BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatalmas növekedést jelentett be a Gloster, a cég jó úton van az első osztalék felé

Pozitív profitfigyelmeztetést adott ki a szoftverfejlesztő cég menedzsmentje. A Gloster bevétele, EBITDA-ja és rendelésállománya is nagyot nőtt az első fél évben, ezért jól alakulnak az év végi kilátások is.

Az előző év azonos időszakához képest 35-45 százalékkal magasabb, 5,8-6,6 milliárd forint körüli árbevételt és 490–610 millió forint közötti féléves EBITDA-t vár a Gloster menedzsmentje a társaság szeptemberre kitűzött első féléves gyorsjelentésében.

gloster
Felpörgött a Gloster az első fél évben / Fotó: Gloster

Egymás után zárja le akvizícióit a Gloster

A jó teljesítményt segítette a felhőüzletág folyamatos, stabil teljesítménye, valamint a szoftverfejlesztési üzletág lezáródó projektjeit sikeresen forgatta át újabb, hosszú távú szerződésekbe, folyamatosan erősödő nemzetközi salesjelenlét mellett.

Várhatóan tovább javítja majd a cég eredményességét az is, hogy az első fél évben sikeresen zárta több korábbi akvizíció utolsó fázisát is, valamint a Systemfarmerrel történő egyesülés első lépcsője is lezárult, így a fókusz átkerül az integrációra és a közös üzleti lehetőségek teljesítésére.

A rendszer-integrációs üzletág féléves teljesítménye ugyan várhatóan elmarad a tervezett szinttől, de az üzletág mérföldkő előtt áll, ahol a menedzsment várakozása szerint több jelentős értékű projekt megvalósítása kezdődhet el a második fél évben. Biztató jel év végére, hogy 

a Gloster 170 százalékkal magasabb, rekordösszegű, 4,134 milliárd forint nyitott rendelésállománnyal vágott neki az évnek, és 137 százalékkal magasabb, 3,47 milliárd forint értékű nyitott rendelésállománnyal nyitotta a második negyedévet.

További enyhe javulás várható a Gloster Level Up program első eredményeitől is az év második felében.

Biztató kilátások az idei évre

A menedzsment a második fél évben is biztatónak látja a növekedési kilátásokat, aminek egyik fő motorja a két korábban bejelentett, összesen 15,7 millió euró értékű szoftverfejlesztési megrendelés.

A felhőüzletágban a második fél évben a tradicionális migrációs projekteken kívül mind a security, mind a BizApps szolgáltatás növekedése várható. Ezek a projektek securityoldalon főképp Intune- és Autopilot-bevezetésekben, a BizAppsnél pedig Power Platform-alapú egyedi megoldások szállításában valósulnak meg.

A nemzetközi szoftverfejlesztési üzletágban a menedzsment várakozásai szerint 2024-ben minden meglévő ügyfél részéről folyamatosan várhatók az új megrendelések. A németországi és svédországi közvetlen értékesítési jelenlét folyamatosan erősödik, illetve az értékesítőcsapat tovább bővült Angliában is, így 2025-re már új ügyfelekre és jelentősebb új megrendelésekre számít a Gloster a megerősödött csapatoktól.

A javuló féléves gazdálkodási adatok, illetve az év végéig előre látható projektek stabil pénzügyi alapot biztosítanak az év eredményes zárásához, valamint várhatóan fedezetet nyújthatnak a 2026-ra tervezett első osztalékfizetéshez is.

Mindez megalapozhatja a részvényárfolyam újbóli növekedési pályára kerülését – tette hozzá a menedzsment.

 

A Gloster részvényei kedden dél körül a hétfői, 890 forintos záróárukon álltak. A múlt évet a részvények 960 forinton zárták.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.