BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az orosz-ukrán háború 969. napja – rendületlenül támogatják Ukrajnát a legfontosabb nyugati vezetők

Keir Starmer brit miniszterelnök, Emmanuel Macron francia elnök, Joe Biden és Olaf Scholz találkozóján az ukrán kérdés rendezése mellett az izraeli harcok lezárásának lehetőségei is terítékre kerültek. A vezetők továbbra is kiállnak az ukrán fél mellett, nincs azonban minden kérdésben egyetértés köztük.

Az amerikai, francia, német és brit vezetők kötelezik magukat, hogy továbbra is támogatják Ukrajnát a nemzetközi jogon – így az ENSZ alapokmányán –, valamint a szuverenitáson és területi épségen alapuló, igazságos és tartós békére irányuló erőfeszítéseiben – közölték a vezetők pénteken Berlinben Joe Biden amerikai elnök németországi villámlátogatása alkalmából tartott találkozójuk után.

orosz-ukrán, biden, macron, olaf scholz,
Az ukrán kérdés kiemelten fontos a nyugati vezetők számára / Fotó: AFP

Joe Biden felszólította a Nyugatot, hogy továbbra is támogassa Ukrajnát az orosz invázióval szemben, tekintettel a kemény télre. Biden ezt azután mondta újságíróknak, hogy 

zárt ajtók mögött tárgyalt Olaf Scholz német kancellárral egynapos berlini látogatásán, 

amelynek célja az ukrajnai helyzet és a közel-keleti eszkalálódó konfliktus megvitatása volt.

Biden közleményében előzőleg leszögezte, hogy az Ukrajnának küldött katonai támogatás növeléséről és a polgári energetikai infrastruktúrának a befagyasztott orosz kinnlevőségek feloldásának terhére történő megerősítéséről fog tárgyalni Olaf Scholzcal, és szó lesz a közel-keleti konfliktusról is.

Indulása előtt Biden újságíróknak elmondta, hogy nincs egyetértés a nagy hatótávolságú fegyverek Ukrajna részére történő átadásáról, amelyeket Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hónapok óta sürget, hogy mélységi csapásokat tudjon mérni Oroszország területére. Keir Starmer brit miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök péntek délután csatlakozott Bidenhez és Scholzhoz. A tárgyalás fő témája az volt, hogyan tudnának véget vetni a harcoknak, miközben Oroszország előrenyomul Kelet-Ukrajnában.

A vezetők megvitatták a gázai tűzszünetnek, az izraeli túszok azonnali elengedésének, valamint a humanitárius segélynek a palesztin területre történő bejuttatásának a kérdését is – közölte Starmer, hozzátéve, hogy „a világ nem fog tovább tűrni semmilyen mentséget a humanitárius segítség kérdésében”.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.