BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

A dohányzás az államnak sem jó

Orvosok és egészségügyi szervezetek közösen, nyílt levélben szólították fel a brit kormányt, hogy folytassa az elődje egészségmegőrző munkáját. Az aláírók attól tartanak, hogy a munkáspárti kormány jövőre kisebb összeget szán a dohányzás társadalmon belüli visszaszorítására. Felhívták a figyelmet, hogy a káros élvezet több tíz milliárd font kárt okoz a gazdaságnak és a közszférának.

Több mint kétszáz orvos, szakmai csoport és érdekvédelmi szervezet várja a brit kormánytól, hogy kötelezze el magát a dohányzásellenes politika mellett. A The British Medical Journal szakmai lapban szerdán közzétett nyílt levélben az aláírók felszólították Keir Starmer miniszterelnököt, hogy „fizettesse meg a dohányipart” a következő költségvetési évben, ha az adófizetők pénzéből nem akar többet áldozni a célra.

A dohányzás súlyos milliárdokat vesz ki a költségvetésből.
A dohányzás súlyos milliárdokat vesz ki a költségvetésből / Fotó: AFP

Az egészségügyi dolgozók szerint a leváltott konzervatív kormány jó úton járt

Az aláírók szeretnék több ügyben is előrelépést várnak a munkáspárti kormánytól. Szeretnék, ha a kormány

  • meghagyná és hosszú távon finanszírozná az elődje dohányzásellenes intézkedéseit, például a feketepiac visszaszorítását vagy a terhes dohányosok leszokását segítő pénzügyi ösztönzőket. 
  • legalább 10 millió fontot fordítana az alacsonyabb jövedelmű országok dohányzásellenes erőfeszítéseinek támogatására a következő öt évben.

A dohányosok száma

A dohányzás világszerte a megelőzhető halálozások egyik fő oka, évente mintegy 75 személy halálát okozza az Egyesült Királyságban és 8 millióét világszerte, köztük 1,3 millió nem dohányzóét az Egészségügyi Világszervezet szerint. Magyarországon az elkerülhető halálozások aránya a harmadik legmagasabb volt az Európai Unióban 2020-ban, és mint látni fogjuk, a felnőtt lakosság viszonylag nagy aránya dohányzik. 

Young,Female,Patient,In,The,Clinic,Suffered,From,Pneumonia,,She
A dohányzás a fiatal szervezetet is károsítja / Fotó: Shutterstock

Az Egyesült Királyságban a 18 évnél idősebbek 11,9 százaléka, azaz 6 millióan dohányoztak tavaly, a jóval kisebb lakosságszámú Magyarországon pedig 1,8 millióan. Az Eurobarométer adatai szerint ez a magyarok 26 százaléka.

A briteknél viszont a hatmillió a legalacsonyabb szám a nyilvántartások 2011-es kezdete óta. A dohányzók legmagasabb aránya, 14 százalék, a 25–34 évesek között volt, míg a legnagyobb csökkenés a Z generációt jelentő 18–24 évesek körében történt a 2011 óta. A fiatal felnőttek körében míg 25,7 százalék gyújtott rá tizenkét éve, addig tavaly már csak 9,8 százalék – derült ki a brit statisztikai hivatal október elejei közléséből.

Mennyibe fáj a dohányzás a brit gazdaságnak?

A dohányzás évente mintegy 93 milliárd fontba kerül az Egyesült Királyságnak, amiből 13,5 milliárd font az államháztartásnál keletkezik. A cigarettázás miatt ennyivel csökken a termelékenység, valamint ennyit kell egészségügyi és szociális ellátásokra fordítani.

Charmaine Griffiths, a British Heart Foundation vezetője szerint

merész és messzemenő intézkedéscsomag kell ahhoz, hogy a dohányzást elhagyja a brit társadalom.

A Munkáspárt vezetői egy törvényjavaslatot terveznek benyújtani, amely megtiltaná a 2009 januárja után születettek számára a cigaretta vásárlását, valamint fontolgatják, hogy betiltsák a dohányzást egyes szabadtéri helyeken, például a pubok vagy az éttermek kertjeiben, illetve teraszain. A brit kormány október 30-án mutatja be a jövő évi költségvetés tervezetét a parlamentnek.

London,,Uk,,June,6,,2019:,Cup,Of,Black,Coffee,And
Akár a kocsmák és éttermek teraszain is betilthatják a rágyújtást az Egyesült Királyságban / Fotó: Shutterstock

Az egészségügyi szakemberek aggódnak, hogy a 

dohányzásellenes kezdeményezések finanszírozása harmadával csökkenhet az új költségvetési évben, 30 millió fontról alig több, mint 20 millió fontra.

Hazel Cheeseman, az Action on Smoking and Health (ASH) dohányzásellenes nonprofit szervezet vezetője szerint ez nem lenne jó irány, sőt, elszalasztott lehetőségként hivatkozott az alulfinanszírozásra. A csoport elemzése szerint ugyanis, ha a hatóságok betartanák az egészségügyi ajánlásokat, akkor öt év alatt 7,8 százalékra csökkenhetne a dohányzók aránya a brit társadalomban, ami 2,2 milliárd font közpénzmegtakarítással járna.

Nick Hopkinson, az Imperial College London pulmonológusa szerint, ha a kormány nem hajlandó finanszírozni dohányzásellenes programokat, akkor 

adót kellene kivetnie a dohánygyártókra, hogy azok fizessenek az általuk okozott károk helyreállításáért.

Ez az úgynevezett „szennyező fizet” elvén alapuló adó lenne, ami változatlanul hagyná a cigaretta kiskereskedelmi árát, ugyanakkor visszavetné a dohánygyártók nyereségét. Az így keletkezett többletpénzt pedig a dohányzásról való leszoktató programokra lehetne fordítani. Az ASH becslése szerint egy ilyen típusú adó csak az első évben 700 millió font bevételt hozhatna az államnak.

Az európai országok mindegyike más-más dohánypolitikát folytat, és a dohányzók aránya a nemdohányzókhoz képest jelentősen eltérnek, a svédországi 8 százaléktól a bulgáriai 37 százalékig. Összességében körülbelül minden negyedik európai dohányzik – foglalta össze az Euronews.

A feketepiac Magyarországon is sok pénzt kivesz az állam zsebéből, a nem legális forrásból származó dohánytermékek a 2023-ban több tíz milliárd forint adóbevételtől fosztották meg a magyar költségvetést.

A dohányzás még szigorúbb tiltását jelentette be Brüsszel, magyar vonatkozás is van

Nemcsak a hagyományos cigarettára, hanem még a nikotint nem tartalmazó innovatív termékekre is vonatkoznának az új szabályok. A dohányzás tiltását új szintre emelné az Európai Bizottság a kiszivárgott terv szerint, a hírnek magyar vonatkozása is van.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.