BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Bank,Of,America,In,Downtown,Toronto.,The,Bank,Of,America

Bank of America: hozta a kötelezőt a nagybank, örülnek a részvényesek

Bő tizedével apadó nyereségről számolt be a második legnagyobb amerikai pénzintézet. A Bank of America ezzel együtt meg tudott felelni az előzetes várakozásoknak.

A vártnál jobb eredményről számolt be kedden a Bank of America (BofA), noha nyeresége a nettó kamatbevételek csökkenésével párhuzamosan számottevő mértékben zsugorodott a harmadik negyedévben.

Bank,Of,America,In,Downtown,Toronto.,The,Bank,Of,America
A vártnál erősebb eredményt tett le az asztalra a Bank of America / Fotó: Shutterstock

A második legnagyobb amerikai bank adózott nyeresége 11 százalékkal, 6,9 milliárd dollárra apadt, az egy részvényre jutó, 81 centes eredmény (EPS) azonban négy centtel így is jobb lett az LSEG elemzői konszenzusában előre jelzettnél.

A pénzintézet időszaki teljesítményét az emelkedő költségek és a nem teljesítő hitelek fedezésére félretett, magasabb céltartalék is rontotta.

A pénzügyi óriás 25,49 milliárd dollár összbevételt számolt el a július és szeptember közötti három hónapra, ami alig 1 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Az elemzői várakozást ugyanakkor itt is sikerült csekély mértékben, 190 millió dollárral felülmúlni.

A kötvénykereskedelmi üzletág bevétele is a prognosztizált 2,74 milliárd dollárnál magasabbra, 2,9 milliárd dollárra futott be, 8 százalékos éves alapú növekedést felmutatva. A részvénykereskedési szegmensben ennél is dinamikusabb, 18 százalékos bővülést és kétmilliárd dolláros forgalmat sikerült elérni, ami ugyancsak jobb lett a piac által előzetesen vártnál.

A befektetési banki tevékenységből befolyó díjak ugyancsak várakozáson felül, 18 százalékkal nőttek, 1,4 milliárd dollárra. A vagyonkezelői szegmens pedig 8 százalékkal magasabb, 5,8 milliárd dolláros bevételt szállított.

A bankok teljesítményét nagyban meghatározó, nettó kamatbevétel ellenben 2,9 százalékkal, 14,1 milliárd dollárra mérséklődött éves bázison, az előző negyedévhez képest viszont 2 százalékos volt a javulás, összhangban az elemzői várakozással.

A hitelezési veszteségekre az egy évvel korábbinál 300 millió dollárral többet, 1,5 milliárd dollárt különített el a Bank of America. A nagyobb óvatosságot indokolja, hogy a jelenlegi magas kamatok nyomást gyakorolnak a hitelfelvevőkre. A Fed nemrég kezdte el az irányadó kamatlábak csökkentését, a BofA pedig maga is a második fél évtől számít a hitelezés fellendülésére.

 

A múlt héten jelentő riválisok közül a JPMorgan és a Wells Fargo is felülmúlta az elemzői várakozásokat.

A Bank of America részvényárfolyama 2,1 százalékkal drágult kedd kora délután az amerikai tőzsdenyitás előtti elektronikus kereskedésben.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.