EKB kamatdöntés - Európa beteg embere maga Európa

Európa, az eurózóna ismét fordulóponthoz érkezett. Az Európai Központi Bank (EKB) legutóbbi ülésén még úgy tűnt, hogy nem sieti el a további kamatcsökkentéseket. Most az lenne a meglepetés, ha nem következne be kamatvágás; a piaci szereplők arra számítanak, hogy az EKB szinte tökéletes szinkronban mozog majd együtt a Feddel.

Ez korábban egyáltalán nem volt kőbe vésve, sőt. A két jegybank kamatpályája jócskán eltért egymástól, lévén a tengerentúlon gyorsabban csapott le az infláció. Az utóbbi időben az európaiak arra voltak felkészülve, hogy az EKB drasztikusabban vág, mint a Fed, lévén gazdasága sokkal rosszabb állapotban van. A Feddel kapcsolatban is felvetődtek hasonló gondolatok, a jelenlegi helyzetben azonban, úgy tűnik, sikerül a biztonságos földet érés, az Egyesült Államok nem süllyed recesszióba – nem úgy, mint Európa legnagyobb gazdasága, Németország, amely immár második éve lesz kénytelen visszaesést elszenvedni. 

Az eurózónának sokkal nagyobb szüksége van jelenleg az olcsóbb pénzre, mint az USA-nak. Félő, hogy az öreg kontinens a japán útra lép: hosszú évek stagnáló gazdasága, súlyosbítva a defláció rémével. Az európai vállalatok a kereslethiánnyal küzdenek belföldön, illetve legfontosabb exportpiacukon, Kínában egyaránt. 

Részben ez áll annak hátterében, hogy az eurózóna inflációja kezelhetőbbnek tűnik, mint az amerikai. A közös valutaövezet államai – főleg a fukar államok (Németország, Ausztria, Hollandia) fiskális fegyelmének köszönhetően nem adósodott úgy el, mint az USA, ennek ára azonban jó néhány fájdalmas költségvetési megszorítás volt – még a híresen fiskális alkoholista franciák is kénytelenek ehhez az eszközhöz nyúlni. 

Az eurózóna gazdasága nem is növekedett olyan gyorsan, mint az amerikai. Ennek következtében viszont a munkaerőpiaci helyzet is hirtelen rosszabbra fordult. Az S&P Global által összeállított beszerzésimenedzser-index munkaerőpiaci komponense szinte vészcsengőként mutatja, hogy az eurózóna vállalatai, főleg az exportáló feldolgozóipar komoly válságban van, s ennek megfelelően elbocsátásokat tervez. 

A Bloomberg kolumnistája szerint azonban a problémák túlmutatnak az infláció és a foglalkoztatás szokásos kérdésein. Az európai politika nem kedvez annak, hogy az EKB feszesen tartsa a gyeplőt. Az eurózóna gazdasági szerkezete ismét válságban van. Mario Draghi, a jegybank volt elnöke 12 évvel ezelőtt arra kényszerült, hogy megígérje: „bármit megtesz” az euró megmentése érdekében. 

A francia beteg

A kór most nem az adósságpiacról, hanem az eurózóna két motorjából, Németországból és Franciaországból terjed. Macron elnök súlyos tévedése volt az előrehozott választás kiírása, amelynek eredménye politikai – és félő, hogy gazdasági – paralízis lesz. Michel Barnier miniszterelnök – aki kénytelen kisebbségben kormányozni – benyújtotta a jövő évi költségvetési törvényt a nemzetgyűlésnek. 

A törvényjavaslat tetemes megszorításokat tartalmaz, ám egyáltalán nem biztos, hogy át is megy a törvényhozáson. A baloldal már jó előre bejelentette, hogy bizalmatlansági indítványt terjeszt be Barnier ellen – meg vannak sértődve, hogy Macron nem az ő miniszterelnök-jelöltjüknek adott kormányalakítási megbízást. Így

Marine Le Penék azonban közölték, hogy egyik legfőbb gazdaságpolitikai prioritásuk a Macron által önhatalmúlag bevezetett nyugdíjreform visszavonása. A választók körében igencsak népszerűtlen intézkedéscsomag 62-ről 64 évre emeli a nyugdíjkorhatárt.

A francia költségvetési problémák válsággal fenyegetnek. Erre utal az is, hogy a Fitch hitelminősítő ügynökség a francia adósság besorolását negatív kilátás alá helyezte. Magyarul ez azt jelenti, hogy ha nem fogadják el a büdzsét, leminősítik a francia államadósságot. Az ügynökség a következőkkel indokolta lépését. 

• „A 2025-re és 2026-ra vonatkozó költségvetésihiány-előrejelzésünket a GDP 5,4 százalékára emeltük,
• és nem számítunk arra, hogy a kormány teljesíteni fogja a felülvizsgált középtávú hiányprognózisát, amely szerint 
• a hiányt 2029-re (a korábban vártnál két évvel később) a GDP 3 százaléka alá csökkenti. 
• A bejelentett költségvetési konszolidációs intézkedések egy része valószínűleg csak átmeneti lesz, míg további kiadási nyomást jelentenek a védelmi kiadások növekedése, a megújuló beruházások és a növekvő kamatkiadások.
• Franciaország GDP-hez viszonyított kiadási aránya strukturálisan a legmagasabbak között van az általunk figyelt államadósságok között, miközben az adószintek már most is nagyon magasak.” 

EKB: megint jön a „bármi áron”? 

Ennek következtében a francia és a német államkötvényhozamok közötti különbség, amely a piac által az érzékelt extra kockázatot méri, majdnem pontosan a 2012-es „bármi áron” pillanat szintjén van. Barnier kinevezése nemhogy gyógyírt, de még talán sebtapaszt sem jelent a franciák problémáira. 

Schengen vége

Olaszország a következő napokban a Fitch további hitelminősítői értékelésével is szembesül. Az euróövezetet pedig más veszélyek is fenyegetik. Donald Tusk lengyel miniszterelnök – az Európai Tanács korábbi elnöke és az európai projekt nagy bajnoka – a hétvégén sokkot okozott azzal, hogy bejelentette: országa „ideiglenesen felfüggeszti a menedékjogot”. Erre azután került sor, hogy Németország, az EU legfontosabb tagja új ellenőrzéseket jelentett be a kilenc országgal közös határain. 

Ennek óriási jelentősége van, mivel a szabad mozgást még a közös valutánál is fontosabb európai alapértéknek tekintik. 

Mindezt összerakva nagyon úgy néz ki, hogy az EKB-nak nincs lehetősége arra, hogy fiskális fegyelmet kényszerítsen ki egy relatíve szigorú monetáris politikával. A helyzet egyre inkább emlékeztet a 10 évvel ezelőttire, nem lenne meglepő, ha Christine Lagarde EKB-elnöknek is ki kellene mondania nagynevű elődje szavait: „Bármit megteszek az euró megmentéséért.”