BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hihetetlenül sok eső esett Sopron és Mosonmagyaróvár környékén

A HungaroMet közölt részleteket az ítéletidőről. Alig pár nap alatt hullott le több mint 100 milliméter eső.

Mindössze öt nap alatt több mint 100 milliméter eső esett Sopron és Mosonmagyaróvár környékén – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden, hozzátéve, hogy a napok óta az ország felett örvénylő Boris ciklon délnyugat felé elhagyta térségünket, a következő napokban számottevő csapadék már nem várható.

Sopron
A Szent György utca részlete eső után. Az óvárosi utca enyhe íve a városfal vonalát követi. Nevét 1453-ban kapta az itt elhelyezkedő Szent György Dómtemplom után. Érdekessége, hogy hazánkban ez az egyetlen magas házakkal beépített barokk utca.
Sopronban esett a legtöbb eső / Fotó: Jászai Csaba / MTI

Azt is elárulták, hogy az elmúlt öt napban 

az osztrák és cseh területeken esett a legtöbb eső, ahol területi átlagban bőven meghaladja a 200 millimétert, de özönvízszerű eső volt Szlovéniában és Horvátországban is.

A HungaroMet közölte azt is, hogy Magyarországon a Dunántúlon esett a legtöbb eső, azon belül is Sopron és Mosonmagyaróvár környékén, ahol az ötnapos csapadékösszeg meghaladja a 100 millimétert. A meteorológiai szervezet elkészített egy tíznapos csapadéktérképet is, ami tartalmazza az előző hullámzó frontrendszer csapadékát is. Eszerint az elmúlt tíz napban Sopronnál a csapadék mennyisége elérte a 150 millimétert, ami az átlagos szeptemberi havi csapadékmennyiség (59 milliméter) 2,5-szerese.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.