BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rendkívüli bejelentés: Magyarország újabb állammal köti össze a gázvezetékeit – ez az egyetlen megoldás a Török Áramlat megtámadására

A külügyminiszter szerint újabb biztonsági hálót kap a magyar gázellátás azzal, hogy Magyarország és Szlovénia megállapodott a két ország földgázszállítási rendszerének összekötéséről. A gázvezetékek összekötésével hazánk már az összes szomszédos országgal kapcsolatban fog állni, ráadásul bővül a kapacitás, mivel az LNG-szállítás Olaszország felől is elérhetővé válik.

Magyarország Szlovéniával is összeköti a földgázhálózatát, így hazánk már minden szomszédos országgal össze lesz kötve, ugyanis minél több szállítási útvonal áll rendelkezésre, annál nagyobb biztonságban van az energiaellátás – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Magyarország összeköti gázvezetékeit Szlovéniával  Laying gas pipes, Saudi Arabia, Middle East
Magyarország összeköti gázvezetékeit Szlovéniával / Fotó: Robert Harding via AFP (illusztráció)

Magyarország és Szlovénia megállapodást kötött a gázvezetékek összekötéséről

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a szlovén energiaügyi miniszterrel, Bojan Kumerrel közös sajtóértekezletén arról számolt be, hogy a felek megállapodást írtak alá a két ország földgázszállítási rendszerének összekötéséről.

Rámutatott, hogy Magyarország energiaellátásában a földgáz rendkívül fontos szerepet játszik, a teljes energiafelhasználás harmada a földgázhoz kötődik, ezért hazánk a hét szomszédja közül hattal már összekötötte a hálózatát, egyedül Szlovénia maradt eddig ki, és ez fordítva is így van.

Itt volt az idő, hogy megtegyük a legfontosabb lépést abba az irányba, és kössünk megállapodást arról, hogy összekötjük a két ország földgázszállítási rendszerét. Ezzel elmondhatjuk majd, hogy mindkét ország minden szomszédjával összekötötte magát.

„Ennél többet szárazföld által körülzárt országként nem tudunk tenni a földgázellátásunk biztonságáért, minthogy összekötjük a földgázrendszereinket minden szomszédos országgal. Szeretném azt is világossá tenni, hogy mi nem valami helyett építünk egy új útvonalnak, hanem pluszban építünk új útvonalat, mert minél több szállítási útvonal áll rendelkezésre, annál nagyobb biztonságban van az energiaellátásuk” – folytatta.

Hatalmas előrelépést tettünk a magyar gazdaság energiabiztonsága felé, miközben a világ energiaellátási válság küszöbén áll

„Ez Magyarország energiabiztonsága szempontjából nagyon fontos előrelépés” – tette hozzá.

Szijjártó Péter tudatta, hogy összességében 115 kilométer hosszú vezetéket építenek, amelynek magyar szakaszához mintegy 40 kilométernyi új vezetéket és egy kompresszorállomást kell építeni.

Első lépésben 440 millió köbméteres kapacitást fog ez biztosítani évente, aztán ez később kibővíthető lesz 1,7 milliárd köbméterre, ami pedig lehetővé teszi Magyarország számára, hogy Szlovénián keresztül az olasz cseppfolyósított gáz forrásokat is elérje.

Megerősítette, hogy mindehhez európai uniós forrásokért fognak lobbizni Brüsszelben, hiszen ha az Európai Bizottság komolyan gondolja a közép-európai országok energiaellátásának diverzifikációját, akkor ehhez forrást is kell biztosítani. „Ha ezt nem teszik, hiteltelenek lesznek, amikor diverzifikációról beszélnek” – vélekedett.

A miniszter kifejtette, hogy a világ az iráni háború nyomán „minden idők egy legdurvább energiaellátási válsága felé közeledik nagy lépésekkel”, mivel a Hormuzi-szoros lezárása a globális kőolajszükséglet 20 százalékát érinti.

„Ami különösen súlyossá teszi a helyzetet Magyarországon, hogy miközben az ukránok olajblokádjával is szembe kell, hogy nézzünk. Egy közös akciója az ukránoknak és Brüsszelnek, hogy megpróbáltak egy olajellátási válságot előállítani, de nem sikerült, mert fel voltunk készülve az ilyen esetekre” – mondta.

„Hogy ha jól működő energiaforrásoktól zárnak el minket, az ország energiaellátását veszélybe sodorják. Ezért tehát az energiavezetékek számát nem csökkenteni kell és az energiavezetékeket nem elzárni kell, hanem újakat kell építeni” – jegyezte meg.

Ukrajna megtámadta Magyarország gázvezetékét is, ezzel köszöntik az EU-csúcsot

Az Európai Unió csütörtökön kezdődött csúcstalálkozóját azzal köszöntötte Ukrajna, hogy újabb támadásokat intézett a Magyarországra orosz gázt szállító utolsó megmaradt csővezeték ellen. Támadás érte a Török Áramlat és Kék Áramlat gázvezetékek kritikus fontosságú infrastruktúra-létesítményeit − számolt be a Gazprom nyomán a Világgazdaság. 

Az ukrán hadsereg három kompresszorállomás ellen hajtott végre támadást összesen 26 darab pilóta nélküli légi jármű (UAV) segítségével. A támadásokat az orosz csapatok elhárították, így az energetikai vállalat létesítményeiben nem keletkezett kár.

A Török Áramlat egy Oroszországot Törökországgal összekötő gázvezeték, ami a Fekete-tengeren keresztül húzódik, kapacitása évi 31,5 milliárd köbméter. A vezeték segítségével a Gazprom törökországi tranzittal szállít földgázt Dél- és Kelet-Európa országaiba, beleértve Szlovákiát és Magyarországot is. A vezeték két ágból áll, melyek mindegyike évi 15,75 milliárd köbméter gáz szállítására képes. 2025-ben a vezetéken keresztül 18,1 milliárd köbméter gáz érkezett Európába, és 7,6 milliárd köbmétert Törökországba.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.