BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

SZTFH-beszámoló: célkeresztben a kiskorúak védelme és az energiaszuverenitás

Az SZTFH 2023-as beszámolója során Nagy László elnök kiemelte a szabályozott ágazatokban elért eredményeket és reformokat, különös figyelmet fordítva az energiaszuverenitás erősítésére, a kiskorúak védelmére és a kiberbiztonság javítására. Az év folyamán több mint 8000 ellenőrzést hajtottak végre, valamint számos új szabályozás került bevezetésre.

A Gazdasági Bizottság hétfői ülésén elfogadta a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) 2023. évi beszámolóját. Az eseményen Nagy László, az SZTFH elnöke összefoglalta a szervezet elmúlt évi eredményeit, majd válaszolt a bizottsági tagok kérdéseire. Nagy László 2024. május 4-ével vette át az SZTFH irányítását, így elnökként most először számolt be a Gazdasági Bizottságnak az éves eredményekről.

 SZTFH elnöke, Nagy László
SZTFH-beszámoló: célkeresztben a kiskorúak védelme és az energiaszuverenitás / Fotó: Mandiner/Ficsor Márton

Nagy László a beszédében hangsúlyozta, hogy az SZTFH célja egy stabil és kiszámítható szabályozási környezet biztosítása az olyan ágazatok számára, mint a szerencsejáték-szervezés, a dohány-kiskereskedelem, a bányászat, a földtani tevékenységek és a kiberbiztonság. Hozzátette, hogy az SZTFH új feladatként a vállalati fenntarthatósági beszámolási rendszer (ESG) felügyeletét is biztosítja.

A szerencsejáték-szervezés szabályozása és átláthatóságának biztosítása 2023-ban is kiemelt feladat volt az SZTFH számára. 

Az SZTFH elnöke kiemelte, hogy az év során a munkatársai több mint 8 000 ellenőrzést végeztek, és határozottan felléptek az illegális tevékenységek ellen. Emellett a pénzforgalmi blokkolási rendszer sikeres bevezetésével számos illegális tranzakciót sikerült megelőzniük.

A dohány-kiskereskedelem terén az SZTFH 2023-ban is jelentős eredményeket ért el, közel 4 000 ellenőrzést hajtott végre, melynek eredményeként 265,4 millió forint értékben szabtak ki bírságot, főként jogosulatlan kereskedelem és fiatalkorúak dohánytermékkel történő kiszolgálása miatt. Nagy László hangsúlyozta, hogy 

a kiskorúak védelme prioritás az SZTFH számára, amelyre a 2024. január 1-jétől hatályba lépő szigorúbb szankciók is reflektálnak. 

Az elnök hozzátette, hogy a kiskorúak védelmét az online térben is biztosítani kell, hiszen az SZTFH tapasztalatai szerint az illegális Elf Bar-értékesítés egyre inkább az online platformokra tolódik át. Ennek megelőzése érdekében az SZTFH kiterjesztette a weboldalblokkolási tevékenységét is, így 2024-ben 96 webáruház honlapját blokkolták, és szeptember közepéig már 104 blokkolási eljárás indult.

A végrehajtói rendszer reformjában 2023 vízválasztó év volt

2023-ban az SZTFH jelentős reformokat valósított meg a végrehajtói szervezetrendszerben is, amelyek alapvető célja a rendszer átláthatóságának és hatékonyságának növelése volt. Nagy László kiemelte, hogy a megújulási folyamat részeként több törvénymódosítást is kezdeményeztek, amelynek eredményeképpen tavaly januártól már csak jogi diplomával lehet végrehajtói tevékenységet ellátni, a kinevezések egységesen 7 évre szólnak, továbbá a végrehajtók kötelesek évente erkölcsi bizonyítványt benyújtani. 

Az SZTFH elnöke hangsúlyozta, hogy

 az SZTFH kiemelt szerepet játszik Magyarország energiaszuverenitásának megerősítésében, 

különösen a geotermikus energia területén. A 2023-ban bevezetett új geotermikus szabályozásnak köszönhetően több mint 100 kutatási engedélykérelem került benyújtásra. A sikeres geotermikus beruházások jelentős mértékben hozzájárulhatnak a hazai gázfüggőség csökkentéséhez.

Az SZTFH a kiberbiztonság megteremtésére is kiemelt figyelmet fordít. Magyarország élenjáróként reagált a digitális biztonságunkat veszélyeztető kihívásokra, amikor is az Országgyűlés tavaly tavasszal elsőként fogadta el a kiberbiztonsági tanúsításról és felügyeletről szóló törvényt az uniós szabályozás hazai átültetése érdekében. Mind e jogszabály, mind pedig a végrehajtási rendelet a kiberbiztonsági tanúsítást végző szervezetekkel szemben szigorú követelményeket támaszt annak érdekében, hogy biztosítsa a tanúsítványok elfogadhatóságát az egész EU területén.

Nagy László a beszédénék végén szót ejtett az SZTFH legújabb területéről, az ESG-ről: az SZTFH az innovatív szabályozási tevékenysége keretében már az uniós irányelv elfogadása előtt megalkotta a saját ESG (környezeti, társadalmi és vállalatirányítási) törvényét. 

Hazánk ez által nemcsak megfelel az EU elvárásainak, hanem úttörő szerepet is betölt. 

A törvény időben történő bevezetése versenyelőnyt biztosít a magyar vállalatoknak, mivel azok, amelyek már korán megfelelnek az ESG-követelményeknek, könnyebben hozzáférhetnek zöld befektetési forrásokhoz és előnyösebb pozícióba kerülhetnek az EU piacain. Magyarország ezzel nemcsak a fenntarthatósági célok elérésében mutat példát a régióban és az EU-ban, hanem növeli nemzetközi hírnevét is, erősítve szerepét a globális fenntarthatósági diskurzusban.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.