BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elemző: téved a piac a Richterrel kapcsolatban – 32 százalékos rali jöhet

A befektetőket egyelőre nem győzte meg a Richter jelentése, az elemzőket viszont úgy tűnik, igen.

Céláremelés érkezett a Richterre. Az RBC Capital 12 200 forintról 12 400 forintra emelte a Richter 12 havi célárfolyamát, az ajánlás változatlanul felülteljesítés.

richter_LUS_8609
Idén 8 százalékos árfolyampluszt produkáltak a Richter papírok. Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A csütörtöki kereskedésben a Richter papírok 0,5 százalékos pluszban nyitottak, majd gyorsan el is tűntek a vevők, most csorog az árfolyam a 9400 forintos szint felé. 

Innen az RBC célárhoz közel 32 százalékos menetelésre lenne szükség.

A Richter keddi első negyedéves jelentését még ízlelgeti a piac. Az adózott nyereségsoron pozitív meglepetés érkezett ugyan a kőbányai társaságtól, de a nem várt többlet nem az alaptevékenységhez kapcsolódott, hanem a kinn lévő követelések átértékelésének a következménye volt, a hatás tehát a devizaárfolyam-változások eredménye.

 

Idén a Richter-részvények árfolyama emelkedett ugyan, de csak 8 százalékkal, így a befektetői fókuszból kissé kikerültek: sztorit inkább a Telekom–OTP párosban lehet most felfedezni.

A célárak középértéke jelenleg 11 340 forint. A 2024-re várt nettó nyereség mindössze hétszeresén kereskednek a Richter részvényeivel. Ha pedig az előremutató EBITDA-t vetjük össze a vállalat értékével (EV), még inkább szembetűnő az alulértékeltség, azaz a négyes EV/EBITDA-hányados. 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.