A hozamokon túl: a valódi teljesítmény nyomában a befektetések világában

„Több mint 50 százalékos hozamot is elérhetett az élelmes magyar; Száguldanak a befektetési alapok; Itt a magyarok új kedvence, amivel te is könnyesre keresheted magad” – ilyen és ehhez nagyon hasonló címekkel lehet találkozni több szakmai oldalon is, amikor a befektetési termékek vagy eszközosztályok hozamának az összehasonlítása kerül szóba. 

Egy dolog van, ami a befektetésekben biztos, az pedig a bizonytalanság

A cikkek egytől egyig csakis a hozamra helyezik a hangsúlyt, csupán elvétve emelik ki – vagy egyáltalán említik meg – a kockázatosságot. Persze attól még a rangsorolást az adott cikk megteszi, és ezzel azt a rendkívül fals üzenetet sugallja, hogy csakis a hozam az, ami egyedül számít.

Egyetlen dolog van, ami biztos a befektetésekben, az pedig a bizonytalanság. 

És bizony a nagy hozamnak is van ára, amit kockázattal kell megfizetni. Ezt vélhetően a legtöbb szakember nagyon is jól tudja, viszont ennek ellenére a leggyakrabban mégsem így hasonlítják össze a befektetési alapokat. Adja magát a kérdés, hogy vajon miért lehet ez, ha minden szakmai posztgraduális képzésen vagy egyetemi kurzuson minden szakember megismerkedik a kockázat fogalmával? Nem szándékom ezt a kérdést megválaszolni, még ha lennének is tippjeim, de portfóliókezelőként kötelességemnek érzem, hogy erre felhívjam a figyelmet.

Egy egyszerű példával élve: adott egy részvényalap, amely – tegyük fel – nyújtott egyéves időtávon 60 százalék hozamot, miközben a többi alap a részvényalapok között jellemzően 12-14 százalékot csinált ugyanezen az időtávon. Ez tényleg azt akarná jelenteni, hogy ez a legjobb alap, és jogos a késztetés, hogy ebből az alapból vásároljunk?

Komplexen kellene értékelni a befektetéseket

A késztetéstől most eltekintve, megadok pár egyéb információt. Tegyük fel, hogy ebben az alapban a következő országokból/régiókból tartanak részvényeket: Oroszország, Dél-Amerika és Dél-Afrika. Azt hiszem, érződik, hogy bizony jelentős mögöttes kockázat rejlik ebben az alapban, ami épp ebben az évben hozamként képződött meg. Továbbmegyek, ha visszanézem a historikus teljesítményét, akkor pedig azt látom, hogy a hároméves hozam 6 százalék, ötéves história pedig nem áll rendelkezésre. Ha 60 százalék hozama volt az elmúlt egy évben, de végül hároméves horizonton mégis csupán 6 százalékot realizálhatott a befektető, akkor nem kis esést produkálhatott előtte.

Nézzünk meg egy újabb mutatót, amely ezt a kockázatot megragadja, az pedig a maximális visszaesés (Max drawdown). Ez azt mutatja meg, hogy az adott alapnak mekkora volt a legnagyobb visszaesése a vizsgált időhorizonton. A korábbi példát továbbgondolva, ennek az alapnak három év alatt a maximális visszaesése mínusz 33 százalék volt, míg a többi alapnak ugyanezen az időtávon mínusz 10 százalék. Egy év alatt ez az alap ugyanakkor mínusz 5 százalékot húzódott csak vissza, a többiek jellemzően mínusz 7 százalék körül. Ássunk még mélyebbre! Nincs ugyan ekkora track-recordja (korábbi időszaki adatbázisa) az alapnak, de befektetési politikája és a benchmarkja (referenciaindexe) alapján módunkban áll megnézni egy hosszabb időt érintő vizsgálatot is.

Ebből kiderül, hogy az alap évesített szórása 38 százalék, éves átlagos hozama 6 százalék. A többi alapé átlagosan 9 százalék évente, és 27 százalék évesített szórás tartozik hozzá. A hozamok évesített szórása azt akarná megragadni, hogy egy év alatt mekkora ingadozásra képes az alap átlagosan, pozitív és negatív tartományokat is érintve. Tegyük fel, hogy van egy kockázatmentes hozamunk közös nevezőként, ami 2 százalék évente. Akkor a Sharpe-rátánk, azaz a többlethozam és a szórás hányadosa a szóban forgó alap esetén 0,11, míg a többi alap esetén 0,26. Minél nagyobb ez a szám, annál jobb. Ráadásul ha megnézzük, hogy milyen volt a teljesítménye a saját benchmarkjával szemben, akkor pedig azt látjuk, hogy a saját benchmarkját is alulteljesítette 4 százalékkal, miközben a többiek jellemzően 1,5 százalékkal felülteljesítették a saját benchmarkjukat.

Meg kell csinálni a házi feladatot

Összegezve: van egy alapunk, amely egy év alatt csinált 60 százalék hozamot, amivel messze kiemelkedik a többi alap közül, de azt is látjuk, hogy ez a hozam lehetett volna még több is. Sőt az alap akár 82 százalékot (szórás*2) is tudna, na de ha már azt mondom, hogy ugyanezt lefelé is tudná, akkor már egészen más a helyzet. Háromszor akkorát eshet, mint a többi alap és egységnyi többlethozamra jutó kockázata is kisebb volt (Sharpe), ráadásul több időtávot is meg kellett vizsgálni, hogy ezekre fény derüljön. Felteszem újra a kérdést. Ez tényleg a „legjobb” alap?

Helyes-e, hogy nem nézünk rá kockázati mutatókra? Helyes-e, hogy jellemzően csak a közeli múlt adatait mutatjuk be? Helyes-e, hogy nem bontjuk meg jobban régiónként az alapok teljesítményét? Helyes-e, hogy nem tüntetjük fel a benchmarkhoz mért teljesítményt? És végül, de nem utolsósorban, helyes-e, hogy mindezekre még csak fel sem hívjuk a potenciális befektető figyelmét?

Ez egy sokváltozós egyenlet, melyet ráadásul az egyéni hasznosság még tovább bonyolít. Vannak dolgok, amelyeket, ha leegyszerűsítünk azzal a szándékkal, hogy az megérthető legyen a többség számára, azzal rendkívül eltorzítjuk a következtetést. Sajnos a befektetési alapok nem megfelelő rangsorolása ilyen dolog. Éppen ezért, ha más nem csinálja meg a házi feladatunkat, akkor bizony nekünk kell megcsinálni, hiszen csak akkor mondhatjuk el, hogy kellően körültekintőek voltunk, és tényleg a saját kockázatvállalási és egyéb tényezőknek megfelelő alapot választottuk ki.