BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megállhat a hitelpiac szűkülése

Az OTP vezérigazgató-helyettese szerint az év második felében, többek között a jegybanki alapkamat-csökkentés hatására megállhat a lakossági hitelpiac szűkülése.

Magyarországon a lakossági hitelpiac ez évi folyamatai megfelelnek a várakozásoknak: a keresleti és kínálati oldal szűkülésével a háztartások hitelfelvétele 2009 első öt hónapjában a GDP 1 százaléka alá esett, a korábbi mintegy 5 százalékról - mondta Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese az MTI-nek.

Hozzátette: a globális befektetői hangulatváltozás és a július-augusztusi hazai események - a forinterősödés, a jegybanki kamatvágások - ugyanakkor jó alapot adnak arra, hogy az év hátralévő részében a lakossági hitelpiac fokozatos élénkülésére lehessen számítani. Az OTP Bank a megnövekedett finanszírozási költségek ellenére sem emelte a hitelkamatokat 2009 januárjától, sőt a jelenlegi piaci folyamatokkal összhangban, egyes termékek esetében, október elejétől differenciált hitelkamat-csökkentést hajt végre.

A legnagyobb magyarországi bank lakossági üzletág vezetője kifejtette: a pénzügyi válság mind hitel-, mind betéti oldalon megtörte a korábban tapasztalt állomány-növekedési dinamikát. A bankok a forrásköltségek növekedése, a magyar országkockázathoz kötődő felárak emelkedése és a gazdasági válság okozta bizonytalanság miatt 2008 negyedik negyedévében kamatemelésre kényszerültek. A hitelkereslet is visszaesett, hiszen a háztartások jövedelmi kilátásaik romlása miatt óvatosabbakká váltak. A két hatás következtében az árfolyamváltozástól tisztított nettó hitelfelvétel - amely 2008-ban közelítette a GDP 4,8 százalékát - 2009 első öt hónapjában 1 százalék alá esett.

Kovács Antal elmondta: az OTP mindig konzervatív hitelezési gyakorlatot folytatott, szigorú hitelbírálati és adósminősítési rendszert alkalmazott, minimalizálva a banki és ügyféloldali kockázatokat.

A 2008 októberétől megemelkedő forrásköltségeket, nem függetlenül stabil tőkehelyzetétől és likviditási pozíciójától, nem hárította át teljes mértékben ügyfeleire, és idén nem emelt hitelkamatot. Következésképp a törlesztőrészletek csökkenésében arányosan megjelent a forint 2009. márciusi mélypontját követő erősödése - hangsúlyozta a vezérigazgató-helyettes. Például egy 5 millió forint összegű, 20 éves futamidejű, svájci frank alapú jelzáloghitel március havi 57.985 forintos törlesztőrészlete augusztusra több mint 16 százalékkal 48.485 forintra csökkent, leképezve a magyar fizetőeszköz svájci frankkal szembeni ugyanilyen arányú erősödését.

A deviza alapú hitelek törlesztőrészleteit a forintárfolyam erősödése mellett tovább mérsékelheti a kamatok kedvező változása. Az OTP Bank egyes termékek esetében október elejétől kamatot csökkent, ami a forint- és a deviza alapú hiteleket is érinti - közölte Kovács Antal, aki ezzel összefüggésben a lakossági hiteldinamika mérsékelt erősödésére számít. Legyen szó forint- vagy devizahitelről, az ügyfelek a kedvező kamatozású termékeket keresik, azzal együtt, hogy az árfolyamkockázat egyre inkább beépül a döntéseikbe - tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.