BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Charles Michel reagált a Georgiai választásokra - elmaradt gratuláció, jött a számonkérés

A grúziai parlamenti választásokat követően Grúziát a budapesti állam-, illetve kormányfők nem hivatalos ülésén napirendre kívánom tűzni - közölte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke. A Georgiai választásokra reagálva, azt írta, tudomásul vesszük az EBESZ/ODIHR előzetes értékelését, és felszólítjuk a Központi Választási Bizottságot és más illetékes hatóságokat, hogy tegyenek eleget kötelezettségüknek a választási szabálytalanságok és az azokkal kapcsolatos állítások gyors, átlátható és független kivizsgálására és elbírálására.

Ezeket az állítólagos szabálytalanságokat komolyan tisztázni és kezelni kell.

Megismételjük az EU felhívását a grúz vezetéshez, hogy mutassák ki szilárd elkötelezettségét az ország uniós útja mellett, összhangban az EUCO júniusi és októberi következtetéseivel is.

- írta Charls Michel, aki szerint most a legfontosabb a konstruktív és inkluzív párbeszéd a politikai spektrumon belül. A novemberi EUCO felméri a helyzetet, és meghatározza a következő lépéseket Grúziával való kapcsolatunkban - szúrt oda a végére még egy kis fenyegetést az Európai Tanács elnöke.

Közben Szaakasvili volt grúz elnök a parlament bojkottjára és tüntetésekre szólít fel - vagyis arra, hogy a vesztesek ne fogadják el a választási eredményeket. Véleménye szerint, a választási eredményeket vitató és az oroszbarát Grúz Álmot tömeges csalással vádoló ellenzéki pártok megtagadhatják a parlamenti mandátumok átvételét és az állami finanszírozást. Az Egység - Nemzeti Mozgalom és a Változás Koalíciója ellenzéki pártok vezetői külön tájékoztatókon közölték, hogy nem ismerik el a Központi Választási Bizottság által kihirdetett országgyűlési választás hivatalos előzetes eredményét, és megtagadták képviselői mandátumukat - számolt be a Civil Georgia hírportál október 27-én.

A mai nap során kicsivel korábban a Bloomberg arról számolt be, hogy a magyar miniszterelnök a tervek szerint hétfőn érkezik Tbiliszibe. Október 29-én hivatalos köszöntő ünnepséget tartanak Orbán számára, majd zártkörű találkozókat és sajtótájékoztatót fognak összehívni. Orbánt egy magyar kormánydelegáció kíséri, többek között Szijjártó Péter külügyminiszter is ott lesz.
 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.