BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elképesztő sorozat a pesti tőzsdén

Egymás után 13 kereskedési napot zárt emelkedéssel júliusban a BUX, amely évtizedek óta nem látott jó sorozatot futott a múlt hónapban. A legnépszerűbb hazai részvény továbbra is az OTP, a brókercégek mezőnyében az Erste, a Wood & Company és a Concorde került a dobogóra.

Évtizedek óta nem látott szériát produkált júliusban a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elsődleges részvénymutatója, a BUX, amely sorozatban 13 kereskedési napot zárt emelkedéssel. Az első számú hazai részvényindex végül 53 375,9 ponton fejezte be a hónapot, ami 5,7 százalékos emelkedés júniushoz képest – derül ki a BÉT közleményéből.

Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A nemzetközi tőkepiacot továbbra is kiemelten befolyásolja a mesterséges intelligencia, többek között a JPMorgan és a Microsoft részvényesei is kiemelten foglalkoztak a témával. Az amerikai tőzsdéket, elsősorban a Fed kamatdöntő ülése miatt, feszült várakozás jellemezte: a központi bank 2022 márciusa óta a tizenegyedik szigorító lépésként, 25 bázisponttal, 5,25–5,5 százalékra emelte a kamatsávját, ennek nyomán 22 éve a legmagasabb kamatszint van érvényben az Egyesült Államokban.

A hazai tőkepiacon a július a BUX indexről szólt. A részvénymutató történelmi léptékben is emlékezetes szérián van túl, sorozatban 13 kereskedési napot zárt növekedéssel, végül pedig az előző hónaphoz képest 5,7 százalék emelkedéssel, 53 375,9 ponton zárta a júliust. A legmagasabb értéket, 53 758,66 pontot július 25-én érte el a mutató.

A legnagyobb, 100,9 milliárd forint értékben a júliusi hónapban is az OTP Bank részvényeivel zajlott a kereskedés. A bankpapírt a Mol és a Richter Gedeon követte: az olajvállalat 45,1 milliárd, míg a gyógyszeripari társaság 29,9 milliárd forintos forgalmat ért el. Az OTP és a Richter részvényeivel 5,5 százalékos hozamot érhettek el a befektetők, a hónap végén osztalékot fizető olajpapír viszont 7 százalékos mínuszban zárt.

A mid-capek közül az Opus emelkedett ki 36,7 százalékos részvényárfolyam-növekedéssel, míg a BÉT Xtenden, azaz a középvállalati piacon a Navigator ért el figyelemreméltó, 10,4 százalékos árfolyam-növekedést.

Sor került továbbá egy, a hazai tőkepiacon ritkának tekinthető eseményre is: a Civita Group közel félmilliárd forint értékű nyilvános részvényértékesítés kíséretében vezette be részvényeit a szabályozott piac Standard kategóriájába, amely ennek nyomán immár 21 kibocsátót számlál.

 

A befektetési szolgáltatók versenyében ebben a hónapban az Erste foglalta el az első helyet, 105,2 milliárd forint forgalommal. Őt követte a Wood & Company 83,9 milliárd, a Concorde pedig 62,8 milliárd forint forgalommal.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.