BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Váratlan bejelentés: Azahriah visszavonul

Azt nem részletezte, hogy a visszavonulása végérvényes-e vagy mennyi időre szól. Az biztos, hogy Azahriah bejelentése a semmiből jött.

Itt az ideje megpihenni, sok dolgot helyre tenni, gondolkozni, változtatni, de legfőképpen tanulni tovább és fejlődni – erről írt teljesen váratlanul Azahriah a YouTube felületén.

AZAHRIAH;
Váratlan bejelentés: Azahriah visszavonul / Fotó: Vasvári Tamás

A jelenlegi talán legnépszerűbb magyar előadó azzal folytatta, hogy nem tudja, mikor találkozik legközelebb a közönséggel, de biztosan érzi, hogy „az a jelenés nagyobb lesz, mint bármi eddig”. Arra azért felhívta a figyelmet, hogy november végén kijön a róla szóló fim, egyben koncertfilm, illetve most még megcsinálja az európai turnéját. 

Eztán egy darabig felszívódok

– fogalmazott, de azt nem részletezte, hogy a visszavonulása végérvényes-e vagy mennyi időre szól. Inkább az valószínűsíthető a rövid posztból, hogy Azahriah valamikor még vissza fog térni. Arra is kiért, hogy őszintén hálásan köszöni az elmúlt három év pörgést. „Nagyon vigyázzatok magatokra, keressétek a saját utatok és minden erőtökkel a fejlődésen legyetek. Szeretettel és megértéssel álljatok embertársaitokhoz” – közölte intelmeit.

Azzal búcsúzott, hogy szereti a követőit. Tény, hogy az Azahriah mögötti időszak zsúfolt volt, elég csak talán a május végi tripla Puskás-koncertre gondolni. Ugyanakkor a polgári nevén még mindig csak 22 éves Baukó Attilától nagyon meglepő lenne, ha végérvényesen szögre akasztotta volna a mikrofont.  

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.