BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már napközben pezsgőzhettek a Pernod Ricard-nál

Mérséklődő fogalom és harmadával zsugorodó nyereség ellenére is van ok az örömre a Pernod Ricard-nál. A francia italgyártók termékeire egyelőre nem vetnek ki büntetővámokat Kínában.

Már napközben megbonthattak néhány üveg pezsgőt a Pernod Ricard-nál, a francia italgyártó negyedéves eredménye mellett ugyanis Kínából is kedvező hírek érkeztek: az ázsiai ország kereskedelmi minisztériuma bejelentette, hogy egyelőre nem fog ideiglenes dömpingellenes intézkedéseket bevezetni az Európai Unióból importált italokra.

Pernod Ricard, Absolut Vodka, szeszes ital, Ayutthaya,-,Thailand,,14/10/2019:,Vodka,Brand,Absolut,Vodka,Bottles,Made
Az Absolut Vodka is tagja a Pernod Ricard széles minőségi italportfóliójának / Fotó: Shutterstock

A kínai kereskedelmi tárca megállapította, hogy az európai lepárlók 30,6-39 százalékos árréssel értékesítették a szeszes italaikat az 1,4 milliárd fős ázsiai piacon, ami miatt a kínai gyártók kárt szenvedtek.

Kínai hátraarc a francia brandy megsarcolására

Csütörtöki közleményükben mégis úgy fogalmaztak, hogy „ebben az ügyben egyelőre nem kerül sor ideiglenes dömpingellenes intézkedések meghozatalára”, ám egyúttal nyitva hagyták annak lehetőségét, hogy Peking valamikor a jövőben fellépjen ez ügyben.

A lépés leginkább a francia italgyártókat érintette volna érzékenyen, melyek Kína brandy importjának 99 százalékát adták tavaly Nem meglepő ennek fényében, hogy a Rémy Cointreau és a Pernod Ricard részvényei is mintegy nyolc százalékkal lőttek ki a csütörtöki kereskedés elején.

A konyakszövetséget nem nyugtatták meg a kínai hírek

A befektetőknél óvatosabban fogadta a kínai döntéshozók hátraarcát a francia konyakszövetség, szerintük ugyanis Kína ideiglenes döntése nem oszlatja el az esetleges vámokkal kapcsolatos aggodalmakat.

Úgy tudjuk, hogy a termékeinkre átlagosan 34,8 százalékos vámot róhatnak ki az eljárás végén. Ha valóban kivetnék ezeket a vámokat, az súlyosan érintené a Kínába irányuló konyakkivitelt, egy olyan piacon, amely önmagában exportunk 25 százalékát teszi ki

– áll a szövetség Reuters által szemlézett közleményében.

A szövetség szerint ezzel egy egész ágazat válna egy általa nem befolyásolható konfliktus járulékos áldozatává, ezért felszólították Franciaországot és az Európai Unió, hogy haladéktalanul tárgyaljanak e vámok alkalmazásának mellőzéséről és megszüntetéséről.

Gyengülő értékesítés, apadó profit a Pernod Ricard éves mérlege

A kínai döntés egybeesett a Pernod Ricard éves jelentésének közzétételével. A második legnagyobb európai italgyártó forgalma az elemzői és a vezetőségi várakozásokkal összhangban egy százalékkal, 11,6 milliárd euróra mérséklődött a június végén zárult üzleti évben.

A Ballantine’s és Jameson whiskyk és az Absolut Vodka gyártója az Egyesült Államokban és Kínában is nehézségeket tapasztalt, miután a fogyasztók visszább vettek a minőségi italok fogyasztásából a kitartóan magas inflációs környezetben.

Az amerikai piacon 9 százalékkal, Kínában 10 százalékkal zsugorodtak az eladások, 

és Európában is 5 százalékos visszaesésről számoltak be. Latin-Amerika ellenben továbbra is emelkedő pályán maradt, és Indiában is sikerült hat százalékkal feltornázni a forgalmat.

A működési eredmény organikusan másfél százalékkal bővült, az adózott eredményt azonban a borüzletághoz kapcsolódó jelentős értékleírás rontotta, így ezen a soron 35 százalékkal zuhanó, 1,48 milliárd eurós tétel jelent meg.

A Pernod Ricard a jelenleg zajló, 2025-ös első üzleti negyedévben még „puhább” teljesítményre számít, az amerikai és a kínai piacon továbbra is fennálló problémák miatt, de az év egészét tekintve már újra növekvő pályára állhat a vállalat a vezetőség meglátása szerint.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.