BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Váratlan helyről kaphatnak lendületet a kínai részvények

Az amerikai jegybank kamatcsökkentése és a gyenge dollár fellendítheti a kínai részvénypiacot is.

Bár a kínai gazdasági kilátások továbbra is borúsak, a Fed szeptemberre várható kamatcsökkentése és a puha gazdasági landolás az Egyesült Államokban fellendítheti az elmúlt években szenvedő kínai részvénypiacot is – írja cikkében a Barron’s.

kínai tőzsde, Shanghai,,China-,July,15,,2018:,View,Of,The,Financial,District
Visszatérhet a bika a kínai tőzsdére? / Fotó: Shutterstock

Az Ázsia legnagyobb gazdaságának tőkepiacát reprezentáló MSCI China ETF árfolyama 40 százalékkal van lejjebb, mint három évvel ezelőtt, a kínai tőzsde most az egyik legolcsóbb piacnak számít a világon.

Ennek a jelentős diszkontnak számos oka van a lap elemzői cikke szerint, többek között az amerikai–kínai kereskedelmi feszültségek, melyek arra késztettek egyes befektetőket, hogy távol tartsák magukat az ázsiai részvényektől. Ráadásul a kínai gazdaság továbbra is döcög, a megtépázott helyi ingatlanszektor pedig kevés jelét mutatja az élénkülésnek, miközben a fogyasztói és az üzleti hangulat továbbra is nyomott.

A Fed adhat lendületet a kínai tőzsdének

A változó világgazdasági környezet ugyanakkor arra ösztönözheti a befektetők egy részét, hogy a porba hullt kínai részvények között is nézelődjön, különösen, ha az amerikai dollár tovább gyengül, arra ösztönözve a piaci szereplőket, hogy máshol keressenek helyet a pénzüknek.

Ezt a narratívát erősíti a Gavekal Research elemzői szerint az is, hogy a Fed immár a 2 százalékos inflációt nem célnak, hanem alsó értéknek tekinti, ami kedvezőtlen a dollárra nézve. Az amerikai pénz így szerintük egyértelműen túlértékelt. A dollárgyengülés mellett szól még az is, hogy Kína minden korábbinál nagyobb, havi szinten 100 milliárd dolláros külkereskedelmi többlettel rendelkezik, mivel az exportot tekinti a növekedés kulcsfontosságú forrásának, amivel ellensúlyozni tudja a belső fogyasztás gyengeségeit.

Tekintettel e többlet puszta méretére, valamelyiknek újra kellene értékelődnie – vagy a kínai valutának, vagy a kínai eszközáraknak. De számos okból, többek között abból a nézetből kifolyólag, hogy Kína jelenleg befektetésre nem alkalmas, ez nem történt meg. Bármilyen változás ebben a dinamikában gyors befektetési következményekkel járhat

 – hangsúlyozta Louis Gave, a Gavekal Research alapító partnere.

Már beépültek a kockázatok a kínai részvényekbe

A kínai részvénypiac mellett érvel Christine Phillpotts, az Ariel feltörekvő piaci stratégiája is. A szakértő úgy véli, a Kínával kapcsolatos geopolitikai kockázatok velünk maradnak, ám a részvénypiaci értékeltségekbe ezekből mostanra számos beépült. A kínai részvényekkel jelenleg 9,5 százalékos kockázati prémiummal kereskednek, ami jóval magasabb az elmúlt húsz évben átlagosan jellemző 6 százaléknál és az amerikai piacokénál is, ahol még nem épültek be a részvényárfolyamokba egy hasonló negatív forgatókönyv kockázatai.

Phillpotts ezzel együtt az amerikai–kínai feszültségektől elszigetelt vállalatokat ajánlja, melyek belföldi piaci részesedésüket, illetve árréseiket növelni tudják.

Ilyen cég az egyes hírek szerint korábban magyarországi gyárnyitást is mérlegelő Great Wall Motor, amely az európai piaccal való kacérkodás ellenére járműveinek csupán harmadát exportálja, és így nagyban profitálni tud a kínai állam autóipari ösztönzőiből. Az Arielnél optimistán látják az e-kereskedelmi óriás Alibaba és a JD.com, valamint a turisztikai szektorban érdekelt Tongcheng Travel Holdings részvénypiaci kilátásait is.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.