Az amerikai PepsiCo élelmiszeripari óriás jelentős csökkenésről számolt be a negyedéves eladásaiban, és 2024-ben a növekedés lassulására számít, miután a többszörös áremelések lecsökkentették a termékeik iránti keresletet – írta a Reuters.

Mississauga,,On,,Canada,-,June,27,,2021:,Pepsico,Canada,Facility PepsiCo
A PepsiCo folyamatos áremeléseit megunták a fogyasztók.
Fotó: JHVEPhoto

A vállalat csaknem két éven át úgy védte az árréseit, hogy a magasabb termelési költségeket áthárította a vásárlókat – most azonban betelt a pohár, és az „luxusélelmiszereknek” nevezett üdítők, csipszek és más csemegék iránti kereslet jelentősen lelassult.

Januárban többek között a Carrefour, Európa legnagyobb élelmiszer-kiskereskedője, is bejelentette, hogy „az elfogadhatatlan áremelkedés miatt” nem fogja a cég márkáit árusítani.

A PepsiCo különböző üzletágainak eladásai az Egyesült Államokban 8 százalékkal csökkent novemberben, októberben és decemberben pedig 7 százalékkal volt alacsonyabb a YipitData adatai szerint.

Ennek köszönhetően a vállalat bevétele a negyedik negyedévben 0,5 százalékkal, 27,85 milliárd dollárra csökkent, ami közel 5 éve a legelső visszaesés.

Ez messze elmaradt az elemzők által várt, 1,4 százalékos növekedéstől és a 28,3 milliárd dolláros év végi bevételektől.

PepsiCo
 

Az árak átlagosan 9 százalékkal ugrottak meg a december 30-án zárult negyedévben, míg az organikus mennyiség 4 százalékkal csökkent.

A PepsiCo-t utolérte a folyamatos áremelés, amivel az utóbbi években magas bevételeket tudott biztosítani. A megélhetési válságot nyögő fogyasztók azonban lassan az alapélelmiszereket sem tudják megfizetni – a vállalat termékei már egyenesen luxusnak számítanak

– mondta Gerald Pascarelli, a Wedbush elemzője. Az üdítő- és snackóriás emiatt idén legalább 4 százalékos éves organikus bevételnövekedést prognosztizál, szemben a 2023-as pénzügyi évre jelentett 9,5 százalékos növekedéssel.

A PepsiCo a 2024-es pénzügyi évre 4 százalékos 8,15 dolláros részvényenkénti nyereséget vár, szemben a 8,14 dolláros várakozásokkal, és bejelentette éves osztalékának 7 százalékos emelését.

Tovább nőtt a Coca-Cola előnye, a PepsiCo megint lemaradt az örök versenyben

Ahogy a Fradi az Újpestet a rangadókon, úgy verik a Coca-Cola termékei évek óta a PepsiCo márkáit. Úgy tűnik, a Coca-Cola márkái elismertségében, az árazási stratégiában, a külföldi piacokon és a vendéglátó szegmensben is felülmúlják régi ellenfél termékeit.