BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán Viktor elárulta, hogyan tenné újra naggyá Európát

A magyar uniós elnökség programja visszahozná a kontinens lendületét. A kormányfő egy új versenyképességi paktumot is felvázolt.

Öt évre szóló új versenyképességi paktum elfogadására tesz javaslatot a magyar elnökség az európai vezetők november 8-i budapesti informális ülésén – mondta Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatón kedden Strasbourgban.

orbán viktor
Orbán Viktor / Fotó: AFP

A kormányfő szerint a versenyképeségi paktum tartalmazná 

  • az adminisztratív terhek, 
  • a túlszabályozás csökkentését, 
  • a megfizethető energiaárakat, 
  • a zöld iparpolitikát, valamint 
  • a belső piac megerősítését. 

De a megállapodásban helyet kapna az az áruk és szolgáltatások mozgását akadályozó korlátok felszámolása, a tőkepiaci unió megvalósítása és a konnektivitás megteremtése is.

A versenyképességi paktummal Orbán Viktor szerint elkötelezhetné magát minden európai vezető és ország egy hosszú távú, ötéves versenyképességet javító politika mellett. A miniszterelnök azt mondta, a bajokon csak akkor lehetünk úrrá, ha változtatunk rajtuk. Az Európai Uniónak ugyanis változnia kell, a magyar elnökség pedig ennek a változásnak akar a katalizátora lenni.

Nem csak Magyarország számára kulcskérdés a versenyképesség

Az EU versenyképességével kapcsolatos problémákat már Brüsszelben is észrevették, ezért felkérték Mario Draghit, az Európai Központi Bank volt elnökét, hogy vizsgálja meg, hogyan lehetne a közösség versenyképességét javítani. Draghi időközben elkészült jelentésének a gondokat azonosító részével szinte mindenki egyetért, ám a megoldási javaslatok tekintetében már vita van a tagállamok között.

A magyar kormány ugyanakkor nem vitatja, hogy szükség van a Draghi által javasolt beruházásokra, ám azt szeretné tagállami hatáskörben tartani, és a közös uniós hitelfelvételt sem támogatja.

A magyar elnökség megoldása az illegális bevándorlásra

A sajtótájékoztatón Orbán Viktor kitért az illegális migráció kérdésére is, amit szerinte az EU határain kívüli hotspotok nélkül nem lehet megállítani, ugyanis aki bejutott az unió területére, az soha nem fog kimenni onnan.

A miniszterelnök szerint a migrációt egyetlen módon lehet megállítani: ha az unió tagállamai egyetértenek abban, hogy aki be akar jönni az EU területére, annak meg kell állnia annak határánál, kérnie kell a bejutást, és amíg azt nem bírálták el pozitívan, addig nem léphet be.

Ha ezt nem tudjuk elérni, sose fogjuk megállítani a migrációt. Ez az egyetlen lehetőség

– véli Orbán Viktor, aki ezt kiegészítette azzal, hogy szerinte ha egyszer valaki bejutott az unió területére és az ott tartózkodó polgárok jogai illetik meg, hiába nem kapja meg az engedélyt a maradásra, soha nem fog kimenni onnan. Elmondta azt is, hogy nem ismer egyetlen olyan kormányt sem, amely az ilyen embereket erőszakkal össze akarná gyűjteni, járműre akarná pakolni, és utána ki akarná, tudná szállítani.

Csak az a migráns nem marad itt, akit nem engedünk be

– vonta le a következtetést a kormányfő, aki elárulta azt is, hogy a magyar EU-elnökség javasolja, vezessék be a schengeni csúcstalálkozók rendszerét a migráció kezelésére. Orbán Viktor ugyanis úgy véli, miután az EU-nak nincs közös sikeres migrációs politikája, a tagállamok egyenként próbálják megvédeni magukat. Véleménye szerint ezek az egyéni próbálkozások azonban szét fogják verni a schengeni rendszert, így helyettük egy nagy közös döntésre van szükségünk.

Ezért javasolja a magyar elnökség, hogy az eurózónához tartozó országok csúcstalálkozóinak mintájára a schengeni zónához tartozó országok vezetői rendszeresen üljenek össze, és ahogy az eurót menedzselik, ugyanúgy menedzseljék közösen a schengeni határokat is a legmagasabb politikai szinten.

A Balkán nélkül Európa sosem lesz teljes

A miniszterelnök beszélt a Balkán integrációjáról is, mely nélkül Európa sosem lesz teljes, ezért a soros magyar uniós elnökség összehívta az Európai Unió és a Nyugat-Balkán csúcstalálkozóját. De Orbán Viktor azt is elmondta, hogy a magyar elnökség programpontjai között van az uniós védelempolitika és a technológiai bázis megerősítése is, ezért ezekről is szó lesz a novemberi budapesti csúcson.

A tárgyalások következő tervezett pontjaként a bővítéspolitikát említette, majd hangsúlyozta, a Balkán integrációja nélkül Európa sosem lesz teljes. 

Húsz éve ígértük meg a nyugat-balkáni országoknak, hogy fel fogjuk venni őket. Ideje lenne ezt beváltani 

– figyelmeztetett, hozzátéve: a magyar elnökség összehívta az EU és a Nyugat-Balkán csúcstalálkozóját is.

Orbán Viktor elmondta azt is, hogy a bővítésnek érdemalapúnak kell lennie, ugyanakkor Szerbia nélkül semmilyen bővítés nem lesz sikeres, a Nyugat-Balkán országait nélküle nem lehet integrálni. A magyar elnökség a mezőgazdaságot sem hagyja figyelmen kívül. Célként azt emelte ki, hogy versenyképes, válságálló és gazdabarát európai mezőgazdaságot tudjanak teremteni.

Ha a magyar elnökség pontjait megvalósítjuk, a jelszava is valóra válik: Make Europe Great Again (Tegyük ismét naggyá Európát) – zárta a szavait Orbán Viktor.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.