BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
gloster

Félelmetesen jó fél éve volt a Glosternek, duplák-triplák a főbb sorokon

A hazai IT cég bevétel- és EBITDA soron is hatalmasat gurított, kezdenek megmutatkozni az elmúlt időszak akvizícióinak eredményei. A Gloster első fél éve 300 millió forintos profittal zárult.

Kirobbanóan erős fél évet zárt a Gloster idén június 30-án: a vállalat első féléves nettó árbevétele a tavalyi év azonos időszakához mérten közel 90 százalékkal nőtt, az EBIDTA-növekedés azonban még ezt is lenyomta, a befektetők által kifejezetten szigorú tekintettel követett soron 199 százalékos pluszt hozott a pesti tőzsde IT cége, mely a tavalyi első féléves mínusszal ellentétben az idén már 300 millió forintos profitot is termelt az első hat hónap során.

gloster
Nagyot gurított az első fél évben a Gloster / Fotó: Gloster

Kirobbanó számok a Glosternél

A gyorsjelentésből kiderül: a Gloster első féléves számait már jelentős mértékben befolyásolták pozitív irányban az elmúlt időszakban elkezdett akvizíciók, a Systemfarmer Zrt.-vel való egyesülés a felhőszolgáltatási üzletág teljesítményét tolta meg jelentősen, itt éves alapon 126 százalékos növekedést mutatnak a számok bevételt tekintve, a szoftverfejlesztési üzletág felfutása azonban még ezt is lenyomta, itt

196 százalékos pluszt látunk a tavalyi első félévhez mérten.

A Glosternél egyedül a rendszerintegrációs üzletág teljesítménye romlott egy év alatt, itt minimális, 4,3 százalékos mínuszt mutat a gyorsjelentés.

Az értékesítés nettó árbevétele 2024 első fél éve során 6,2 milliárd forintra nőtt, ebből 3,8 milliárd forintnyi forgalom belföldről, 2,4 milliárd pedig külföldről folyt be a kasszába, a teljes árbevételből pedig 4,8 milliárd forint rendszeres bevételi forrásból jelent meg a cégnél.

Az idei első hat hónap EBITDA-ja (kamat, nyereségadók és értékcsökkenés nélküli üzemi eredmény) 522 millió forintot mutat, az adózott eredmény soron 309 millió forint szerepel, az EBITDA-marzs pedig, mely a vállalat profittermelési képességének egyik legtöbbet használt mérőszáma (EBIDTA/árbevétel) 5,3 százalékról 8,4 százalékra javult. Ez ugyan lényegi előrelépést jelent a cégnél, kimagasló marzsnak mégsem tekinthető, jó értéknek ugyanis a 20-25 százalékos rést tartják az elemzők.

Ami viszont szintén fontos, hogy a Gloster exportból származó bevétele 29,6-ról 38,1 százalékra nőtt, 

a rendszeres bevételek teljes forgalomból való részesedése pedig szintén tovább javult, 65,3-ról 77,4 százalékra.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.