BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Lada már a múlt, a kínaiaké a jövő

Villámgyorsan befészkelték magukat az orosz piacról kivonult nagy nyugati autógyártók helyére a kínaiak. A BYD, SAIC, Geely és kínai társaik idei exportja az idén együttesen elérheti az egymillió darabot.

A kínai autók exportdömpingje megállíthatatlannak tűnik: a legfrissebb idei adatok szerint augusztussal bezárólag az ország 4,09 millió, robbanómotoros és elektromos hajtású járművet szállított külföldre, ez az egy évvel korábbi mennyiségnél 27 százalékkal több. Ebből az augusztusi 610 ezres kontingens már 39 százalékos éves bővülést takar, júliushoz képest pedig 10 százaléknyi a többletmennyiség. 

kínai autók vs LADA
A Lada-tulajdonos Renault otthagyta kényelmes piacvezetői pozícióját, amit átvett tőle a kínai konkurencia / Fotó: AFP 

Mivel az orosz járműgyártás Putyin által 2022 februárjában Ukrajna ellen indított indított háborút követő nemzetközi szankciós bojkottra visszavezethetően egy időre gyakorlatilag megszűnt, sok csodálkoznivaló nincs azon, hogy a kommunista Kína azonnal rástartolt a kínálkozó lehetőségre, és hónapokon belül az orosz autókereskedők legnagyobb beszállítójává vált. 

A kínai gyártók letarolták a magára hagyott piacot

Az addigi piacvezető Renault kénytelen-kelletlen szedte a sátorfáját, otthagyva a komplett Lada-gyárat, s jelképes egyeurós vételárért átadva az érdekeltségeit a Putyin által kijelölt állami vevőnek. Akitől „majd, egyszer” visszavásárolhatja, ami az övé, mivel a szerződés tartalmaz egy ilyen opciót is. 

Pontosabban a papír, hiszen a nemzetközi jog ennél az orosz rezsimnél fabatkát sem ér, különösen egy „háborúpárti” francia vállalattal kötött szerződés esetében. 

A kínai autók dömpingje tehát immár két és fél éve megkezdődött,

a megörökölt nyugati gyáregységekben pedig részben kínai alkatrészekből csavarozzák össze a semleges szakértők szerint is silány minőségű orosz autókat. Az orosz piacra özönlenek a kínai autók, ám ott még mindig a robbanómotoros szerkezeteket keresik inkább, abban bíznak, s az üzemanyag is ezekhez a legolcsóbb. 

2 years of war: Russia-Ukraine conflict exacts stinging economic costs
A Great Wall Motor portfóliójába tartozó Haval taxik egyre sűrűbben fordulnak elő a moszkvai forgalomban /  Fotó: Anadolu via AFP

A kínai hibridek, tölthető hibridek és elektromos autók iránti szerényebb a kereslet, de az autóhiányban most bármit el lehet adni a nemzetközi szankciókkal sújtott eurázsiai országban. 

Kínának például az idén sikerült minden hetedik, exportra szánt autóját Oroszországba irányítania, sőt augusztusban már minden ötödik exportautó a kínai–orosz határt átlépve jutott el első tulajdonosához. A múlt havi mennyiség rekord volt mind darabszámát, mind 1,6 milliárd dolláros értékét tekintve. A kínai vámhatóság adatai szerint háború első évében, 

2022-ben Kína 160 ezer járművet exportált Oroszországba, egy évre rá már 910 ezren állt a számláló. Ha az idei időarányos teljesítést nézzük, akkor talán a bűvös egymillió darabos határt is átlépheti az export.

Az első nyolc hónap összesítését nézve a 128 milliós lakosságú Mexikó is felszívott 323 ezer kínai autót, a harmadik helyre befutott Egyesült Arab Emírségek 203 ezres tétele viszont erős magyarázatra szorul, hiszen az országban hivatalosan csak 9,4 millióan laknak.

A benzinesek még jobban mennek

Itt a reexport lehet a kulcs, az olajból meggazdagodott ország ugyanis elosztóközpontként is szerepel a kínai autóexportőrük térképén. Az első tíz ország, ahová Kína 2024 első nyolc hónapjában a legnagyobb mennyiséget exportálta, a következő volt (darabszám alapján):

  1. Oroszország: 705 514
  2. Mexikó: 323 540
  3. Egyesült Arab Emírségek: 203 048
  4. Brazília: 192 254
  5. Belgium: 182 504
  6. Szaúd-Arábia: 161 261
  7. Egyesült Királyság: 137 925
  8. Ausztrália: 118 888
  9. Fülöp-szigetek: 104 402
  10. Törökország: 95 650

A 4,09 milliós volumenből 1,397 millióval részesedtek a valamilyen formában elektromos hajtású járművek (NEV). Az exportbővülés éves alapon mért dinamikája 25 százalékos, a múlt hónapban 180 ezer NEV-járművet exportáltak, ez éves alapon 20,9, havi alapon 2,9 százalékos növekedésnek felelt meg. Lehetett volna ennél látványosan is a bővülés, de az Európai Unió és Kína közötti vámvita ezt ellehetetlenítette.

Kína exportja tisztán elektromos személygépkocsikból az első nyolc hónapban elsősorban Brazíliában, Belgiumban, Indonéziában és Mexikóban nőtt. A csökkenő piacok listáján Spanyolország, Thaiföld, Hollandia, Ausztrália és Szlovénia szerepel.

BYD 
China Automobile Export Growth
A BYD immár két hatalmas tengerjáró közreműködésével bonyolítja le az exportját / Fotó: AFP

Mint ismert, Brüsszel júliustól 36,3 százalékig terjedő, sávosan meghatározott büntetővámot vetett ki a Kínából érkező elektromos autókra, mivel vizsgálatai szerint azok gyártói versenytorzító állami támogatást élveznek. A vámokról végső döntés várhatóan november elején születik.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.