BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Korrupció az uniós projektben: tízmilliárdos kárt okoztak a szegények rovására

Az Integritás Hatóság két cég esetében állapított meg túlárazást, melyek összesen több mint tízmilliárd forinttal károsították meg a szegényeket.

Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás, hanyag kezelés és közbeszerzési eljárásban versenyt korlátozó megállapodás miatt feljelentést tesz az Integritás Hatóság, miután lezárta vizsgálatát a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP) keretében lezajlott négy, uniós támogatású projekt ügyében. A vizsgálat a négyből két projektben összesen 10,2 milliárd forintos túlárazást állapított meg.

Food,Donations,On,Wooden,Background
Korrupció az uniós projektben: tízmilliárdos kárt okoztak a szegények rovására / Fotó: Shutterstock

Az Integritás Hatóság az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, hogy a támogatást nyert Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) olyan beszállítókkal dolgozott, amely cégek extrém módon túlárazott összegben számoltak el alapvető élelmiszertermékeket. Mindezen túl a közbeszerzési eljárás során a három ajánlattevő egymással potenciálisan összejátszva határozta meg a beszerezni kívánt termékek árait.

A hatóság az eljárásai alapján valószínűsíti, hogy 

  • az egyik projekt (RSZTOP-1.1.1-16-2016-00002) esetében a Halker Kft. vezette konzorcium 70 százalékkal, azaz bruttó 7,6 milliárd forinttal túlárazva károsította meg a rászorulókat, 
  • míg a másik projekt (RSZTOP-4.1.1.-16-2017-00001) esetében a Káta-Mill Plusz Kft. 37 százalékkal, azaz bruttó 2,6 milliárd forinttal túlárazva károsította meg a rászorulókat.

A hatóság értékelése szerint nagy részben ezek a cégek felelősek azért, hogy 38 százalékkal, számszerűen 1,4 millió csomaggal kevesebbet kaphattak a rászorulók; a felelőtlen gazdálkodás folyományaként 3,7 millió helyett 2,3 millió csomagot osztottak csak ki.

Az élelmiszercsomagokba szánt egy kilogrammos kristálycukrot az SZGYF a KSH által mért bruttó fogyasztói árak majdnem ötszöröséért vásárolta meg, az átlagosan 266 forintos kristálycukrot 960 forintért szerezték be már a program kezdetekor, amelynek ára öt évvel később 1036 forintra emelkedett (szemben az akkor 262 forintos átlagárral).

Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke így fogalmazott: 

A két cég nevével fémjelzett hálózat gyakorlatilag 10,2 milliárd forintot lopott el a szegényektől. Az ügy ékes példája annak, amit gyakran hangoztatok a nyilvánosság előtt: a hatalommal való visszaélés és a korrupció éppen a legkiszolgáltatottabb társadalmi rétegeket károsítja meg.

Biró Ferenc szerint „ez az ügy is egy lesz a sok közül, amelyekben, mire érdemi előrelépés történik, addigra az elkövetők és az ellopott pénz nyomtalanul eltűnnek, gyakorlatilag következmény nélkül”. Az Integritás Hatóság elnöke szerint a 

megfelelő jogkörökkel felruházva a hatóság időben és teljeskörűen fel tudja tárni az ilyen ügyeket, végig tudja vinni ezeket az eljárásokat, vissza tudja szerezni az ellopott pénzt,

és segít felelősségre vonni a bűnösöket, ezért is elengedhetetlen a hatóság jogköreinek mihamarabbi rendezése. A négy vizsgált, SZGYF-hez kapcsolódó projekt összesen 31,2 milliárd forint támogatást kapott, ebből 85 százalék európai uniós forrás volt. Az érintett projektek megvalósítási időszaka a 2016. október 1. és 2023. december 31. közötti időszakra esett.

Ezzel telt a korrupcióellenes hatóság első éve

Az Integritás Hatóság 2023-as 5 lezárt és 16 folyamatban lévő vizsgálata 120 milliárd forint uniós támogatást érintett márciussal bezárólag. „Jelentéseinkkel és egy anonim bejelentési platform létrehozásával célunk a közbizalom helyreállítása, valamint az elszámoltathatóság kultúrájának meghonosítása” – írja Biró Ferenc. Úgy látja, ahhoz, hogy a hatóság elérje azt a célt, amelyre létrehozták, a jogkörök kérdését napirendre kell venni. Ez az Integritás Hatóság prioritása, amihez kéri a kormány, az Országgyűlés és az Európai Bizottság támogatását.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.