Még mindig nincs meg tizenegy kislány, miközben 69-re nőtt a texasi villámárvíz halálos áldozatainak száma, akikről már tudnak. A keresés vasárnap tovább folytatódik, de az előrejelzések szerint újabb eső jöhet, ami akár ismételten villámárvízhez vezethet a régióban.
Nem csak a folyóparti Cam Mystic nyári táborból keresnek gyerekeket, ahol sok áldozatot szedett a hirtelen természeti katasztrófa. Ennek a tábornak még mindig hiányzik 11 gyermek és egy felnőtt lakója Kerr megye seriffje, Larry Leitha szerint – írta a The New York Times.
Új villámárvíz-figyelmeztetést nem itt, hanem több mint 150 mérföldnyire (240 kilométerre), Johnson és Tarrant megyében adtak ki, ahol 1-3 inch eső hullott vasárnap reggelig a Nemzeti Időjárási Szolgálat szerint. Még három inchre (majdnem 8 centiméterre) számítanak.
Egyelőre még azt sem tudni, hányan hiányoznak a nyári táborból eltűnteken felül. Kerr megye hatóságai tartottak ugyan egy sajtótájékoztatót vasárnap reggel, de nem tudtak számot mondani.
Az áldozatok közül a sheriff szerint 18 felnőttet és négy gyermeket nem tudtak még azonosítani. Ebben a megyében reggel 9 óráig 59 embert regisztráltak halálos áldozatként, köztük 21 gyermeket.
A kerville-i rendőrség arról tájékoztatott, hogy harmadik napja folytatják a keresést a megyében, és arra kérték a helyieket, hogy ők maguk ne induljanak keresésre. Akik szeretteiket nem találják, ehelyett az erre a célra létrehozott találkozási központokat keressék fel – kérte a rendőrség.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.