BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kicentizték: befizette az adót a csőd elől menekülő akkumulátorgyártó

Az utolsó pillanatban, de befizette az adót a svéd cég. A Northvolt állítólag a következő hónapok finanszírozása érdekében is nagy lépéseket tett.

Októberben is befizette az adót a pénzügyi gondokkal küzdő svéd akkumulátorgyártó, a Northvolt, összhangban a cég múlt heti kommunikációjával, miután kérdések merültek fel, hogy képes-e ezt megtenni.

northvolt
Az európai akkumulátorgyártás bajnoka akart lenni, most a túlélésért küzd a Northvolt / Fotó: Northvolt 

Az akkumulátorgyártás egyik legnagyobb európai vállalata néhány hónapja még azt a reményt vetítette elő, hogy a kontinens képes lesz elszakadni a kínai függőségtől az elektromos autók terén kulcsfontosságú eszközökben, ám mára a Northvolt a túlélésért küzd. A svédek igyekeznek tőkét emelni, miközben több beruházást is lefújtak, és munkásokat is elbocsátottak, mivel a kereslet gyengébbnek bizonyult a vártnál, és a termelés sem megy zökkenőmentesen.

Nem kevés pénzzel tartozott a Northvolt

A svéd adóhatóság a múlt héten azt közölte, hogy a cég 287 millió svéd korona (10 milliárd forint) adóval tartozik, ám október 10-én a Northvolt jelezte, hogy időben fizetni fog. A hétfői határidőt árgus szemmel figyelték, akik azt gondolták, hogy nem tud teljesíteni. A vállalat szóvivője csak annyit árult el, hogy befizették az adót, részletekbe nem bocsátkozott.

A Northvolt jelenleg is tárgyal befektetőkkel és a hitelezőkkel, hogy mintegy kétszázmillió euró rövid távú finanszírozást összegyűjtsön. 

A Reuters forrásai szerint pénteken a cég már 150 millió eurónyi ígérettel rendelkezett. A svéd sajtóban megjelent információk szerint az idei év korábbi szakaszában a Northvolt még 1,5 milliárd eurónyi tőkét kívánt felhajtani.

Az akkumulátorgyártó pénteken megerősítette, hogy fontos előrelépést tett a finanszírozás biztosítása érdekében, ám olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy a Northvolt igyekszik értékesíteni az akkumulátorgyártáshoz szükséges alapanyagokat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.