Lavrov: Remélem, az európai vezetők között még vannak felelős politikusok, akik fel tudják mérni a kockázatokat

Tovább romlik az Oroszországi Föderáció és a Nyugat (NATO) eddig is mélyponton lévő viszonya. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a július 18-i Izvesztyijában publikált nagy cikke figyelmezteti a Nyugatot: közeledik a vastag vörös vonalhoz, a NATO közvetlen ukrajnai beavatkozásához – legalábbis így értékelik Moszkvában a legújabb fejleményeket.

Ezzel összefüggésben Szergej Sojgu védelmi miniszter parancsot adott a Kelet (Vosztok) elnevezésű, a Donbasszban harcoló hadseregcsoportnak, hogy az ukrán védők által bevetett nagy pontosságú, irányított rakétákat indító (nyugati) harceszközök, a messze hordó tüzérség megsemmisítését tekintsék kiemelt feladatnak. Sojgu állítása szerint ezekkel a fegyverekkel lövik a Donbassz településein a lakónegyedeket és gyújtják fel a gabonatárolókat, a lábon álló szemes terményeket. Ismeretes, hogy az ukrán védők ugyanezzel vádolják a megszálló oroszországi csapatokat.

Jelek utalnak rá, hogy az orosz hátország készül a feszültség további növekedésére, akár egy esetleges katonai konfliktusra a Nyugattal. Moszkvában július 20-ra az információs rendszerek általános próbáját tervezik, ennek keretében egy percre megszólalnak a légi veszélyt jelző szirénák, és a rádió-tévé csatornák adásában, a mobiltelefonok képernyőin, az elektronikus multimédia közterületi reklámtábláin szabványközlemény jelenik meg a rendkívüli helyzetekről szóló információkat (beleértve a „technogén”, például kibertámadásokra vagy a természeti katasztrófákra való figyelmeztetést) közvetítő szisztémák rutinpróbájáról. 

Ukrán forrás (Natalja Gumenjuk, az ukrán hadsereg déli parancsnokságának képviselője) beszámol az oroszországi hadihajók egy részének a Krímből, Szevasztopolból való visszavonásáról a Fekete-tenger keleti parti nagy kikötőig, Novorosszijszkig.

Az ukrajnai háború egyik legtalányosabb, legnehezebben megválaszolható kérdése: kinek az érdeke az időhúzás, a harcok, a katonai szembenállás elnyújtása. Nyugaton általános a vélekedés, hogy az időhúzással Ukrajna, a kijevi vezetés jár jól. Ez nem biztos. 

Dmitrij Peszkov, az oroszországi elnök szóvivője július 18-án az iráni állami rádió-televíziónak adott interjújában ködösen fogalmaz, de annyi kiderül, az Oroszországi Föderációt nem kötik időkorlátok. „Nincs kétségünk afelől, hogy Oroszország különleges művelete Ukrajnában akkor ér véget, amikor a céljait eléri, nincs időintervallum meghatározva” – mondta. 

Az interjút az oroszországi állami tévécsatorna, a Rosszija 24 is sugározta. A teljes képhez tartozik a két éles nyelvű szőke nő, a brit miniszterelnök-jelölt Liz Truss (az esélyesek listáján jelenleg a harmadik) és Marija Zaharova, a moszkvai külügyi szóvivő minapi szópárbaja. Zaharova védelmére kelt Lavrovnak, akit Truss lenyomna a víz alá…

Ebben a helyzetben különleges jelentőségű Lavrov írása. Hasonlóan Vlagyimir Putyin ilyen jellegű, de jóval nagyobb történelmi időszakot átfogó elmélkedéséhez, az elmúlt néhány évtized általa fontosnak, jellegzetesnek tartott eseményeit idézi fel. A külügyminiszter, akit Putyin egyik legközelebbi munkatársának tartanak, ritkán folyamodik hosszú cikk írásához. A hosszú bevezető részben azt állítja, az ukrajnai háború láncszem a Nyugat hibrid hadviselése, a megalapozatlan hírek terjesztésének hosszú sorában. Említi a többi között a NATO jugoszláviai bombázását, amelyben állítása szerint polgári célpontok, hidak, lakóépületek szerepeltek. Hivatkozik a NATO 2011-es líbiai bombázására és a szíriai polgárháborúra is.

Mintegy ideológiai körítést adva a jelen történéseihez, kitér a 2014-es februári ukrajnai eseményekre, a német–francia–lengyel kezdeményezésre, amelynek az volt a lényege, hogy az akkori elnök, Janukovics írjon alá az ellenzékkel egy megállapodást az ukrajnai belső konfliktus békés rendezésére, átmeneti nemzeti egységkormány felállítására, választások kiírására. Állítása szerint mindez megrendezett volt, az ellenzék Lavrov interpretálásában russzofób, rasszista fellépése ugyanaznap elsöpörte a tárgyalásos megoldás esélyét.

Lavrov cikke nem pusztán elméleti. Konkrét helyzetből indul ki. Szerinte a NATO-tanácsadók és a nyugati rakéta-sorozatvetők előretolt célkijelölői (JTAC-ok az amerikai katonai szaknyelvben) már a „terepről”, Ukrajna belsejéből, a Donbasszból irányítják a kijevi fegyveres erőket. 

Remélem, az európai vezetők között még vannak felelős politikusok, akik fel tudják mérni, milyen kockázatokkal járhat egy ilyen helyzet 

– írja. S hogy ne legyenek kétségek afelől, mire gondol, emlékeztet Ingo Gerhartz Bundeswehr-vezérőrnagy (a német légierő felügyelője) idén június végén Kielben, egy nemzetközi haditengerészeti szimpóziumon mondott beszédére, amelyben felszólította a NATO-t, legyen kész atomfegyverek válaszbevetésére, ha a Kreml diktátora, Putyin elsőként nukleáris csapásmérő eszközökhöz nyúlna.

A cikk súlypontja: a Nyugat vagy tartja magát a nemzetközi megállapodásokhoz, a nemzetközi joghoz (nem részletezi, annak melyik részéhez), vagy a demokratikus alapelvek szerint békén hagyja Oroszországot, hadd menjen a maga útján. Az utóbbi hét-nyolc évben a Zbigniew Brzezinski – a Carter elnök 1977–1981 közötti nemzetbiztonsági tanácsadója – által emlegetett „nagy játszma” (The Great Chessboard) meghatározta folyamat bontakozik ki. 

Ennek a lényege: az USA globális vezető szerepét egyetlen más eurázsiai ország (a sakktábla magasabb rangú bábui: Oroszország, Franciaország, Németország, Kína és India) sem vonhatja kétségbe. Oroszország és Kína a Brzezinski-elmélet még a sakktáblán lévő játékosai. Kína egyelőre – és egyre nagyobb mértékben – túl nagy falat az Egyesült Államok számára, marad a másik bábu: Oroszország.