból fakadtak, amikor a politikát és az ideológiát a sport elé helyezték, holott egy olimpia elsősorban a sportról és a versengésről szól – húzta alá Fürjes Balázs. Erre példaként a megnyitóünnepséget hozta fel, amelynek a tartalma vitákat váltott ki.

Úgy véli, egy olimpia előnyös lenne Magyarországnak, főleg a fővárosnak. A házigazdaszerep egyben lehetőséget nyújtana a budapesti közlekedés rendbetételére, beleértve a pályaudvarokat, a közutakat, a HÉV-eket és a villamoshálózatot. A sportlétesítmények pedig már adottak  – összegezte.

A legfőbb értékek a sportolók 

Fürjes Balázs szavait két különböző témájú kerekasztal-beszélgetés követte. Az egyik beszélgetésen Pataki Piroska, az MBH Bank marketingigazgatója a szponzoráció jelentőségéről szólva elmondta: egyik analógia az elköteleződés, a másik pedig a kitartás – a bank e kettőt képviseli, és pont ez a közös nevező a sporttal. Ennek szellemében több sportággal, területtel működnek együtt.

Pataki Piroska arról beszélt, hogy egyéni és csapatszinten is szponzorálják a különböző sportágakat / Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

„A legfőbb értékek a sportolók” – mondta Tóth Anita, a MOB kommunikációs igazgatója. Azzal folytatta, hogy 5700 médiaszakember vett részt az olimpia tudósításán, ez jól mutatja, hogy a sport és az olimpia iránt igen nagy a kereslet. Arra is van példa, hogy korábbi élsportolót keresnek a cégek munkatársnak, hiszen „semleges közegben a személye motivációt adhat az egész közösségnek”.

Az MBH-nál úgy látják, a videós tartalom és a fogyasztás mikéntje megváltozott, előtérbe került az online fogyasztás, több kattintást hoz a rövid, pörgős videós tartalom és a streamingszolgáltatás, az utóbbi mellett szól a visszanézési lehetőség is. A pénzintézet a sport-márka-összekapcsolódást tudatosan viszi véghez, 

szponzorként kilenc sportolóval szerződtek idén.

Az MBH-nál cél az is, hogy a sportoló márkanagykövet lehessen, továbbá a támogatói hátország bemutatására is hangsúlyt fektetnek egy-egy versenyző promotálásánál.

 

A médiajelenlét és a sportoló 

Pécsi Máté, a Sponsmore ügyvezetője arról beszélt, hogy a sportszponzoráció digitalizálását tűzték ki célul. Céljuk, hogy a digitalizáció a sportban is megjelenjen; jó iránynak tartja, hogy az MBH, illetve hozzá hasonló módon mások is kapcsolódnak a sport világához. 

Door Tamás, a Mediaworks Hungary innovációs igazgatója elmondta, ma már kevés egy jó sport közvetítés vagy elemzés. Hatalmas a verseny, hogy ki férhet bele a fogyasztó 0-24 órás képernyőidejébe. Ehhez pedig már nem elsősorban a fogyasztó igényeire szabott, hanem az algoritmusoknak megfelelő tartalmat kell gyártani, hogy a Google, a Facebook a mi tartalmunkat ajánlja a felhasználónak. A média szerepe továbbra is az, hogy elérhetővé tegye a tartalmat, de sokkal nehezebb megfelelni a fogyasztói szokásoknak, mint pár évvel ezelőtt

„A médiajelenlétet minden sportoló máshogy éli meg, más-más arányban engedi be az életébe” – jegyezte meg Tótka Sándor olimpiai, kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok, valamint ifjúsági olimpiai bajnok kajakozó. Elmondása szerint sok szeretetet kap a szurkolóktól, pont ezért kezdett előadásokat tartani. Megjegyezte, hogy egy sportolónak nehéz beilleszteni az életébe a szereplést, azonban ez tervezhető és tanulható.

Mentálisan is kell edzeni a sportolót 

A második kerekasztal-beszélgetésen szó esett a felkészülés lélektani háttérről is, hiszen ma már szakembergárda segíti a sportolót, nem pedig önmagában az edző.

„A sportpszichológia nem egyenlő a klinikai pszichológiával; olyan felkészítést kell nyújtani, ahol a sportoló módszereket is tanul, hogy valóban csúcsformát mutathasson – mondta Lénárt Ágota sportpszichológus, egyetemi docens. – Nem elég csupán az edzés, fejben is meg kell lennie a kontrollnak, és a sikert is meg kell tanulni kezelni, valamint fel kell tárni az elakadások hátterét” – sorolta utalva arra, hogy időt kell szánni a személyiségfejlesztésre.

Zsivoczky-Pandel Attila bronzérmes világbajnok magyar többpróbázó – a Budapest Honvéd FC szakmai vezetője elmondta: korábban három-négy tagú felkészítő csapatok voltak, ez ma már kibővült. Szerinte 

a dobogós helyezés azon múlhat, hogy azt a maradék egy százalékot sikerül-e kihozni a sportolóból.

Minél hamarabb és minél nagyobb stábbal kezd valaki dolgozni, annál nagyobb sikerre számíthat.

Igaz Bálint sportmasszőr, fizioterapeuta volt válogatott atléta, testnevelő tanár úgy véli, hogy az edző és a sportoló szimbiózisban kell legyen, nem csak alkalmilag kell rendelkezésre állni. Azaz a masszőrnek adott esetben helyettesíteni kell tudni akár a sportpszichológust.

Molnár Attila atléta, olimpikon pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy egyéni szinten ma már megválasztható, hogy a sportoló kivel dolgozna együtt, hiszen többéves munkáról van szó. Szintén kiemelte a mentális tréning szerepét, amely elmondása szerint nem mindenkinél kap egyforma hangsúlyt.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.