BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
The,Box,With,The,Iphone,Is,On,A,Laptop,,On

A szankciók ellenére rendelhetők az új iPhone-ok Oroszországban – viszik is, mint a cukrot

A vásárlókat az sem zavarja, hogy a telefon másfélszer annyiba kerül, mint Nyugaton.

Oroszországban az előző modellnél 15 százalékkal több új iPhone-t rendeltek, annak ellenére, hogy az ára legalább 50 százalékkal magasabb, mint Nyugaton.

The,Box,With,The,Iphone,Is,On,A,Laptop,,On
Már lehet rendelni az új iPhone-t Oroszországban / Fotó: Shutterstock

Az Apple ugyan a legtöbb nyugati gyártóhoz hasonlóan nem engedi exportálni a termékeit Oroszországba 2022, az ukrajnai háború kezdete óta, az úgynevezett 

szürke- vagy párhuzamos importnak köszönhetően nincs hiány külföldi termékekből,

így a mesterséges intelligenciával turbózott új iPhone 16-osból sem –  értesült moszkvai forgalmazóktól a Reuters.

Ljudmilla Szemusina, egy elektronikai termékeket árusító cég szóvivője ugyan konkrétumokat nem árult el a hírügynökségnek, csak annyit, hogy a szeptemberben boltokba kerülő telefonok „mindenhonnan érkeznek Oroszországba”.

Ismert, hogy sok ország van, amelyek nem vezettek be szankciókat Oroszország ellen, például Kína, Törökország, India, Kazahsztán és más volt szovjet köztársaságok, és a háború kitörése óta drasztikusan megugrott a kétoldalú kereskedelmi forgalmuk Moszkvával.

Már veszik fel a rendeléseket

Apple product event with expected release of new iPhone
Az oroszokat nem zavarja, hogy másfélszer többet kell fizetniük az új iPhone-ért / Fotó: AFP

Az új iPhone-okra szeptember 10. óta veszik fel a rendeléseket, és a tervek szerint hamarosan az árusításukat is megkezdik – igaz, alaposan megkérik az árát. Az M.Video nevű cégnél 112 999 rubelnél (több mint 430 ezer forintnál) kezdődnek a 128 GB iPhone 16-os árai, ami több mint 400 dollárral magasabb annál, mint amennyit az Egyesült Államokban kérnek érte. Ott ez a darab 799 dollárba (282 ezer forintba) kerül.

Az 1TB iPhone Pro Max előrendelési ára 249 999 rubel (2710 dollár), míg az Egyesült Államokban 1599 dollár.

A kínálattól függ az ár

Szemusina elmondta, hogy nem hasonlítgatják az árakat, mióta a nagy márkák elhagyták Oroszországot, és átálltak a párhuzamos importra. 

Van egy hivatalos kiskereskedelmi ár, és vannak a szürkeeladók árai, azoké, akik bőröndökben hozzák a hardvereket. Így az árak változhatnak

– mondta.

Azt viszont hangsúlyozta, hogy a cégnek a háború kezdete óta nem volt kapcsolata az Apple-lel. Amellett, hogy a technológiai óriás 2022 márciusában minden termékértékesítést felfüggesztett Oroszországban, az olyan szolgáltatásokat is leállította, mint az ApplePay.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.