BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Brutális üzenetet kapott: akasztással fenyegették meg Wilderst

Geert Wilders Európa talán legjobban védett embere, aki sehova sem megy a testőrei és a golyóálló mellénye nélkül.

„Őrültek. Soha nem fogok engedni a fenyegetésnek” – írta csütörtöki posztjában Geert Wilders az X-en, ahol megosztotta, hogy egy őt ábrázoló képen a nyakára kötelet kötöttek, azzal a szöveggel, hogy „meg fogsz halni”. A  bevándorlásellenes holland politikus azt is írta, hogy szinte minden nap megkapja ezt a fenyegetést. 

 

Korábban megírtuk, hogy Irán legfelsőbb vezetője, Ali Khamenei héberül megfenyegette Izraelt, erre Wilders az írta, hogy egy beteg, öreg pszichopata a vallási vezető, miközben megerősítette Izrael támogatását a fokozódó feszültségek közepette.  Nem először fenyegették meg a holland politikust. Geert Wilders vállaltan iszlámellenes politikus már azelőtt is nagy figyelemre számot tartó személy volt Európában, hogy pártja megnyerte a választásokat. A politikus kénytelen volt lemondani a miniszterelnöki pozícióról, hogy előre mozdítsa a koalíciós tárgyalásokat, 

Wilders Európa talán legjobban védett embere, aki sehova sem megy a testőrei és a golyóálló mellénye nélkül. 

Ismerősei szerint Wilders gyakorlatilag egy széfben él és még magyar feleségével, Krisztina Wildersszel is hetente kétszer találkozik a legnagyobb titoktartás mellett. Geert Wilders védelmét komolyan veszik, korábban még egy biztonsági emberét is őrizetbe vették, aki feltételezhetően merényletre készült ellene. Ekkor még Wildersnek még a választási kampányát is halasztania kellett.

A politikust nem csak a nyilvános szereplései közben védik fokozottan, hanem gyakorlatilag folyamatos felügyelet alatt áll. Kizárólag neki még egy bombabiztos, golyóálló ablakokkal, megerősített falakkal és biztonsági kamerákkal felszerelt házat is építettek állami pénzből, hogy megakadályozzák, hogy az életére törjenek. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.