BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem csak a pályán volt csapnivaló a Manchester United éve, hatalmas mínusszal zárták a szezont – szakadnak a részvények

A vörös ördögök az előző szezonban mindössze a nyolcadik helyre fértek fel a ligában, ez a legrosszabb helyezésük a Premier League-ban. A Manchester United vezetése most nagy változásokat ígér: nem csak a pályán, azon kívül is látható reformokra van szükség.

„A pályán és a pályán kívül nyújtott teljesítményünket is egyértelműen javítanunk kell a közeljövőben” – mondta szerdán a klub éves pénzügyi eredményeinek ismertetésekor Omar Berrada, a Manchester United újonnan kinevezett vezérigazgatója, akit a nyáron igazoltak a vörös ördögök a városi rivális Citytől.

Manchester United, old trafford,
Minden fronton nagy javulást vár a Manchester United vezetése a csapattól / Fotó: AFP

Minden fronton gyenge éve volt a Manchester Unitednek

A vállalat beszámolójából kiderül: a június 30-ával végződő üzleti évben a klub váratlanul nagy, 113 millió fontos veszteséget termelt – tőzsdei bevezetése óta mindössze másodjára haladva meg a százmillió fontos lélektani határt.

A gyorsjelentés közzétételére a befektetők lendületes részvényeladással reagáltak, a nyitást követően 10 százalékkal került lejjebb a papírok jegyzése, a United árfolyamának év elejétől számított mínusza pedig ezzel az eséssel már 27 százalékra rúg.

 

Berrada a jelentést ismertetve kiemelte: 

Célunk egyértelműen az, hogy visszakerüljünk az európai futball élvonalába, ezért igyekszünk fenntarthatóbbá tenni a pénzügyeinket, továbbá játékosigazolási stratégiánkat is a jövő szolgálatába igyekszünk állítani.

A Unitedra valóban ráfér a reform: a csapatnak a tavalyi volt a legrosszabb éve a Premier League-korszakban, ugyanis mindössze a nyolcadik helyre fért fel Erik ten Hag csapata, és az új idényt sem kezdték túl jól, három meccsből mindössze egyet tudtak megnyerni.

A 2025-ös üzleti évben a Unitednál 145-160 millió font körüli korrigált nyereségre számítanak, a bevételi soron pedig 650-670 millió font körüli összegre – a profitcélok elérése érdekében pedig egy 250 fős létszámleépítést sem tartanak túlzásnak a csapatnál.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.