BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Fájdalmas adóemelésre készül a brit kormány

Előre szólt a brit miniszterelnök: fájdalmas intézkedéseket, köztük adóemeléseket hoz a jövő Nagy-Britanniában. Keir Starmer szerint nem csak a költségvetésben, de a társadalomban is fekete lyuk tátong.

Keir Starmer brit miniszterelnök kijelentette, hogy népszerűtlen döntéseket kell hoznia, mivel a nyáron olyan rossz állapotban vette át az államháztartást a konzervatívoktól, hogy megszorító intézkedések nélkül a szakadék felé száguldana az ország. A kormányfő kedden intézett beszédet Nagy-Britannia lakosságához. 

 Keir Starmer szerint nem csak a költségvetésben, de a társadalomban is fekete lyuk tátong.
 Keir Starmer szerint nem csak a költségvetésben, de a társadalomban is fekete lyuk tátong / Fotó: AFP

A munkáspárti Starmer megígérte, hogy véget vet az eddigi politikának, és egyenesbe hozza az állami pénzügyeket. Ez azonban rövid távon azzal jár, hogy a britek anyagi helyzete rosszabb lesz.

A kormányfő többek között felvetette a gazdagok „fájdalmas” megadóztatásának és a kiadások csökkentésének lehetőségét is.

Starmer ezt azzal indokolta, hogy 22 milliárd fontnyi hiánnyal vette át az idei költségvetést, amelynek mértékére a hatalomra kerülése előtt nem számított.

„Nemcsak gazdasági fekete lyukat, hanem társadalmi feszültséget is örököltünk, ami miatt másképp kell cselekednünk, mint eddig. Ennek része az is, hogy őszintén megmondjuk az embereknek, milyen döntésekkel kell szembenéznünk, és hogy ez milyen nehéz lesz” – magyarázta a kormányfő, aki a társadalom megosztottságára utalt.

Az országvezető arra is kitért a beszédében, hogy nem gondolta volna, hogy börtönférőhelyeket kell számolgatnia, hogy el tudja helyezni azokat, akiket a júliusi zavargásokban letartóztattak. Mint mondta, „az, hogy nincs elég férőhely a börtönökben, a lehető legnagyobb kudarc. És azok az emberek, akik köveket dobáltak, autókat gyújtogattak, fenyegetőztek, nemcsak tudták, hogy hibás a rendszer, hanem számítottak is rá és játszottak azzal”.

A miniszterelnök megszólította azokat a cégeket is, amelyek eddig kezeletlen szennyvizet engedtek a folyókba, s amelyek immár gigabírságot is kaphatnak emiatt.

Azoknak, akik ezt a zűrzavart okozták, ki kell venniük a részüket a takarításból.

Az ellenzéki Konzervatív Párt viszont úgy látja, hogy Starmer rosszabbnak állítja be a helyzetet, mint amilyen az valójában. A nyáron leváltott politikai erő szerint a Munkáspárt ezzel szeretné elfogadtatni az emberekkel azokat az adóemeléseket, amelyeket a kampányában megígért, hogy nem tesz meg. A konzervatívok elnöki posztjára pályázó Kemi Badenoch pedig – aki egyben a párt lakhatásért és közösségekért felelős politikai vezetője is – azt állítja, hogy a miniszterelnök értékelése „tisztességtelen elemzésen” alapult.

A brit államháztartás nettó adóssága az 1960-as évek eleje óta idén a legmagasabb, az adóterhek pedig közel 80 éves csúcsra emelkednek – jegyezte meg a Reuters.

Még a briteket is kilátástalan helyzetbe taszítja az ukrán háború

A brit energiaszabályozó hatóság emeli az energiaárplafont. Az Ofgem geopolitikai feszültségekre és szélsőséges időjárásra hivatkozva növeli a rezsiárakat a háztartások számára. Sok brit nehéz tél elé néz.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.