Megnégyszereződött a Samsung nettó bevétele – közölte a vállalat a hét elején –, főképp annak köszönhetően, hogy a Microsoft és Apple mesterséges intelligenciával kapcsolatos megrendelései megsokszorozódtak.
A figyelmes szemlélő már április eleje óta számíthatott erre a jó hírre, mert a dél-koreai csipgyártó akkor tette közzé az előzetes adatokat.
Meghökkentőnek látszik, hogy az üzemi eredmény 932,8 százalékkal nőtt éves alapon. Tudnunk kell azonban, hogy a bázis, ahonnan a növekedés elindult, rendkívül alacsony volt. 2023 fekete évnek számított a félvezetőgyártóknál a Covid utáni keresletcsökkenés miatt.
Most azonban fordulat látszik a memóriacsipek piacán, mind a DRAM-, mind a NAND-szegmensben emelkedtek az árak, így a profitmarzsok is hirtelen nagyot ugrottak felfelé. Az áremelkedési periódusban a vállalatnál felhalmozott készleteket is átértékelik.
Összességében ezért nem kell csodálkozni az újságokban és az internetes portálokon megjelenő hangzatos címeken.
Mégis érdemes jobban odafigyelni a Samsung jelentésére, hiszen olyan új elemeket tartalmaz, amelyek megerősíthetik, hogy egy szuperciklus kezdetének lehetünk tanúi.
A félvezető iparág hagyományosan ciklikus természetű. Ennek egyebek között az is az oka, hogy a technológiai változások gyorsan elavulnak, és a csipek egy-egy új generációja hullámzó keresletet és árbevételt generál. A szektort az is jellemzi, hogy a profitmarzsok az innovatív időszakok értékesítési ciklusának elején magasabbak.
A leggyorsabb újítók azonban csökkenteni kénytelenek az áraikat, amikor újabb szereplők lépnek be a piacra hasonló termékekkel. Természetesen nem csak az innováció határozza meg a „közönséges” iparági ciklusokat, hanem a makrogazdasági és geopolitikai folyamatok és számos más tényező is. A szuperciklus ezzel szemben egy olyan keresletszerkezeti, innovációs változás, amely egy adott iparágban a fellendülés és a visszaesés hosszabb időszakán is túlnyúlik, azaz nem egyszerű termékváltási ingadozásról van szó.
A dél-korai vállalat esetében a mobilkereslet leginkább stagnálhat, de a generatív mesterséges intelligencia (MI) iránti kereslet átalakíthatja a Samsung bevételstruktúráját. Egyrészt arról van szó, hogy a nagy tech óriások megrendeléseinek szerkezete megváltozott, a flash memória üzletág fellendülését a Samsungnál az MI-alkalmazások támogatják. Itt játszanak szerepet a Microsoft és az Apple gigantikus megrendelései. Ez még nem jelentene szuperciklust,
hiszen pár negyedév múlva egyre többen tudnak majd hasonló termékeket kínálni.
A mesterséges intelligencia használatához azonban például számos háttértevékenység kapacitását is meg kell emelni. Így már most szűkösek az erőforrások például a HDD-tárolás területén, de a kereslet lavinaként zúdul át a más, korábban gyengélkedő háttértevékenységek irányába is. Ez túlmutat a Samsung egyedi jellegzetességein, az egész szektor átalakulóban van. Nem csak szerkezeti a bővülés. Egyre több iparág fog olyan csipeket használni, amelyekre korábban nem volt szükség a gyártási vagy szolgáltatási folyamatban. Nem kell bonyolult gondolatmenet ahhoz, hogy átlássuk, az energia- és az alapanyagárak sem maradnak majd ki a sorból, az MI itt is átalakítja a keresleti viszonyokat.
Visszatérve a félvezetőszektor és a Samsung kilátásaira, a geopolitikai változások miatt a gyártók most régen látott amerikai kormányzati támogatásban is részesülnek. A Samsung négy létesítményt húz fel Texasban,
tervének megvalósításához közel 6 milliárd dollárt kap az Egyesült Államoktól.
A 2022-ben elfogadott amerikai Chips and Science Act, a félvezetőipar támogatását szolgáló program segíti a félvezetőgyártókat, valamint szinte minden vállalat adókedvezményeket is kap egyes beruházásaihoz.
A jelen írásban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak! A jelen írásban foglaltak célja kizárólag tájékoztató jellegű információk közlése a befektetőkkel, és azt a PFN Prestige Financial Zrt. az Erste Befektetési Zrt. közvetítőjeként készítette.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.