BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kínai gazdaság lassulása keresztbe tesz a Siemensnek

A német ipari konglomerátum meggyorsítja stratégiaváltását, amelynek fókuszában a mesterséges intelligencia integrálása áll. A Siemens ettől és gyengélkedő kínai piacának feltámadásától reméli profittermelésének növekedését.

A vártnál erősebb számokkal kedveskedett befektetőinek a Siemens, amely 11 százalékkal, 3,03 milliárd euróra növelte üzemi nyereségét az üzleti évének júniussal zárult harmadik negyedében. A cég által felkért elemzők konszenzusa leragadt a 2,84 milliárd eurónál. A bevétel 4 százalékkal, 18,90 milliárd euróra nőtt. 

Siemens Warsaw,,Poland,-,May,1:,Express,Train,Pulled,By,Siemens
A Siemens megrendelésállománya a 20 milliárd eurót súrolja / Fotó: Shutterstock

A német ipari konglomerátum a növekedést egyfelől arra vezette vissza, hogy megrendelőitől egyre több igény érkezett elektromos rendszereik karbantartására, illetve modernizálására, másfelől az ipari termelőegységek számítógépes vezérlésénél, automatizálásánál számíthattak pluszmunkára, s ezzel extra nyereségre. 

Tartja magát a tervhez a Siemens

Egyszersmind a vállalatóriás megerősítette a szeptemberrel záruló üzleti évre vonatkozó kilátásait, megjegyezve, hogy az ipari gyártásvezérlő szoftverek iránti fokozott kereslet pótolja az automatizálási feladatok csökkentésével okozott kiesést, ami elsősorban a kínai gazdaság lassulásának s ebből fakadóan az iparvállalatok visszafogottabbá váló teljesítményének tudható be a Siemens szerint. 

Kína a társaság második legnagyobb bevételteremtő forrása, 

ezért is kulcsfontosságú, mikorra rázódik helyre az ország gazdasága. A bevételnövekedési előrejelzés a tervben szereplő 4–8 százalékos sáv alsó fele felé tendál majd. Ami a profitmarzsokat illeti, a Digital Industries üzletágnál – amely a szoftvergyártást és az automatizálást foglalja magába – a célsáv aljába, 18 százalékra, míg a biztonsági és szellőző rendszereket, okosmegoldásokat nyújtó Smart Infrastructure üzletágnál a sáv tetejéhez, 17 százalékhoz közelítő haszonkulccsal számolnak. 

CHINA-JIANGSU-ECONOMY-GERMAN COMPANIES (CN)
Unatkozó robotok a Siemens szucsoui kutatóközpontjában a bűvös kocka kirakásával múlatják az időt / Fotó: Hszinhua via AFP

A negyedévben a megrendelésállomány 15 százalékkal, 19,78 milliárd euróra csökkent, de ebben az egy évvel korábban leadott nagy volumenű vasúti megrendelések miatt magasra emelt bázis volt a ludas. A gyorsjelentés csütörtöki publikálását megelőzően közölték, hogy meggyorsítják a vállalat technológiai fókuszú átalakítását, ennek jegyében ötről héttagúra bővítik az igazgatótanácsot. 

Október elsejével Peter Körte, a Siemens stratégiai és technológiai vezetője és Veronika Bienert, a pénzügyi szolgáltatások vezetője csatlakozik a tanácshoz.

Új stratégiához új emberek (is) kellenek 

Jim Hagemann Snabe, a felügyelőbizottság elnöke ezt azzal magyarázta a Reutersnek, hogy a világszerte 324 ezer embert foglalkoztató és évi 80 milliárd eurós bevételt termelő vállalatóriásnak csak hasznára lehet, hogy nagyobb testület lát rá és irányítja az ügyeit. 

Snabe egyébként 2013 óta tagja, 2018 óta pedig az elnöke a felügyelőbizottságnak, s jövő februárban újabb kétéves terminusra fog pályázni a társaság éves közgyűlésén, hogy részese lehessen a stratégiaváltásnak, s dolgozzon annak sikeréért. 

Az új stratégia pedig a mesterséges intelligenciára fog alapozni, ennek integrálásában, alkalmazásában meg akarják előzni versenytársaikat. 

Egy ekkora méretű társaságnál ez nem lesz egyszerű feladat, de ebben támaszkodnak Peter Körte 

  • tudására, 
  • tapasztalataira 
  • és munkabírására.

Veronika Bienertet pedig a 2026-ban nyugdíjba vonuló Ralt Thomas pénzügyi igazgató helyettesítésére szemelték ki a Siemensnél Snabe elmondása szerint.

A Siemens részvényárfolyama a gyorsjelentés Kínát érintő negatív kilátásaira válaszul 2,3 százalékot esett a frankfurti tőzsdén, a kurzus az idén ezt megelőzően 9 százalékos mínuszban volt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.