BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Az Nvidia előtt már csak a Microsoft áll, de ő sem sokáig

Éles harc folyik a dobogós helyekért a világ legnagyobb tőzsdecégei között. Az Nvidia most szintet lépett, s az Apple-t lehagyva 3012 milliárd dolláros piaci értékével már a listavezető Microsoft sarkában lohol.

Új történelmi rekordra futott az Nvidia részvényárfolyama s vele a cég piaci kapitalizációja a szerdai amerikai tőzsdezárással. A mesterségesintelligencia- (MI) alkalmazásokhoz elengedhetetlen nagy teljesítményű csipeket gyártó társaság kapitalizációja most először lépte át a 3 ezermilliárd dolláros álomhatárt, megelőzve az Apple-t, s ezzel a Microsoft mögött a világ második legértékesebb vállalata lett. 

Nvidia Hits $3 Trillion Market Cap
Az Nvidia lepipálta az Apple-t és célba vette a Micrsoftot / Fotó: NurPhoto via AFP

Szerdán az Nvidia részvényei 5,2 százalékkal raliztak, és 1224 dolláron fejezték be a napot, ezzel a vállalat értéke 3012 milliárd dollárra ugrott. Eközben a Szilícium-völgy eddigi ura, az iPhone 2007-es bejelentése óta száguldó Apple piaci kapitalizációja 3003 milliárd dolláron zárt, a tech óriás árfolyamának 0,8 százalékos emelkedése kevés volt a dobogó második helyének megtartásához. 

Az Nvidia új befektetői kör kedvence lehet 

A Microsoft részvényei 1,9 százalékkal drágultak, piaci kapitalizációja 3150 milliárd dollárnál jár, ami már lőtávolság az Nvidia számára. A közöttük ebben a pillanatban meglévő, az értékelésekhez képest körömpiszok méretű 9 millió dolláros különbség hamarosan sokkal nagyobb lehet, mivel 

az Nvidia a pénteki tőzsdezárás után egy a tízhez arányban „felaprítja” a részvényeit, 

ezzel azokat is potenciális vásárlókká léptetve elő, akik ódzkodtak az ezer dollárnál is drágább részvény megvásárlásától. 

Hétfőtől tíz ilyet tudnak majd bespájzolni ugyanekkora összegért. Az Nvidia részvények felaprózása amellett, hogy optikailag kedvezőbbé teszi a tőzsdei ügyleteket a kisbefektetők számára, és ezzel is növeli a volatilitást, fundamentálisan semmilyen változással nem jár.
Az Nvidia most pénzt keres az MI-n, és paradox módon közvetlen tőzsdei konkurensei, mint

  • a Microsoft,
  • az Apple,
  • az Alphabet (Google-anyacég)
  • a Meta Platforms (Facebook-anyacég),
  • az Amazon
  • és a többiek

maguk is a tolják felfelé az árfolyamát és az értékét azzal, hogy gigantikus megrendeléseikkel növelik az MI-szektor uralkodójának forgalmát és nyereségét.

Úgy vélem, eldőlt az is, hogy az Nvidia előbb-utóbb megelőzi a Microsoftot is. A rengeteg parlagon heverő pénz jobbára azt keresi és találja meg, aki épp felívelő pályán van

– osztotta meg gondolatait a Reutersszel a fölös dolláros befektetésével foglalkozó Jake Dollarhide, a Longbow Asset Management vezérigazgatója.

Idén az Nvidia részvényei eddig 147 százalékos pluszban vannak, mivel a csúcsprocesszorok iránti kereslet messze meghaladja a kínálatot, s ezen a konkurensek sem tudnak egyelőre számottevően enyhíteni. 

Csak május 22. óta, amikor az Nvidia kiadta legutóbbi, csillagászati bevételi előrejelzését, közel 30 százalékot drágult a részvénye. S hogy érzékeltessük a szerdai drágulás mértékét, a 150 milliárd dolláros Nvidia-értéknövekmény nagyjából megfelel például

  • a Nike,
  • az AT&T,
  • a Dior,
  • a Goldman Sachs
  • vagy a Ratheon Technologies

teljes piaci értékének. Az Nvidia szűkebb működési területéről példákat hozva a Micron Technologyt és az Arm Holdingsot említhetjük. 

Nvidia Jensen Huang CEO
Egy szelfi  Jensen Huanggal most sokat ér / Fotó: AFP

A mesterséges intelligenciával kapcsolatos optimizmus egyébként szerdán a teljes csipszektort kedvezően érintette, a szakmai nagyjai épp Tajpejben, a Computex konferencián és technológiai vásáron adják elő az MI-fejlesztésekkel kapcsolatos újdonságaikat. Ennek hatására a Nasdaq PHLX félvezetőindexe 4,52 százalékkal erősödött. 

A tajpeji eseményen jelen van a város szülötte, a 61 éves Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója is, akit szülei tízévesen küldtek rokonaikhoz az Egyesült Államokba, hogy többre vigye náluk. 

Ez sikerült is neki, társaival 1993-ban alapította meg az Nvidiát, s személyes vagyona a Forbes számításai szerint 100 milliárd dollárra tehető, amivel ő a világ 14. legvagyonosabb embere.


 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.