BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy ralit indított a Tesla, ez állhat mögötte

Elon Musk villanyautós cége a vártnál kevésbé csökkenő értékesítésről számolt be. A Tesla árfolyama kilenc százalékkal lőtt ki a hírre.

Kilenc százalékot raliznak kedden a Tesla részvényei, az árfolyam ezzel közel féléves csúcsra ugrott – a tőzsdézők így díjazták Elon Musk villanyautós cégének friss eladási számait.

10th Annual Breakthrough Prize Ceremony - Arrivals
A legfőbb vetélytársat és a piacot is meglepte Elon Musk és a Tesla / Fotó: AFP

Az elektromos és önvezető járműveket gyártó amerikai vállalat eladásai a vártnál kisebb mértékben csökkentek a második negyedévben, a hazai piacon és Kínában egyaránt.

A Tesla 443 956 autót adott el április és június között, 4,8 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál, ám közel 15 százalékkal többet az előző negyedévinél.

A vállalattal most fordult elő először, hogy két egymást követő negyedévben is csökkentek az eladásai. Igaz, az év elején a mostaninál jóval nagyobb, 9 százalékos volt a visszaesés, a második három hónapra vonatkozóan pedig még így is sikerült felülmúlni a pesszimistább piaci előrejelzést. Az LSEG elemzői konszenzusa ugyanis 438 019 jármű értékesítésével számolt.

A legfőbb kínai rivális BYD 21 százalékkal megugró, 426 039 darab elektromos autót adott el a második negyedévben, Musk cégének így sikerült megőriznie előnyét az erősödő verseny közepette.

Az értékesítésen belül továbbra is a Model 3 és a Model Y viszi a prímet, összesen 422 405 darabbal, a többi típusból (Model S, Model X, Cybertuck) pedig 21 551 talált gazdára. A vállalat az időszak során 410 831 darab autót gyártott le.

Bár a vállalat regionális bontásban nem közöl értékesítési adatokat, szakértők szerint a vártnál jobb negyedéves számokhoz a kínai és az amerikai piac várakozáson felüli teljesítménye is kellett. A Tesla két meghatározó piacán nulla- vagy közel nullaszázalékos kamatozású hitelekkel próbálja élénkíteni az autói iránti keresletet, az Egyesült Államokban a lízing népszerűsítésére is tetemes erőforrásokat áldoz.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.