BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Nem fogy az öreg konzol – feleződött a Nintendo nyeresége

A Nintendo 2017-ben dobta piacra Switch nevű konzolját, de ma már egyre kevesebben érdeklődnek az öregedő hardver iránt, miközben belassult a videójátékok értékesítése is. Mindez rossz hatással volt a Nintendo teljesítményére.

A Nintendo az áprilistól júniusig tartó negyedévben 246,6 milliárd jen bevételt ért el, ami 46,5 százalékos visszaesés az előző év azonos időszakához képest és alulmúlja az elemzők 289,6 milliárd jenes várakozását. A nettó nyereség éves szinten 55,23 százalékkal, 80,9 milliárd jenre csökkent – derül ki a japán cég közleményéből.

A fogyasztókat egyre kevésbé érdekli az öreg konzol / Fotó: AFP

A vállalat éves összevetésben 46 százalékkal kevesebb, 2,1 millió Switch konzolt értékesített. A hardverek mellett a szoftverek terén sem teljesített jól a Nintendo:  30,64 millió videójátékot adott el, ami 41 százalékos zsugorodás az előző évhez képest. Utóbbi azzal magyarázható, hogy a vállalat az áprilistól júniusig tartó időszakban nem adott ki nagyobb címet.

A hardvereladások visszaesése sem meglepő: a Nintendo még 2017-ben piacra dobott hibrid konzolja, a Switch a maga idejében hatalmas újítás volt az addigi gépekhez képest. Az átalakítható eszközt lehet televízióra kötve, illetve kézi konzolként is használni. A Nintendo Switch képességei mára messze elmaradnak a jelenlegi konzolgenerációtól, azonban 

a hordozhatóság és az exkluzív játékok így is rendkívül népszerűvé teszik.

Ugyanakkor az elmúlt években egyre több rivális lépett a piacra, a Lenovo, az Asus és a Steam is saját megoldással rukkolt elő. A befektetők mellett a fogyasztók is várják a Switch utódját, de egyelőre hiába. A vállalat csak annyit közölt, hogy a Nintendo Switch 2 néven emlegetett gépet 2025 március végéig jelentik be, több részletet nem árult el.

Érdemes megemlíteni, hogy eddig több mint 140 millió Nintendo Switchet adtak el, amivel minden idők harmadik legsikeresebb gépének számít a Playstation 2 és a Nintendo DS mögött. Mivel ezeket már nem árulják kereskedelmi forgalomban, így a Switchnek elvileg van esélye, hogy megdöntse a rekordot.

A Nintendo DS-ből 154 millió példány fogyott, a dobogó csúcsán pedig a Playstation 2 áll 155 milliós értékesítéssel. Az elemzők egy része úgy véli, hogy a Nintendo Switch utódja csak a trónfosztás után kerülhet a boltokba. Ugyanakkor az eladások lassulása miatt előfordulhat, hogy végül elmarad a rekorddöntés.

A licencelés sem jött be

A lassuló konzoleladások miatt, bevételei növelése érdekében a Nintendo megpróbálja licencelni szellemi tulajdonát. A vállalat egy új Super Mario animációs filmen dolgozik a tavalyi kasszasiker után, amit az Illumination készít és a tervek szerint 2026-ban jelenik majd meg. A cég az új filmtől a profit mellett azt várja, hogy több fogyasztót vonzzon majd a videójátékaihoz.

Licencekből 14,7 milliárd jenre tett szert a Nintendo a negyedév során, ami éves szinten 53,8 százalékos csökkenés. A jelentésnek nem örültek a befektetők: az árfolyam 2,3 százalékot esett pénteken, bár ez sem rendítette meg túlságosan az elmúlt egy évben 24,5 százalékot ralizó cég részvényeit.

Microsoft: kihűlt a kávé, idegesek a részvényesek, leálltak a szoftverek

Leálltak a Microsoft egyes szolgáltatásai a fanyalgással fogadott negyedéves gyorsjelentés publikálásának idején, érzékeltetve, hogy a jövőt mesterséges intelligenciára alapozó szoftvercég biztonsági rendszerével nincs minden rendben. A hekkerek után a befektetők is „betámadták” a Microsoftot.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.