BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Horvátországban jövőre már majdnem eléri az ezer eurót a minimálbér

A szomszédunkban a minimálbér már alig marad majd el az ezer eurótól. A horvát miniszterelnök emellett jelentősebb nyugdíjemelést is ígért a közeljövőben.

Január 1-jétől 130 euróval, bruttó 970 euróra emeli a minimálbér összegét Horvátország, míg az átlagbért a kormány 2028-ig tartó mandátumának lejártáig 1600 euróra növelnék – mondta Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök kedden a parlamentben.

minimálbér
Horvátországban idén volt választás / Fotó: AFP

A horvát kormányfő elmondta, hogy a kabinet prioritásai a következő négy évben a fizetések, a nyugdíjak és a megfizethető lakhatás lesznek, miközben a parlament elé terjesztette a kormány munkájáról szóló éves jelentést. Elmondása szerint a minimálbér emeléséről kedden döntöttek, és az intézkedéssel a kormány azoknak akar segíteni, akiknek a legkevesebb van. Hozzátette, hogy az országban jelenleg százezren dolgoznak a minimális fizetésért.

A horvát kormány a minimálbér emelése mellett egy sor másik ígéretet is tett

A horvát miniszterelnök egy nagyobb mértékű nyugdíjkorrekciót is kilátásba helyezett, miközben a kormány a családok megerősítése és a gyermekes családok támogatása érdekében további lépéseket is tervez. Ezek között például 

hat hónapról egy évre emelik az anyáknak járó szülési szabadság időtartamát, és éves pótlékot vezetnek be.

Plenkovic azt is közölte, hogy január elsejétől 309-ről 618 euróra emelik, tehát megduplázzák az újszülöttek után járó egyszeri támogatást. A kormányfő legfeljebb egy órát beszélhet a házszabály szerint a parlamentben, a képviselők pedig nem tehetnek fel neki kérdéseket, csupán a frakciók képviselői kapnak fejenként 20 percet, amire a vita után a miniszterelnöknek is van 20 perce válaszolni.

Andrej Plenkovicot az áprilisi választáson immár zsinórban harmadjára választották meg az ország élére. Tavaly az ellenzéki képviselők hangos kopogással és bekiabálásokkal zavarták a miniszterelnök évértékelő beszédét, így a hangzavarban csak foszlányokat lehetett hallani belőle.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.