BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Örülhetnek a szerbiai családok – emelkednek a támogatások

A nagyobb összeg azonban nem mindenkinek jár.

Belgrád döntése szerint csak az idén január 1-jén és az azután született gyermekek esetében érvényes a módosítás, tehát a 2023-ban vagy azelőtt született gyerekek után az eddigi összeg jár. 

Vajon több gyerek születik-e a módosítás következtében Szerbiában?
Fotó: Andrej Isakovic / AFP

A módosítás értelmében Szerbiában  az első született gyermek után a szülői támogatás összege 500 ezer dinár lesz 

(mintegy 1,5 millió forint), amelyet egy összegben utalnak majd át a kismama számlájára. A második gyermek után 600 ezer dinárt különítenek el az állami költségvetésből, amelyet két év alatt, 24 havi egyforma összegben fizetnek ki. A második gyermek után az államtól a szülők 135 ezer dináros egyszeri támogatást is kapnak ezen felül.
A harmadik gyermek után járó összeg 2,28 millió dinárt tesz ki, és ebben az esetben is jár még 135 ezer dináros egyszeri támogatás. A negyedik gyermek után 3,18 millió dináros támogatást fizetnek ki. A harmadik és a negyedik gyerek után járó támogatást is 120 egyenlő részletben fizeti ki az állam. 
A kormányülést követően kiadott közleményben olvasható még az is, hogy a jövőben felgyorsul a gyermekpótlékra való jogosultság elnyerésének folyamata. Az igényléshez szükséges dokumentumok száma pedig lecsökken.


 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.