Tojás nagyságú jég esett a délnyugati szomszéd Szlovéniában, az intenzív zivatarok a magyar határra érnek, ezért narancs riasztás lép életbe a határhoz közeli magyar járásokban – közölte szombaton a HungaroMet. Elromlik az időjárás.
A másodfokú riasztást most Vas és Zala vármegye egyes járásaira adták ki, a következő órákban heves zivatarok lehetnek villámlással, széllel, és nálunk is párosulhat mindezekhez jégeső is.
Az esti órákban az előrejelzés szerint – írja az MTI – az Északi-Középhegységben jelen lévő cellák mellett nyugat-délnyugat felől a Dunántúlt is zivatarok érik el a frontzónához kapcsolódva. Ezek akár rendszerbe is szerveződhetnek.
Ezt követően fokozatosan kelet felé vonulnak a zivatarok. Éjszaka már a középső országrészben is belefuthatunk zivatarba, vasárnap pedig már keleten is. Északnyugaton azonban stabilizálódni kezd az idő, északnyugati irányból érkezően.
A hét végi zivatarokat viharos szél, apróbb szemű jég kísérheti, főleg északnyugaton szombat este. Éjszaka felhőszakadás is jöhet.
A Köpönyeg.hu előrejelzése szerint a hőmérséklet is lehűl néhány fokkal vasárnapra, majd a hét elejétől újra emelkedésnek indul.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.