BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Árvíz a Dunán: Orbán Viktor már Baján van az árhullámmal együtt

A miniszterelnök megállapodott az új polgármesterrel, hogy másfajta ideiglenes védművek helyett a jövőben mobilgátak védik majd Baja városát az árvizektől. Az árhullám hétfőn Baján tetőzik, kevéssel 920 centiméter felett.

Készen állunk a következő órák védekezésére – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, aki Bajánál folytatta a védelmi ellenőrzési körútját, miután a Duna most ott tetőzik, írja a Mandiner. A miniszterelnök Zsigó Róberttel, a térség országgyűlési képviselőjével és Kámánné Bari Bernadett megválasztott polgármesterrel közösen felügyelte a munkálatokat. 

árvíz
Árvíz a Dunán: Orbán Viktor már Baján van az árhullámmal együtt / Fotó: Facebook

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke a távirati irodának úgy nyilatkozott,

a kormányfő meghallgatta a vízügyi szakemberek jelentését, eszerint a Petőfi-szigeten 2800 méter hosszan kell védekezni.

A védvonal egy részét a 2013-as árvíz után nem bontották el, így most kevesebb mint a felét kellett megépíteni.

„Tűzoltók, önkormányzati dolgozók és sok önkéntes munkájának köszönhetően péntek estére megépült a hiányzó töltésszakasz, és az egész védmű fóliázása és homokzsákokkal való megerősítése is megtörtént” – tudatta.

Folyamatos figyelőszolgálat 24 órában ellenőrzi a védművet. 

A miniszterelnök megállapodott az új polgármesterrel, hogy másfajta ideiglenes védművek helyett a jövőben mobilgátak védik majd Baja városát az árvizektől. 

„Baján most tetőzik az árvíz. A védművek állnak, az ellenőrzésük folyamatos” – közölte a miniszterelnök hétfő délben a Duna menti városból. Orbán Viktor a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében leszögezte: Baja meg fogja csinálni!

Közben Budapesten a tetőzéshez képest már egy métert apadt a Duna, az árhullám hétfőn Baján tetőzik, kevéssel 920 centiméter felett. A vízügyesek munkája ezzel azonban még nem ért véget.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.