BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Close,Up,Of,The,Google,Logo,Sign,On,The,Building

Délkelet-Ázsiában terjeszkednek a nagy tech cégek

Malajzia – Vietnám, India és Thaiföld mellett – az amerikai–kínai kereskedelmi háború egyik haszonélvezője, most a Google jelentett be hatalmas beruházást. Más technológiai óriáscégek is nagy befektetéseket ígértek a térségben.

A Google kétmilliárd dollárért (közel 720 milliárd forint) épít egy adatközpontot és felhőközpontot Malajziában. A létesítmények segítenek kielégíteni a mesterséges intelligencia és a felhőszolgáltatások iránti növekvő keresletet, valamint számítási kapacitást biztosítanak a régió cégeinek. A központoknak a Gmail, a térkép, a kereső és a Google Workspace zökkenőmentes üzemeltetésében is fontos szerepük lesz.

Close,Up,Of,The,Google,Logo,Sign,On,The,Building
A Google számos országban épített már adatközpontot, Malajziában ez lesz az első / Fotó: Shutterstock

A beruházással közvetlenül és közvetett módon több mint 26 ezer munkahely jön létre a jövőben, azt viszont nem árulta el Kuala Lumpur, hogy az építkezés mikor kezdődik. A befektetés nagyságát jól szemlélteti, hogy a Google egy brit adatközpont tervét is bejelentette idén, amire a cég egymilliárd dollárt szán, vagyis a délkelet-ázsiai terjeszkedésre dupla annyit költ.

Malajzia – Vietnám, India és Thaiföld mellett – az amerikai–kínai kereskedelmi háború egyik haszonélvezője: a növekvő geopolitikai feszültségek miatt egyre több cég helyezi át a gyártást részben az országba, amit a kormány adókedvezményekkel támogat, továbbá a helyi olcsó munkaerő is vonzó alternatíva a térségben. A Reuters gyűjtése szerint más technológiai óriáscégek is nagy beruházásokat jelentettek be a régióban.

Kuala,Lumpur,,Malaysia,-,21,October,,2022,:,Bukit,Bintang
Malajzia egyre népszerűbb a tech cégek között / Fotó: Shutterstock

Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója május elején 2,2 milliárd dolláros befektetést ígért Malajziának és 1,7 milliárdos beruházást Indonéziának. Az Amazon Szingapúrban 9 milliárdos, Thaiföldön 5 milliárdos, Malajziában pedig 6 milliárdos fejlesztést tervez. Az Apple pedig egyre több termékének gyártását helyezi át Délkelet-Ázsiába, így Vietnámban és Thaiföldön megindult MacBookok és az Apple Watch okosórák termelése.

A HP pedig beszállítókkal együttműködve több millió laptop gyártását helyezte át Kínából Thaiföldre és Mexikóba. Érdemes megemlíteni, hogy az amerikai–kínai technológiai háború egyik nem várt eredménye, hogy a semleges Malajziában egyre több kínai és nyugati vállalat épít gyárakat, valamint bővíti a létesítményeit. A cégek főleg a félvezetők csomagolásában, összeszerelésében és tesztelésében tevékenykednek.

Főhet a feje az Egyesült Államoknak, ázsiai szövetségesei Kínához közelednek

Új kezdetet vett a dél-korai, kínai és japán együttműködés, ami aggodalmat válthat ki az Egyesült Államokban. A dél-koreai és a japán vezetés a Kínával való biztonságpolitikai és kereskedelmi kapcsolataik elmélyítéséről döntött, miközben Amerika éppen hogy nagyobb szembenállást vár a szorosabb szövetségeseitől.

 

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.